City hunter

Műfaj: romantikus, akció

Részek száma: 20

Dátum: 2011

Főszerepben: Lee Min Ho (Lee Yun-Seong), Park Min-Young (Kim Na-na) és Kim Sang-Joong (Lee Jin-Pyo)

Ismertető: Egy félresikerült katonai akcióval kezdődik minden, melynek egyetlen túlélője, Lee Jin Pyo bosszút esküszik társai halála miatt. E terv megvalósítása érdekében elrabolja elhunyt katonatársa újszülött gyermekét, Lee Yoon Sung-ot, hogy kemény harcossá nevelje, s társa legyen a bosszúban. A komoly fizikai, és szellemi megpróbáltatásoknak alávetett fiú felnőttként, új identitással elhelyezkedik a Kék Házban, hogy beindítsa a bosszú hadműveletét. A nehéz gyermekkora ellenére mégis jószívű, játékos természetűvé érett férfi egyre több titokzatos műveletet hajt végre, míg eléri, hogy a város hősének kiáltsák ki, aki levadássza a rosszfiúkat (így lesz a neve City Hunter). A bosszú végrehajtása jó úton halad, egyetlen nehézséggel kell csak szembenézniük, a Kék Ház fiatal, bájos testőrnőjének személyében, akibe Yoon Sung akarata ellenére beleszeret.

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=_MJmU47Puvk 

Felirat: ITT

Vélemény: Ez volt Min-Ho-tól a harmadik sorozatom, és egyben a második kedvencem. Maga sorozat egy olyan mély bosszúvágyról szól, amit a rengeteg, konkrétan 27 év sem tudott eltemetni. Olyan bosszú ez, ami teljesen jogos volt, és amit elgondolkodtató jeleneteken keresztül mutatott be a sorozat. Én személy szerint eleinte utáltam Jin-pyot, főleg azért, amit a “fiával” tett, de a végére be kellett látnom, hogy igenis igaza volt. A módszerei ugyan nagyon különböztek a fiáétól, és nem is helyeseltem őket, ahogy Yun-Seong sem, de teljesen jogosan tette, amit tett. Miután az a félresikerült akció véget ért, az egész életét erre tette fel, és azért küzdött, hogy igazságot szolgáltasson – még akkor is, ha ez így konkrétan nem volt kimondva, és ha Jin-Pyo maga nem is igazságszolgáltatásnak szánta, valójában ez történt.

Na de a sorozat nem csak mély gondolatokkal volt tele, csempésztek bele vidámságot és mosolyt is, ami nagyon is kellett ennyi bosszú mellé. Ezek a jelenetek jókor voltak jó helyen. A mi rettentően menő Yun-Seong-unk beleszeret egy lányba, annak ellenére, hogy apja arra utasította “Ne szeress senkit!” Ez konkrétan az első számú szabály volt. Az első és legfontosabb és az első, amit Yun-Seong megszegett. A két szerelmes jelenetei hol vidámak, hol szomorúak voltak, de szinte minden esetben nagyon romantikusak. Örültem, hogy nem egyből lettek halálosan szerelmesek, hanem szépen, az idő haladtával váltak fontossá egymás számára. 

Annak is örültem, hogy Yun-Seong nem küzdött az érzései ellen, és nem vetett véget a dolognak csak az apja szabályai miatt. Mikor ellökte magától Kim Na-Na-t, azt azért tette, hogy megóvja a lányt, és ne essen semmi baja, nem pedig azért, mert „ezt mondták neki”. De nem a szerelem kapott hangsúlyt ebben a sorozatban, annak ellenére sem, hogy a műfajai között ott van, és nekem ez nagyon tetszett, mert különben a románc a sorozat rovására mehetett volna. Imádtam az akció jeleneteket, na meg az aláfestő zenét. Nagyon-nagyon szeretem azt a zenét, és nagyon jól el lett találva. Min-Ho itt (is) nagyot alakított. Nagyon jól kidolgozták ezeket, nem csak felületesen mutattak néhány fortélyt, amivel be lehet bizonyítani a korrupciót, hanem bizony minden jelenet más, egyedi volt, és élvezet volt nézni, ahogy Yun-seoung besurran az elnök irodájába, vagy épp lehallgatja őket.

Yun-Seong az a srác volt, aki bár az egész bosszúba azért keveredett bele, mert rosszkor volt rossz helyen Jin-Pyo legjobb barátjának fia volt, és bár a bosszú személyes ügye is volt, mégsem úgy képzelte el, ahogyan azt Jin-Pyo: vagyis hogy egytől egyig mindenkit megöl. Voltak saját tervei és gondolatai, és ez nagyon tetszett. Mert így nem egy egyszerű katonává, egy bábbá vált, amit a nevelőapja úgy rángatott, ahogy ő akart.

Jin-Pyo sorsát az elejétől kezdve sejteni lehetett, és ez a lappangó tudat adott egy kis szomorúságot az egésznek. Ha nem így ért volna véget, szerintem teljesen elrontotta volna a hangulatát és az értelmét a sorozatnak.

Kim Na-Na egy nagyon belevaló csajszi volt, már az első perctől kezdve nagyon szerettem. Szeretem, ha egy karakter nem sablonos, nem hisztis, és kibírhatatlan. Ő egy velejéig bátor és erős lány volt, ráadásul nem fojtotta magába az érzéseit, hanem igenis kimondta őket. Ha pedig arra volt szükség, bárki seggét szétrúgta. És mindemellett nagyon aranyos volt.

Nekem egyébként bármilyen furcsa, Yun-Seong és Kim Young Joo (ügyész) kapcsolata volt a kedvencem. Annyira imádtam, ahogy utálták egymást, de azért a végén mégis segíteni akartak egymásnak.

Volt azonban két dolog, ami eléggé szúrta a szemem: például az az idióta maszk. Yun-seung felvette, és puff senki sem ismerte fel. Pedig hát azért valljuk be, nem egy símaszk volt, mint az amerikai filmekben, ami tényleg takar is valamit. Konkrétan egy orvosi maszknak felelt meg, ami eltakarja a szád és az orrod. Ennyi. Sokszor még sapka sem volt rajta, és annyira egyértelműen látszott rajta, hogy kicsoda is ő, hogy az már idegesítő volt. Na de ezen még túl lehet tenni magunkat. A másik viszont, ami nagyon tetszett, az a sorozat befejező része.  Ez ugyanis agyonvágta ezt a jól kidolgozott történetet, mert rettenetesen össze volt csapva. Nem értem, miért nem szenteltek neki még egy részt, és dolgozták ki rendesen a végkifejletet, mert így nagyon-nagyon rémes volt.

Összességében egy nagyon jó sorozatról van szó, aminek botrányos véget kanyarintott a rendező, de ha ezen túllépünk, akkor 19 nagyon klassz rész vár ránk. Szépen feszengették a témát, és mutatták be lassan, milyen korrupt is nem csak Dél-Korea, de a mi egész világunk.