Műfaj: misztikus, sci-fi, thriller
Dátum: 2020
Részek száma: 12
Főszerepben: Yoon Si-Yoon (Seo Do-Won), Kyung Soo-Jin (Han Seo-Kyung), Shin So-Yul (Lee Jung-Min) és Lee Hang-Na (Oh Mi-Sook)
Ismertető: Egyes tudósok szerint az univerzum végtelen, tehát léteznek a mi világunkkal azonos, párhuzamos világok is. Úgy gondolják, hogy ezeket a világokat átjárók kötik össze. Mi van akkor, ha két világ között egy vonat jelenti az átjárást?
A történet két párhuzamos világban játszódik. Seo Do-Won legyen akármilyen elhivatott nyomozó, mikor rejtélyes, bőröndökben hagyott holttestekre bukkan a vonatállomáson, a tudása megreked. Ki hagyja holttesteket az állomáson, és hogy lehetséges az, hogy a bőröndökbe gyömöszölt halottak közül van, aki valójában életben van? Do-Won mindent lekövet, hogy megtalálja az elkövetőt, ám amikor szerelme a sorozatgyilkos legújabb áldozatává válik, világa teljesen megváltozik. Szó szerint.
Az egyikben fizetnie kell az apja bűneiért, míg a másikban mások bűnei miatt kénytelen egy bizonytalan világban élni. Hamarosan világossá válik számára, hogy szerelme hiába halott az egyik világban, a másikban nagyon is életben van. Attól kezdve Do-Won egyetlen célja az, hogy elkapja a gyilkost az egyik univerzumban, miközben próbálja megvédeni a lányt a másikban. Ám nem ő az egyetlen, aki átkelt az átjárón, és aki a maga tervei szerint használja azt.
Online: A sorozat Lai fordításában készült el, mind letöltős, mint online változatban: https://laiglchronicles.wordpress.com/train/
Véleményem: Na srácok, így kell egy sorozatot megcsinálni! Csak egy kérdésem van: miért lett vége, és hová mehetek panaszkodni? Izgalom? Pipa! Szaftos gyilkossági ügy? Pipa! Feszült érzelmek? Pipa! Csavaros történet? Pipa! És ha romantikát keres az ember, itt az is volt! Szerintem simán rá lehet mondani, hogy a 2020-as év legjobban összerakott k-drámája (még úgy is, hogy a közönség annyira nem figyelt fel erre a darabra.)
Pedig aztán nem volt itt semmi, amit az ember hiányolhatott volna. A történet ez elejétől kezdve lebilincselő volt, már a nyitó epizód is gyors léptékű, nincsenek felesleges jelenetek vagy párbeszédek, a történet már a legelső perctől fogva lendületes és izgalmas.
Nem szeretném ezt a sorozatot összehasonlítani egyikkel sem, de óhatatlanul is azt jut az eszembe, hogy ezt és az It's Okay To Not Be Okayt egy időben néztem, hétről-hétre, és míg az előbbin nagyon unatkoztam, addig ezen pattogtam a székben az izgalomtól. Persze a két sorozat teljesen más műfaj, így az összehasonlítás nem a leghelytállóbb, de jelenleg csak ezt tudtam viszonyítási alapnak felhozni.
Nem szeretném ezt a sorozatot összehasonlítani egyikkel sem, de óhatatlanul is azt jut az eszembe, hogy ezt és az It's Okay To Not Be Okayt egy időben néztem, hétről-hétre, és míg az előbbin nagyon unatkoztam, addig ezen pattogtam a székben az izgalomtól. Persze a két sorozat teljesen más műfaj, így az összehasonlítás nem a leghelytállóbb, de jelenleg csak ezt tudtam viszonyítási alapnak felhozni.
Mondjuk szépen úgy, hogy egy-két alkalommal majd' meghaltam, annyira vártam a következő részeket. Mivel hétről-hétre néztem, így volt, hogy egy-egy rész olyan kibírhatatlan cliffhangerrel ért véget, ami felért egy modern köntösbe öltöztetett középkori kínzással.
Általában a krimikről elmondható a feszült légkör és az összetett érzelmek, és ezekben itt sem volt hiány. Az izgalmas gyilkossági szál mellett a karakterek érzelmeire, jellemeire is nagy hangsúlyt fektettek, hiszen ezek eleve elengedhetetlenek egy krimiben. A karaktereink nagy utat tettek meg az első epizódtól az utolsóig, és a jellemfejlődés is szemmel látható volt, mégpedig a feszült, háborgó érzelmek miatt. Mindegyikük keresztülment veszteségeken, csalódásokon, felismeréseken, amik alapjaiban rengették meg a világukat (mind a kettőt, ugyebár), és egy ponton a jó és a rossz összemosódott.
A történetet nagyon szépen építették fel. Az első részben megkaptuk az alapokat, és onnan minden korrektül, logikusan bontakozott ki, és egészen az utolsó rész utolsó percéig akadtak csavaros fordulatok. Köszönhetően a 12 résznek nem volt idő unatkozni, és nem lett vontatott sem. Eredetileg a sorozatot 16 részesnek szánták, ám a koronavírus miatt le kellett rövidíteni, de én ezt egyáltalán nem bánom. Rengeteg jónak induló sorozat laposodik el, mert már nem tudják mivel kitölteni a 16-20-25 részt, és csaponganak ide-oda, és az utolsó 3 részbe sűrítik bele a lényeget, a köztes részeket meg az ember simán átugorhatná. Viszont az olyan sorozat, ami elejétől végig ilyen feszített tempóban halad, mint a Train, ahol ha egy percre is elfordulsz, már lemaradtál valami fontosról, nagyon kevés van. Szerintem egy sorozat inkább legyen rövid, de tartalmas és izgalmas, mint hosszú, de elnyújtott és unalmas.
A hangsúly ebben a sorozatban nem is igazán azon volt, hogy ki a gyilkos, mert azt már elég korán lehetett sejteni, és elég hamar ki is derült, azt hiszem valahol a 9. rész magasságában. Itt inkább az érzelmek, a mögöttes tartalom, az indíték volt a lényeg. Mi váltja ki valakiből, hogy sorozatgyilkos legyen? Hogyan válsz egy gyilkos cinkosává, vagy miért kelnél a védelmére, és mit tennél meg azért, hogy megvédd? Tudod vajon, mit akar a gyilkos, vagy saját magad megnyugvására cselekszel?
Rengeteg, tényleg rengeteg érzelem volt a sorozatban, mind a gyilkos, mind a segítői, mind pedig a nyomozók részéről. Persze a két főszereplőnk háttérsztorija itt is egy kissé laposra és klisésre sikeredett (tragikus gyerekkor, amiben az egyik lelkiismeretfurdalást érez a másik iránt, és ezért segít neki, amiben tud, majd beleszeret - nem ismerős valahonnét? Mondjuk úgy 100 másik sorozatból?), de az ebből fakadó érzelem-láncra egy szavunk sem lehet. A szereplőink egy-két kétségbeesett lépése teljesen össze tudta szorítani az ember szívét, és mindezt nem a dráma vagy a feszültség keltés miatt hozták be a készítők, hanem teljesen reális módon voltak jelen. Az ember érezte, hogy igen, ez a valóságban is simán megtörténhet.
Kiemelném még külön a színészek játékát, hiszen ez volt az, ami miatt olyan jól átjöttek az érzelmek. A két világból kifolyólag a karakterek két ellentétes oldalát, vagy legalábbis ellentétes döntéseik következményét ismerhettük meg - ami Do-Won esetében nagyon szembetűnő volt. Mindkét világban más döntéseket hoztak, és más következményekkel kellett szembenézniük, miközben az egymással való kapcsolataik is teljesen mások voltak, és máshogy alakultak - ám a gyilkos és az indítékok mind ugyanazok maradtak. Az egyetlen, amit ezzel kapcsolatban kicsit sajnáltam, hogy a sorozat közepe felé elveszett a két világ közötti átjárás. Do-Won átment, majd ott is maradt az egyikben, és az utolsó pár részig vissza sem ment. Így nem nagyon láttuk többet az A világban lévő karaktereket, csak a B világét.
Szép kontraszt volt viszont, hogy az első pár részben inkább arra ment ki a játék, hogy a két világ után nyomozzanak, ami egyrészt tragédiához vezetett, másrészt nyomós indokot adott Do-Won számára, hogy át akarjon kelni - és nem csak azért, mert rájött, hogy a gyilkos ismeri a két világ titkát. A gyilkossági ügyek kibontása csak ezután következett, így míg az első pár rész inkább a sci-fi/fantasy részre megy rá, addig a sorozat második fele már a krimi/thrillernek ad helyet, amivel mindkét műfaj szerelmesei megtalálják, amit kerestek.
A sorozat befejezése szintén egy kissé kiszámítható volt, de hál' istennek nem próbáltak meg úgy tenni a készítők, mintha egy egetrengető fordult lenne, a valójában nagyon is kiszámítható végkifejlet. Inkább szépen csak rámentek erre a kiszámíthatóságra, és ha már így sikerült, ebből kihoztak mindent, amit lehetett. Olyannyira, hogy még az utolsó részre is sikerült behozni egy fordulatot, amitől az embernek összeszorult a szíve, és elgondolkozott, vajon tényleg jól ítélte-e meg a szereplőket, és akit gonosznak hitt, az valóban az-e. Ez tetszett egyébként a legjobban a sorozatban; hogy a nézőt arra késztette, hogy ne ítéljen olyan elhamarkodottan, hanem lásson egy kicsit a dolgok mögé, és még ha a gyilkosság egy megbocsáthatatlan vétek is, lássa át, mi az, ami odáig juttatja az embert, hogy megtegye, vagy eltusolja. Én, krimi és thriller rajongóként nagyon élveztem ezt a részét a sorozatnak a sok izgalom mellett.
Nem nagyon tudom már hová dicsérni a sorozatot, szóval most be is fejezem. Akárkinek jó szívvel tudom ajánlani, aki szereti a krimiket, a thrillereket, az akciót, izgalmat és az összetett érzelmeken alapuló sorikat.
A hangsúly ebben a sorozatban nem is igazán azon volt, hogy ki a gyilkos, mert azt már elég korán lehetett sejteni, és elég hamar ki is derült, azt hiszem valahol a 9. rész magasságában. Itt inkább az érzelmek, a mögöttes tartalom, az indíték volt a lényeg. Mi váltja ki valakiből, hogy sorozatgyilkos legyen? Hogyan válsz egy gyilkos cinkosává, vagy miért kelnél a védelmére, és mit tennél meg azért, hogy megvédd? Tudod vajon, mit akar a gyilkos, vagy saját magad megnyugvására cselekszel?
Rengeteg, tényleg rengeteg érzelem volt a sorozatban, mind a gyilkos, mind a segítői, mind pedig a nyomozók részéről. Persze a két főszereplőnk háttérsztorija itt is egy kissé laposra és klisésre sikeredett (tragikus gyerekkor, amiben az egyik lelkiismeretfurdalást érez a másik iránt, és ezért segít neki, amiben tud, majd beleszeret - nem ismerős valahonnét? Mondjuk úgy 100 másik sorozatból?), de az ebből fakadó érzelem-láncra egy szavunk sem lehet. A szereplőink egy-két kétségbeesett lépése teljesen össze tudta szorítani az ember szívét, és mindezt nem a dráma vagy a feszültség keltés miatt hozták be a készítők, hanem teljesen reális módon voltak jelen. Az ember érezte, hogy igen, ez a valóságban is simán megtörténhet.
Nem nagyon tudom már hová dicsérni a sorozatot, szóval most be is fejezem. Akárkinek jó szívvel tudom ajánlani, aki szereti a krimiket, a thrillereket, az akciót, izgalmat és az összetett érzelmeken alapuló sorikat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése