Heaven Official's Blessing | 1. évad

Műfaj: akció, kaland, történelmi, természetfeletti, xianxia, yaoi (BL), donghua (anime)

Dátum: 2020

Ország/nyelv: kínai

Részek száma: 11 

Ismertető: „Hallottátok? A guberáló mennyei tisztviselő összeszűrte a levet a szellemek birodalmának első számú fejesével!”

Nyolcszáz évvel ezelőtt Xie Lian volt Xian Le császárságának koronahercege, az istenek és az emberek dédelgetett kedvence. Nem is volt meglepő, hogy nagyon fiatalon az istenek közé emelkedett. Most, nyolcszáz évvel később Xie Lian harmadszor emelkedik fel az istenek közé, de ezúttal mint „három világ nevetségének tárgya”. Első isteni küldetése során találkozik egy rejtélyes démonnal, aki a szellemek uralkodója, és még a Mennyekben is rettegnek tőle. Xie Liannek azonban sejtelme sincs róla, hogy a démonkirály már sok-sok ideje figyeli őt.

Előzetes: https://youtu.be/aRhaKwvM360

Online: ITT

Véleményem: Nem nagyon szoktam animéket/donghuákat nézni. Őszinte leszek: rajzolt karakterek fájdalmát nem igazán tudom átérezni. Persze elnézegetem őket, de különösebben mély nyomot nem szoktak hagyni bennem. Viszont ebben az esetben (és a Mo Dao Zu Shi esetében) kivételt tettem, mivel mindkettőre nagyon kíváncsi voltam, miután elolvastam az eredeti regényeket. 

Kezdjük a történettel. Ott vesszük fel a fonalat, hogy Xie Lian harmadszorra is felemelkedik, de már kb. az összes istennek tele van vele a hócipője, és a hátuk közepére sem kívánják a srácot. Xie Lian nem sok vizet zavar a mennyben, el van ő a kis világában, küldözgetik ide-oda, hogy oldjon meg mindenféle rejtélyeket/problémákat, szóval tulajdonképpen egyelőre nem sok mindent csinál; de azért a kis és nagy istenek ha lehet, elkerülik, vagy nevetnek rajta a háta mögött. 

Az első évad olyan hű maradt a könyvhöz, hogy le a kalappal. Nem csak hogy a cselekmény szinte szóról szóra követte a könyvet, de még szinte végig szó szerinti átiratok is voltak a regényből, ami nagyon sokat dobott az élményen azoknak, akik már olvasták. De igyekeztem úgy szemlélni a donghuát, mintha most látnám először a történetet. Az első évadban Xie Lian küldetéseket kap, amiket meg kell oldania. Van egy szellemünk, aki menyasszonyokat rabol el, és egy sivatagunk, ahol egész karavánok tűnnek el nyomtalanul. Mindegyik ügy érdekes, összetett és izgalmas, nem olyan felszínes és egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. Egy-egy ilyen több részt ölel fel, és ezeken keresztül kezdik el szépen kibontogatni a háttérvilágot is (az istenek és szellemek világának részleteit). Hál' istennek nem kapkodták el ezeknek a kifejtését és megoldását (mint pl. a Mo Dao Zu Shiban, aminek a második évadát alig lehetett követni). Szerintem az összetettséget és kidolgozottságot mutatja, hogy 11 részbe csak két küldetés fért bele. 

Ami külön tetszett, azok az egyes küldetésekhez kapcsolódó szereplők háttér történetei voltak: a könyvben fél oldalakban gyorsan elmesélték, de a donghuába ezeket is szépen meganimálták, ami kiegészítette az élményt a regény olvasóinak, és szépen elmagyarázott mindent az újaknak. 

Apropó, magyarázat. Szerintem sokszor a karakterek egy kissé túl sokat... beszéltek. Volt, hogy percekig csak álltak, és magyarázták egy-egy szereplő, vagy esemény hátterét, vagy hogy mi miért történt, mialatt állt a cselekmény, mi pedig csak figyeltük a szövegelésüket. Ez egyrészt fárasztó volt, másrészt lelassult a cselekmény dinamikája, és kissé unalmassá vált. Persze miután mindent kibeszéltek magukból a szereplők, és a néző is megértette, hogy mi történik, ment tovább minden a maga szép lendületével, de szerintem ezeket a magyarázatokat be lehetett volna szúrni úgy is, hogy közben nem lassítunk le, és nem áll le a cselekmény percekre. 

És akkor nézzük a szereplőket. Xie Lian egy halál nyugodt személyiség, ennél kevésbé nem is érdekelhetné, hogy tüske mindenki körme alatt. Sok szempontból elég szégyentelen és nem csoda, hogy az istenek nevetségesnek tartják; nem csakhogy az emberek világában guberálással tartotta el magát, de képes a legmocskosabb, legundorítóbb kajákat is megenni, mert "az étel nem mehet veszendőbe". A srácról lerí, hogy okosabb, mint mutatja, viszont – és itt a bökkenő –, rettenetesen szelíd. Xie Lian olyan ártatlan, jótét léleknek tűnik, hogy az már egyenesen unalmas. Csak mosolyog, nevet egyet-kettőt, ha zavarban van, de különösebben nem egy kiemelkedő karakter (bár azért voltak vicces megszólalásai). Nem csak a donghuában, a könyvben is sokáig ilyen volt. Már majdnem a második kötet felénél tartottam, mire elkezdett érdekes lenni a srác.

San Lang az a karakter, akiről már az első megszólalásánál tudjuk, hogy valami nem kóser vele, de ahogy Xie Liant, úgy minket sem különösen aggaszt a dolog. Amellett, hogy olyan halál cuki a srác, hogy meg lehet zabálni reggelire, titokzatos is, látszik rajta, hogy ismeri a dörgést, többet tud, mint amennyit elmondd, de egyébként meg Xie Lianen kívül nem szándékozik bárki másnak magyarázkodni, és mivel Xie Lian nem kérdezősködik, mi sem tudunk meg róla szinte semmit. Az ember akaratlanul is bízik benne, a kiállása azt sugallja, hogy bár jelentéktelennek tűnik, mégis akármit kézben tud tartani. De még így sem a legkiemelkedőbb karakter. Általában csendben van, vagy épp olyan cuki dolgokat tesz meg Xie Lianért, hogy az ember lefolyik a székről a cukiságrohamtól, de egyelőre belőle sem láttunk még sokat. Viszont a könyvet ismerve biztosíthatok mindenkit, hogy a karakterek összetettségét és érdekességét illetően bőven ki leszünk elégítve.

Akik talán a legtöbb életet vitték az első évad történetébe, azok Nan Feng és Fu Yao, Xie Lian két kis segédje. A két dinamit, akik a legneccesebb helyzetekben is simán egymásnak esnek, ha épp úgy van. Én élek-halok az ilyen heves duókért, akik mindig találnak valamit, amin összekaphatnak; vagy ha nem, akkor gyártanak maguknak valamit, mert olyan nincs, hogy öt percet kibírnak veszekedés nélkül.

Ami az introt és outrot illeti: csak úgy, mint az egész donghua, ezeknek is gyönyörű a grafikája, de a zene különösebben nem tetszik, és számomra nem sikerült valami emlékezetesre.

Összességében az egyetlen hiányosság, amit érdemes megemlíteni, hogy a karakterek egyelőre még nem túl kiforrottak, de annyira már érdekesek, hogy az ember a második évadot is meg akarja nézni. A történet gazdagon kitalált, a konfliktusok lekötik a nézőt, a párbeszédeket pedig sokszor szószerint átemelték a könyvből, ami a rajongóknak növeli az élményt. Úgyhogy én bátran ajánlom mindenkinek. 

– Tisztában vagyok vele, ki vagyok. Jobban, mint bárki más.

– Akkor hogy mersz még mindig az ő oldalán állni?

– Mert az ő oldalán nincsenek kígyók.