Pigpen (webtoon)

Cím: Pigpen

Műfaj: webtoon, thriller, pszichológiai, misztikus, horror

Ország: Dél-Korea

Írók: Kim Carnby és Cheon Beom Sik

Fejezetek száma: 68

Kiadás: 2020

Leírás: Pihentető menekülés a paradicsomba… vagy halálos csapda?

Song Jinhyeok egy lélegzetelállító tengerparton ébred, de fogalma sincs, ki ő, vagy hogyan került oda. Bárhogy próbálja összerakni a történteket, nem könnyű kibogozni ezt az őrjítő rejtélyt úgy, hogy mindenegyes nyom újabb, őrjítő kérdésekhez vezet… és a család, amely befogadja őt, korántsem az, aminek látszik.

Véleményem: Srácok... esélyetek sincs arra, hogy kitaláljátok, mi folyik itt. 

Én úgy ugrottam bele, hogy még a műfaját sem néztem meg, csak megláttam Kim Carnby nevét, és nekiálltam olvasni. A Sweet Home és Bastard után én már nem kérdőjelezem meg ezt az embert.

Ebben a történetben semmit nem tudsz előre kitalálni. Persze aki sok hasonló műfajú történetet olvasott, annak valószínűleg lesz némi fogalma arról, hogy nagy vonalakban mi folyhat itt; de az utolsó fejezetekig még ő sem fogja tudni összerakni a teljes képet. Mert a teljes kép egy őrület.

A történet ott kezdődik, hogy Song Jinhyeok felébred egy festőien szép szigeten; amin egyébként semmi más nem festői és nem szép. A világon semmire nem emlékszik; sem a nevére, sem a múltjára, azt is csak azért tudja, hogy fiú, mert... Nos. Miután valahogy kisakkozta, hogy biztos hajótörött lett (bár hogy milyen hajóra szállt fel, mikor, miért és hová tartott, azt nem tudja), elindul, hogy felfedezze a szigetet. Nem tart sokáig, hogy találjon egy nagyon indokolatlan panziót, amit egy hátborzongató család üzemeltet. Két szülő, és három gyerek, ebből az egyik egy bogárkínzó, disznóölő kb. 12 éves copfos kislány, a másik egy majdnem-de-mégsem céda leányzó, a harmadik pedig egy magas, nem túl szószátyár srác, aki kvázi csak akkor szólal meg, amikor azzal fenyegeti Jinhyeokot, hogy megöli. Hupsz. A szülők közül az apa hívő; de a Bibliája egy üres lapokkal teli könyv. A majdnem-de-mégsem céda leányzó imád olvasni; de a könyv, amit olvas üres lapokból áll. A család egy panziót vezet, de nincsenek vendégeik, csak szökőévente egyszer; és azokat is (látszólag) megölik. Most azt hiszed, kitaláltad, mi történik itt, mi? Bocsi, de még mindig fogalmad sincs.

Miután Jinhyeok rájön ezekre az apróságokra, illetve arra, hogy talán nem kellene megennie a vacsorát, amit főznek neki, mert lehet, hogy drog van benne, teljesen kiakad, és őrjöngeni kezd, aminek az lesz az eredménye, hogy a család bezárja a csávót egy faházba; ahonnan észrevesz egy kisfiút, aki lehet, hogy a család legfiatalabb gyermeke? De akkor hol volt egészen eddig, és miért nem beszélt róla senki? És miért van nála Jinhyeok telefonja? Ahogy te nem tudod, úgy Jinhyeok sem tudja.

Aztán megjelenik a képben egy néhai k-pop sztár, aki most már jobb napokon sem emlékeztet régi önmagára; szakállas, dagi, ápolatlan. Amolyan mindenesként dolgozik a családnak, akik (látszólag) fizetségként drogot adnak neki (merthogy az ürge egy lecsúszott néhai k-pop sztár). De nem biztos, hogy a fizetség drog. Ez a srác Taehui, és első és legfontosabb szerepe, hogy figyelmezteti Jinhyeokot: bizonyítsa be az értékét a családnak, ha nem akarja, hogy ő legyen az aznap esti vacsora. Ugyanis elképzelhető, hogy a család nem is drogot tesz a vacsiba; lehet, hogy emberhúst esznek.

Vagy mégsem?

Tulajdonképpen fogalmad sincs (és valószínűleg tévedsz). És ez a legjobb az egészben: nagyjából az utolsó fejezetekig elképzelésed sincs, hogy mi történik, de amikor kiderül, az a legélvezetesebb katarzis.

Vannak elejtett félmondatok, foszlányokban visszatérő emlékek, itt-ott megtalált papírfecnik számokkal, meg egy disznóól, aminek Jinhyeok a közelébe sem mer menni, mert... Miért is? És van a világ a szigeten túl, ahová Jinhyeok elvileg nagyon szeretne visszatérni. De ebben se legyél olyan biztos. Még akkor sem jársz közel a megoldáshoz, ha a cselekmény ellentétét hiszed el.

A történet legizgalmasabb karaktere a főszerplő, aki nem emlékszik a múltjára. És mivel nem emlékszik a múltjára, tiszta lappal indul az olvasó előtt, de legfőképpen saját maga előtt. Nagyon izgalmas, mivé fejlődik Jinhyeok, amint elkezd visszatérni az emlékezete, és a ki is van hangsúlyozva a történetben, mennyire megváltoztatják őt az átélt események. (Itt szeretném megjegyezni, hogy emiatt nekem volt egy ötletem, mire akarhat kifutni a történet, de közelében sem voltam a valóságnak. Ezt egy egész kicsit bánom, mert nagyon izgalmas koncepciót találtam ki. Másrészt lenyűgözött, mennyire kiszámíthatatlan a történet, és mennyire nem jártam mégcsak a közelében sem a megoldásnak.) A történet nem próbálja meg sem áldozat, sem  gonosztevő szerepében bemutatni Jinhyeokot. Nincsenek ilyen szélsőségek, csak a morálisan szürke valóság. A történet nem akarja megmondani neked, hogy sajnáld vagy elítéld őt, ez mind a te interpretációdon múlik, és ez a nyitottság, ez az olvasói szabadság nekem nagyon tetszett. Kim Carnby lehetetlenül jó karaktereket ír.

Zseniális ez a történet. Zseniális a hangulata, a feszültség, ahogy felépíti a cselekményt és az érzelmeket addig a pontig, ahol már nem lehet tovább építkezni, és összeomlik az egész. És ekkor nyer értelmet minden. Ha tudsz és szeretsz out-of-the-box (tehát kreatívan, konvencióktól mentesen) gondolkodni, ezt a történetet nagyon fogod szeretni. Persze legyél egy picit őrült is; a megoldást akkor értékeled a legjobban.

És ha most azt gondolod, hogy igazából nem is mondtam semmi konkrétat erről a történetről, akkor nagyon jól látod a helyzetet. Minden spoileres lenne, még a karakterek ismertetése is. Úgyhogy szaladj, és olvasd el, hogy megtudd, amit itt nem tudtál meg!