Korea ékkövei

Squid Game 2. évad

2025. január 22.

Műfaj: akció, dráma, thriller

Dátum: 2024

Ország: Korea

Részek száma: 7

Ismertető: Képzelj el több száz embert összezárva egy szigeten, amint gyerekjátékokat játszanak, a fejük felett egy hatalmas malacpersellyel. Valahányszor egy játékos kiesik, a perselyben tovább gyűlik a pénz. És persze a gyerekjáték jól hangzik - de a kiesés halált jelent. A játékot pedig nem kötelező végigjátszani, dönthetnek úgy is, hogy leállnak. De vajon amikor ennyi pénz forog konckán, leállnak-e?

Főszerepben: Lee Jung-Jae (Seong Gi-Hun), Lee Byung-Hun (Oh Young-Il), Park Gyu Young (Kang No-Eul), T.O.P (Thanos), Wi Ha-Joon (Hwang Jun-Ho)

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=Menc0C6WudA

Online: Netflix

Véleményem: Ha nem akarok szigorú lenni, akkor annyit tudok mondani, hogy lendületes és pörgős volt. Egy délután alatt ledaráltam. Tetszett.

De tudjátok, hogy szigorú vagyok az értékeléseknél. Úgyhogy kezdem.

Nincs új a nap alatt.

Ebben az évadban az ég világon semmi sem lepett meg. Ugyanazt a sémát hozza, ugyanazzal a forgatókönyvvel dolgozik, ugyanazon típusú emberekre és ugyanazokra a fordulatokra épít, mint az első évad. Önismétel. Már a 2. részben megtudjuk, ki lesz az évad téglája (tudjátok, mint az első évadban Il-Nam), úgyhogy ezt a fordulatot is hamar elveszítjük, és másikat nem is várhatunk a továbbiakban. Young-Il ráadásul unalmas karakter, nincs érdemi szerepe, még csak a játékot sem élvezi annyira, mint Il-Nam élvezte. Azért volt ott, hogy helyrehozza a károkat, amiket Seong Gi-Hun okozott az okoskodásával. Persze a társadalom "szennyei" most másféle problematikus háttérből érkeztek, mint az első évadban, de semmi meglepő vagy új nincs egy transznőben, egy kriptobizniszben utazó bukott fiatalban, egy eladósodott anya-fia párosban, vagy egy magára maradt terhes nőben.

Az első évadban felvonultatott társadalmi problémák sem fejlődnek tovább, a kapitalizmus áldozatai és urai hozzák az elvárt viselkedést. Ismételten elhangzik, hogy tisztogatják a társadalom szennyeit, hogy az itt lévőknek egyébként sincs reményük, és csak az ország terhére vannak. Ezt már hallottuk.

A játék együtt leállítható

Seong Gi-Hun semmivel sem okosabb, mint az első évadban volt, pedig már megnyert egy játékot. Mit jelent ez? Tudja, milyen séma alapján fut a játék. Tudja, a vezetők hogyan reagálnak bizonyos szituációkban és hogyan irányítják a játékot. És ami a legfontosabb: tudja, hogyan működnek a játékosokElméletben

Csakhogy Seong Gi-Hun most is épp olyan ostoba, mint az első évadban volt. Egyszer már végignézte, miként képes irányítani a pénz ezeket a kétségbeesett embereket, mégsem tanult belőle. Továbbra is azt hiszi, hogy kibeszélheti a játékosokból a kétségbeesést és a romlottságot. Továbbra is azt hiszi, hogy olyan emberek között, akik hajlandóak voltak eljönni ebbe a játékba, és újra meg újra a folytatása mellett szavazni, az ész érvék erővel bírnak. Nem igazán értem, mi volt a terve. Arra számítottam, hogy talán a játékvezetők vagy az őrök ellen fordul, valami csellel hátba támadja őket, összeesküvést szervez, akármi. De látszólag az volt a terve, hogy rábeszélje az embereket a játék befejezésére. Ezeknek az embereknek teljesen mindegy, hogy a való világban halnak meg, vagy idebent játék közben. És ha már így alakult az életük, teljesen érthető, hogy inkább kockáztatnak a nyeremény reményében.

De tegyük fel, hogy Gi-Hunnak sikerül rábeszélnie őket, a többség az X mellett szavaz. Egyszer már láthatta, mi lett ennek a vége, az emberek inkább önszántukból visszamentek. Őszintén mondom, hogy Gi-Hun naiv ostobasága életveszélyes. Az is opció, hogy a szervezők egyszerűen szerveznek egy másik játékot. Seong Gi-Hun tehát 3 teljes évig kereste a toborzót, de nem volt érdemi terve arra, mit tesz, ha ismét játékba kerül (és hogy ez hogyan segíthetne bárkin is). A lehető legnaivabb, legostobább módon próbált meg hatni a játékosokra, pedig ez a "trükk" egyszer már befuccsolt.

És akkor jöjjenek a morális kérdések. Szerintem abban egyetérthetünk, hogy erről felesleges beszélni (de azért én fogok). A játékok közben a játékosok szeme előtt nem a pénz, hanem a túlélés lebeg. A vezetők ezzel olyan helyzetekbe kényszerítik őket, ahol az életösztön veszi át a hatalmat, és képtelenség morálisan helyes döntéseket hozni. A rossz emberekről leveszi az álarcot, a jó embereket pedig a bűntudat terhe mellett formálja "rosszá". Azért írom idézőjelesen, mert nem egyértelmű, hogy nevezhetjük-e rossz és gonosz embernek azokat, akik a maguk túlélést helyezik előtérbe. Nehezíti a kérdést, hogy a játékosok majdnem fele már az elején leállt volna a játékkal, de továbbra is bele vannak kényszerülve.

De aztán ott van a köztes időszak két játék között, amiben látjuk, hogy a játékosok hajlandóak legyilkolni egymást. Emellett hőbörögnek is, milyen sokan túléltek egy-egy játékot, és ez milyen kevés pénzt jelent a túlélőknek.

Mikor Seong Gi-Hun számára nyilvánvalóvá vált, hogy a beszéd itt nem segít, végre jött az a rész, ahol az őrök ellen fordult egy kis csapatával, akiket arra kért: míg a többiek legyilkolják egymást, ők bújjanak el, majd a megfelelő időben támadják meg az őröket. Itt tehát úgy döntött, segítség nélkül hagyja egy tucat társát, feláldozza őket a nagyobb jó érdekében. Érdekes paradoxon a továbbiakban, hogy Seong Gi-Hun nem akarta, hogy a játékosok gyilkolni kezdjék egymást a pénzdíj fejében, de azzal már semmi baja nem volt, hogy a játékosok meggyilkolják az őröket. Pedig a gyilkosság az gyilkosság. A játékosok nagy része erkölcstelenebb volt, mint az őrök. Erre Gi-Hunéknak nyilván nem volt rálátása, de miben tér el egymástól két gyilkosság? Mitől lesz az egyik validálva a másik pedig nem? Mivel semmit nem tudtak az őrökről, benne lehetett, hogy őket is kényszerítik (és ez kvázi így is volt). Gi-Hun tettét tehát semmi sem validálja.

Ennek az évadnak jobb volt a dinamikája, mint az elsőnek, de még mindig nem a legjobb. A játékokat elnyújtottnak és sokszor érdektelennek éreztem, arról nem is beszélve, hogy többször végig kellett néznünk a szavazásokat, amik jó 5-10 percet elvettek a játékidőből, pedig borítékolható volt az eredmény, és az eredmények következménye is.

Összességében boldog vagyok, mert darálós évad volt, és nagyon kellett most valami, ami leköti a figyelmemet. De azért remélem, a 3. évad átgondoltabb és tartalmasabb lesz, Seong Gi-Hunba pedig szorul addigra némi ész.

(Szívesen támogatnád a munkámat? Az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

XO, Kitty (1. évad)

2025. január 19.

Műfaj: romantikus, dráma

Dátum: 2023

Ország: Amerika

Részek száma: 10

Ismertető: Először jön a szerelem, utána a k-dráma. A Koreai Független Szöuli Iskolában (KOFI) Kitty, a tini kerítő a szerelmet keresi, családi titkokat leplez le; és megtalálja önmagát.

Főszerepben: Anna Cathcart (Kitty), Choi Min-yeong (Dae), Anthony Keyvan (Q), Gia Kim (Yuri), Lee Sang Heon (Minho)

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=l8b65qhOAEU

Online: Netflix

Véleményem: Ez egy rendhagyó értékelés, ugyanis ez nem egy klasszikus k-dráma, sőt! A sorozat célzottan a k-dráma nézők közösségére épít úgy, hogy egész konkrét vágyat teljesít be

Adott egy fiatal, amerikai lány, aki ösztöndíjjal bekerül egy neves koreai iskolába, ahová a koreai pasija is jár; és ahol igazi, doramába illő drámák várják, kezdve a díszes partikon való bénázástól a szerelmi háromszögekig. Minden koreai tudja, hogy ez a külföldi k-dráma nézők álma, úgyhogy tessék, itt egy sorozat, amibe beleképzelheted magadat. Nem titkolt célja ez a produkciónak, és ami élvezetessé teszi az az, hogy nem próbálja meg komolyan venni magát.

Így tehát én sem értékelhetem úgy ezt a sorozatot, mintha valami tartalmas élmény akart volna lenni. 

A történet tempója nagyon feszes, minden rész nagyjából 30 perces, amivel eléri, hogy egyiket indítsd el a másik után. A konfliktusok pillanatnyiak, hamar megoldódnak, és már követi is egy másik, ami szintén darálásra késztet. Mivel tinédzserekről beszélünk, akiknek a kinézete és viselkedése is tinédzserszerű, egyszerűen képtelenség a konfliktusokat felnőttként értékelni, így elnézzük a szereplőknek a túlzó, teátrális viselkedést és a felesleges drámázást.

A sorozatnak vannak nagyon szimpatikus szereplői (pl. Kitty vagy Minho) és nagyon kellemetlen figurái is (számomra pl. Q), de az mindegyikről elmondható, hogy kiszámítható. Kittyről tudjuk, hogy sosem fogja elveszteni a reményt, és minden részben egy másik emberbe lesz szerelmes, Q pedig biztos, hogy rémesen szar és türelmetlen barát lesz, amint bárki más problémájával kell foglalkoznia a sajátján kívül. A karakterek végig ugyanazzal az attitűddel operálnak, ebből is következik, hogy tudjuk, a konfliktusok nagyon hamar, a lehető legdrámaiabb módon fognak majd elsimulni, ami kielégítően hat a pletykaéhes, drámakirálynő lelkünkre. 

Az viszont nagyon érezhető, hogy ez nem egy koreai gyártású sorozat. A háttérben meghúzódó koreai nagyvállalat konfliktusa nagyon gyenge, ostoba lépésekkel van fenntartva. Egy koreai gyártású sorozat például tudná, hogy ha egy CEO üvöltözik a beosztottjaival, ami aztán kikerül a netre, akkor azt a balhét semmivel sem fogják tudni elsimítani, és a nép nem bocsájt meg – pláne nem azért, mert egyik napról a másikra az említett CEO hirtelen családcentrikusnak mutatja magát egy rögtönzött sajtótájékoztatón, amiről lerí, mi célból lett szervezve. A koreai sajtó ennél kegyetlenebb, a nép pedig gyanakvóbb.

De ott vannak a nyílt, hosszú, néha már erotikus csókjelenetek, a biszexuális főszereplő a meleg legjobb fiú- és leszbikus legjobb lánybarátjával (ami mellesleg statisztikailag is igencsak ingatag, de mint mondtam, képtelenség komolyan venni).

Minden kicsit butácska, minden kicsit nevetséges, a sorozat mégis működik. Pontosan tudja, mi kell azoknak a nézőknek, akik k-drámákon élnek, és maguk is hasonló drámákról álmodoznak, ezt pedig mind belepakolták ebbe a sorozatba. Jóképű férfiak, barátságok, szerelmi háromszög, folyamatos konfliktusok, szerethető karakterek, a "fontos vagyok" és "ez az egész csak játék" érzés. Szórakoztató, komolytalan, lendületes. Nem fogja megváltani senki világát, de nem is ez a célja.

(Szívesen támogatnád a munkámat? Az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

Testvérek otthona: Dél-Korea 1980-as „koncentrációs tábora”

2025. január 18.

Figyelem! Felkavaró tartalom következik!

Han Jong-sun még mindig tisztán emlékszik arra a pillanatra, amikor nővérével együtt elrabolták.

Egy gyönyörű őszi nap volt 1984-ben, és Han, aki akkor nyolcéves volt, egy régóta várt kiránduláson volt elfoglalt édesapjával. Han apjának azonban még volt néhány elintéznivalója, és úgy döntött, hogy a leggyorsabb – és legbiztonságosabb – az, ha a gyerekeket néhány percre egy tisztre hagyja rendőrségen.

Az a rendőr széttépte a családot.

"Megállt egy busz a rendőrség előtt, és belekényszerítettek minket" – emlékszik vissza Han több mint 30 évvel később. „Egy rendőr ismeretlen jelekkel kommunikált a buszról leszállókkal. Fogalmunk sem volt, hova visznek minket. Apu azt mondta, hogy itt várjunk! Apa értünk jön!" sírtunk nevetve. De aztán elkezdtek verni minket, mondván, hogy túl hangosak vagyunk.

A busz a Hyungje Bokjiwonba vitte őket, egy magánintézménybe, amely hivatalosan jóléti központ volt. De a valóságban – állítják azok, akik túlélték – ez egy brutális fogolytábor volt, ahol több ezer embert tartottak fogva akaratuk ellenére; egyeseket évekig.

A helyszínről gyűjtött tanúvallomások és bizonyítékok, illetve a fogvatartottak szerint az 1970-es és 80-as években építkezéseken, farmokon és gyárakban rabszolgamunkára használták őket. Állítólag megkínozták és meg is erőszakolták őket. Több százan haltak meg az embertelen körülmények között.

A Hyungje Bokjiwoni létesítményt egy koncentrációs táborhoz hasonlították, de története nem széles körben ismert, és a mai napig senkit sem vontak felelősségre a falai között állítólag történt atrocitásokért.

Han és nővére számára az odaérkezés egy rémálom kezdete volt, amely három és fél évig tartott, és örökre megváltoztatta az életüket.

Társadalmi tisztító projektek

Az 1980-as években Dél-Korea gazdaságilag fellendült. Hihetetlen növekedést ért el, leküzdve az 1950-es években a koreai háború nyomait, majd a Koreai-félsziget északra és délre szakadt.

Az egész ország lázban volt az 1986-os Ázsiai Játékok és az 1988-as szöuli olimpia előtt, és a kormány elkezdte ösztönözni az ország imázsváltási erőfeszítéseit. De az úgynevezett "Han folyó csodája" mögött egy brutális és sötét valóság volt.

1981 áprilisában levél érkezett Nam Duck-Woo akkori miniszterelnök hivatalába. A levél, amelyet Chun Doo-Hwan elnök, egy korábbi tábornok írt, aki egy évvel korábban katonai puccsal ragadta magához a hatalmat, arra utasította a hatóságokat, hogy "verjék le a koldulást, és tegyenek védelmi intézkedéseket a csavargók ellen". A csavargók önkényes fogvatartását lehetővé tévő rendelet értelmében szociális központokat hoztak létre, és az olyan nagyvárosokban, mint Busan, elkezdtek megjelenni a "Csavargók szállítója" feliratú buszok.

Ezek a jóléti központok (többnyire magánlétesítmények) az általuk gondozottak számának alapján kaptak támogatást a kormánytól. Eközben a rendőrséget állítólag jutalmazták azért, mert "megtisztították" az utcákat, és embereket küldtek ezekbe a központokba.

Eme "Társadalmi Megtisztulási Projekt" keretében állítólag hajléktalanokat, fogyatékkal élőket, néhány árva gyermeket, sőt olyan egyszerű polgárokat is bevittek a központokba, akik kérésre nem igazolták a személyazonosságukat. A Hyungje Bokjiwon az egyik legnagyobb jóléti központ volt, nem olyan messze a lakónegyedtől Busan délkeleti kikötőjénél. A tulajdonos, Park In-guen gyakran állította, hogy ők azért vannak ott, hogy etessék, öltöztessék és oktassák a csavargókat

Papíron minden egyes embert, aki ezekbe a központokba érkezett, csak egy évig kellett volna bent tartani, kiképezni, majd visszaengedni a társadalomba. A valóság azonban az, hogy sokan legközelebb 1987-ben találkoztak barátaikkal és családtagjaikkal, amikor a központok kénytelenek voltak bezárni, miután több mint 30 megszökött fogvatartott szétkürtölte azt, ami valójában történik a falaik mögött.

Börtön élet

Choi Seung-woo, egy másik tőlélője Hyungje Bokjiwonnak 13 éves volt, amikor az iskolából hazafelé tartva összeszedték az utcáról.

"Egy rendőr megkért, hogy álljak meg, és elkezdte átkutatni a táskámat" – mondta a BBC-nek. „Egy fél vekni kenyér volt benne, az ebédem maradéka, amit az iskolából kaptam. Megkérdezte, honnan loptam el a kenyeret. Megkínzott, öngyújtóval megégette a nemi szervem. Folyamatosan vert, mondván, nem fog elengedni, hacsak be nem vallom a "bűnt". Csak haza akartam menni, hazudtam hát. Elloptam, elloptam. Kérlek, engedj el..."


Körülbelül 10 perccel azután, hogy kénytelen volt beismerni egy olyan bűncselekményt, amit nem követett el, megérkezett egy fagyasztós dömper, és belekényszerítették. Choi azt mondja, ez volt a "börtönéletének" kezdete. Majdnem öt évet töltött Hyungje Bokjiwonban, és ez idő alatt brutális szexuális és fizikai erőszakot látott – és tapasztalt.

A fogvatartottak ellenőrzése érdekében a központot úgy rendezték be, mint egy hadsereget. Choi egy olyan szakaszba került, ami egy másik rab parancsnoksága volt, aki szakaszvezetővé nőtte ki magát, és felhatalmazást kapott arra, hogy "másokat tanítson", és hallgatólagosan megengedte a fizikai erőszak alkalmazását.

"A szakaszvezető és néhány másik srác levették az összes ruhámat, és egy vödör hideg vizet öntöttek a testemre. Meztelenül dideregve próbáltam elaludni, aztán a szakaszvezető ismét eljött és megerőszakolt. Ezt tette velem három egymást követő éjszakán keresztül, amíg át nem kerültem egy másik szakaszhoz."

Choinak egy hétbe telt, mire rájött, hogy "itt embereket ölnek".

Láttam egy fehér köpenyt viselő fickót, aki egy rabot vonszolt a padlón” – mondja. "Halottnak tűnt. Az egész teste vérben úszott. A szemei ​​fennakadtak. A fehér köpenyes srác egyáltalán nem törődött vele, és csak vonszolta a férfit valahova."

"Néhány nappal később egy srác némi ellenállást tanúsított. Tiltott kérdéseket tett fel a szakaszvezetőnek, mint például: "Miért vagyunk bezárva ide? Miért vernek meg minket?" Négyen jöttek, és egy takaróba tekerték, majd addig rugdosták, amíg habzott a szája és elájult. Az emberek becsomagolva vitték ki. Soha nem tért vissza a központba. Tudtam, hogy meghalt."

Han mindössze nyolc éves volt, amikor megérkezett, és azt mondja, ő volt a legfiatalabb a szakaszában, és általában kétkezi munkát kapott, például borítékot hajtogatott vagy fogpiszkálót készített.

A létesítményt "pokolnak" nevezte.

„A központtól csak egy szett kék edzőruhát, gumicipőt és egy nejlon fehérneműt kaptam. Ritkán volt alkalmam zuhanyozni. A tetvek az egész testemet ellepték. Minden nap rohadt halat és büdös árparizst kaptunk, szó szerint minden nap. Szinte az összes fogvatartott alultáplált volt. Négy ember aludt cikkcakkban egy kis ágyon. Minden éjjel történt nemi erőszak a hálószoba sarkában."

Néhányan álmodoztak a szökésről, mondja, hozzátéve, hogy néhányan meg is próbáltak elmenekülni, de szinte lehetetlen volt túljutni az őrökön és átugrani egy 7 méteres kerítésen.

Ha megpróbálta, a kudarc nem volt opció.

"Tudtam, hogy ha nem sikerül megszöknöm, agyonvernek– mondta Han.

A kölcsönös megfigyelőrendszer megnehezítette a menekülést. Han azt mondja, hogy néha tömeges szökést is terveztek, de mindig voltak besúgók.

Park Sook-kyung, a Kyung Hee Egyetem professzora, aki részt vett a Hyungje Bokjiwonban történtek közelmúltbeli vizsgálatában, rámutatott arra a logikára, amely alapján a vezetők kiválasztották a szakaszvezetőket, és kiváltságokat adtak nekik, segített fenntartani az egész fogvatartási rendszert.

"A szakaszvezető, akivel találkoztam, azt mondta, vegyes érzelmei vannak a múltban történtekkel kapcsolatban. Azt mondta, baromnak tartja magát, de ezt azért tette, hogy túlélje. Ha valaki megszökött, a szakaszvezetőt kellett megbüntetni helyette."

Néhány szülő megpróbálta visszaszerezni gyermekét. Choi családja mindenhol kereste szeretett fiát. Choi elmondása szerint a családja megpróbált feljelentést tenni róla és testvéréről, akit szintén a központba szállítottak, de a rendőrség egyszerűen figyelmen kívül hagyta őket.

Az 1980-as évek közepére elkezdtek terjedni a pletykák Busanban, hogy az úgynevezett jóléti központokban embereket vernek agyon.

Choi apja abban bízva, hogy gyermekeit elrabolták és csapdába ejtették a létesítményben, bekopogott a Hyungje Bokjiwon ajtaján. Tiltakozása miatt a központ vezetői 1986-ban szabadon engedték a testvéreket. Egy évvel később Park In-guent, aki a Hyungje Bokjiwont irányította, letartóztatták. A központ kénytelen volt bezárni.

A szabadulás utáni élet azonban nem volt könnyű. Choi azt mondja, az élete olyan lett, mint egy „vadállaté”. A bátyja 2009-ben öngyilkos lett.

"A társadalom szemében még csavargó voltam. Csak egy csavargó, egy vadállat életét élhettem. Senki nem nyújtotta ki a kezét értünk. Az állam megbélyegzett minket, az emberek pedig követtek őket. Amikor csak azt mondtam, ott voltam Hyungje Bokjiwonban, az emberek félni kezdtek tőlem."

Mindeközben Han elveszítette a kapcsolatot a nővérével és az apjával, akik szintén a központban kötöttek ki. Végül 2007-ben talált rájuk, egy kórházban ápolták őket a központban eltöltött évek során elszenvedett lelki sérülésük miatt.

Igazságszolgáltatásra várva

Az akkori ellenzéki párt 1987-ben közzétett jelentése szerint több mint 500 fogvatartott halt meg az embertelen bánásmód következtében abban a 12 évben, amíg Hyungje Bokjiwon működött. De soha senkit nem vontak felelősségre a halálukért, sem az állítólagos emberi jogi visszaélésekért. Parkot végül csak az állami támogatások elsikkasztása miatt ítélték két és fél év börtönre. 2016-ban természetes halált halt.

Két évvel később a Hyungje Bokjiwonnal kapcsolatos kezdeti nyomozást vezető ügyész bevallotta, hogy "a katonai kormány külső nyomást gyakorolt ​​a nyomozás leállítására... és rövid büntetést követelt Parknak". Ugyanebben az évben Moon Moo-il akkori főügyész hivatalosan bocsánatot kért a kezdeti kudarcokért, és azt kérte a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy vizsgálja felül a Park elleni ítéletet, elismerve, hogy "nem végeztek megfelelő vizsgálatot".

Han soha nem adta fel a reményt, hogy megfelelő nyomozást indítanak: 2012 óta tiltakozik a dél-koreai nemzetgyűlés előtt, és állami vizsgálatot követel Hyungje Bokjiwon ügyében. Choi 2013-ban csatlakozott hozzá. 2020 májusában Choi tiltakozást szervezett, majd később kórházba szállították. Még mindig rendszeresen jár pszichoterápiás foglalkozásokra. Van azonban némi remény: a busani városi kormányzat új jelentése egyértelműen megmutatja, hogy a Hyungje Bokjiwon nem az a jóléti központ, aminek állította magát. A felmérésben részt vevő 149 egykori fogvatartott mindegyike – köztük egy „szakaszvezető” is – azt mondta, hogy erőszakkal tartották fogva. Egyharmaduk fogyatékkal élő, és több mint felük nem kapott megfelelő oktatást. A jelentés mögött álló csapat, Park professzor azt mondja, szintén úgy véli, "egy kínzószoba volt elrejtve Park In-guen irodájában". A jelentés azt is mutatja, hogy Park központja profitált a Chun-kormányzat által az 1980-as években támogatott szisztematikus szegregációs politikából.

2020 május 20-án a dél-koreai nemzetgyűlés törvényjavaslatot fogadott el, amely elrendelte a vádak újbóli megvizsgálását. Másnap Moon Jae-in elnök, aki 1987-ben a Busan District Ügyvédi Kamara tagjaként részt vett a nyomozásban, azt mondta, hogy "mindig sajnálja, hogy akkoriban nem fedte fel megfelelően az igazságot", új vizsgálatot rendelt el.

Ez egy csepp reményt adott Hannek. Még az országgyűlés előtti tiltakozását is leállította.

"Mindig is megkérdőjeleztem magam. 'Tényleg csináltam valami rosszat, amiért abba a pokoli létesítménybe vittek?' És ha igen, akkor az egész életemet meg kell semmisíteni?"

"Nem hiszem, hogy meg tudnám bocsátani a kormánynak és a bűnrészeseknek, hogy hagyták, hogy ez megtörténjen. Ha azonban sikerül felfedniük, hogy mi történt valójában a létesítményben, és hivatalosan is bocsánatot kérnének az áldozatokért, megpróbálnék megbocsátani. Megpróbálnám.
Az egyetlen kívánságom az, hogy a családom újra egyesüljön, mint a múltban, amikor nyolcéves fiú voltam, aki imádott apukájával és nővérével játszani."

Az illusztrációk a létesítmény egyik túlélőjének, Han Jong-sunnak a rajzain alapulnak, amit Davies Surya szerkesztett át.

Forrás: ITT

(Ha szereted, és anyagilag is támogatnád a munkámat, az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

A randizás sötét oldala Koreában

2025. január 10.

Egy korábbi cikknek, amiben 6 nő mesélt arról, milyen koreai férfivel randizni hatalmas sikere volt, így elhoztam nektek egy hasonló témát. 

A k-pop és a k-drámák könnyen azt az illúziót kelthetik a koreai férfiakról, mintha azok tündérmesékből kilépő, tökéletes hercegek lennének. De ne feledjétek: ez mind csak illúzió. Ezek a férfiak profik, akiknek az a foglalkozása, hogy álmokat adjanak el, és ebből gazdagodjanak meg. Te arról álmodsz, hogy egy nap talán összejöhetsz az oppáddal, míg ők meggazdagodnak abból, hogy ezeket az álmokat kergetve elmész a koncertjeikre, megveszed az albumaikat vagy a merchöket. Ez az egész egy nagy gépezet, amit az ipar profijai működtetnek. Jóképű, tökéletesnek álcázott férfiakat adnak el álmodozó lányoknak/nőknek, és ezzel annyit kaszálnak, ami a kontinensük nem kis büszkesége. De valójában van egy nagyon sötét oldala a randizásnak, amiről az emberek nem beszélnek.

Ne feledjétek, nem minden férfire igaz az, amit a cikkben olvasni fogtok, de arra is emlékezzetek, hogy Korea ugyanúgy tele van szörnyű emberekkel, mint ahogy bármely ország.

1. Ghosting

Képzeld el, hogy beszélgetsz egy sráccal, akit nagyon megkedveltél, majd elterveztek egy találkát szombat estére. Eljön a szombat délután, és te írsz egy SMS-t a srácnak, mintegy megerősítésképp, hogy minden a terv szerint zajlik-e majd... És nem érkezik válasz. Kezd elérkezni az idő, indulnod kéne, vagy már ott kellene lenned, szóval újra írsz. Fel is hívod, vagy visszamész Tinderre és... semmi. Elmész, és megpróbálod lecsekkolni, hogy a srác letiltott-e kakaotalkon (koreai messenger), és hoppá... Bizony le lettél tiltva.

Ennek a koreaiak "saving face" mentalitásához van köze, ami annyit tesz, hogyha valakit nem kedvelnek, vagy nem érdeklődnek irántuk, akkor ezt nem megmondják nekik, mert ezzel kínos helyzetbe hozznák magukat, és a lányt, hanem egyszerűen letiltják, vagy nem válaszolnak többé.

2. Megcsalás

Egy kissé ironikus, hogy az újdonsült párok páros gyűrűkkel- és ruhákkal akarják mindenkinek a tudtára adni, hogy ez az ember hozzájuk tartozik, majd a srác olyan szöveggel megy fel Tinderre, hogy "meg akarom csalni a barátnőmet". 

Házasság után (valószínűleg azért, mert nagyon sok koreai férfi úgy bánik a feleségével, mint egy szobalánnyal) elmúlik a varázs. Sok megcsalás az interneten randizós oldalakon derül ki, és bármi legyen is ennek az oka, ez elég rémisztő.

Csakhogy tisztázzuk: nem csak házaspárok csalják meg egymást. Nem egy olyan eset fordul elő, mint amit fent is írtam, hogy a srác felmegy Tinderre majd simán közli veled, hogy "meg akarom csalni a barátnőmet".

3. Megalázás

Ez a pont is igaz szinte minden országra: a férfiak igen jelentős része a világ minden táján úgy gondolja, hogy egy nő, akinek már több partnere is volt az mocskos. Még középiskolás fiúk és lányok között is elterjedt ez a kifejezés. Elég nyomasztó, hogy ha egy lánnyal ne adj isten történik valami, akkor az máris az ő hibája, és őt kell hibáztatni

Már fiatal kortól kezdve arra tanítják a lányokat, hogy nekik kell kontrollálniuk magukat, mert a férfiak képtelenek erre (úgy hangzik, mint az '50-es évek Amerikája, nem?), és éppen ezért zártan is kell öltözködniük. A koreai férfiak több mint fele úgy hiszi, hogy a nem megfelelő öltözködés, vagy a különböző testrészek villantása erőszakhoz vezet. Az a tény, hogy inkább a nőket biztatják arra, hogy a tömegközlekedési eszközökön úgy öltözzenek fel, hogy nem villan ki semmijük, ahelyett a férfiakat büntetnék meg azért, mert titokban fotót készítenek a lányok kivillanó lábáról felháborító. A koreai kormány bátorítja a nőket, hogy a nacionalizmusért, katonai célokra, vagy soft powerként vessék be a testüket, de megvetik őket, ha azt a saját akaratuk szerint használják.

Magyarul, még ha úgy is nézel ki, és úgy viselkedsz, mint egy tiszta szűz, aki most szállt alá a Mennyből, akkor is a te hibád, ha megtámadnak, vagy megerőszakolnak.

4. A válás tabu

Ha rákeresel a koreai válási statisztikákra, meglepődve láthatod, hogy igen alacsony. Tovább kutatva az is látszik, hogy a házasságok száma 2018-ban 2,6 százalékkal csökkent egyetlen év alatt. A házasságkötés átlagos életkora pedig 33 a férfiaknál, és 30 a nőknél.

A legmagasabb válási ráta 8,6%-volt, ami azt jelenti, hogy átlag 1000 emberből 45-49 ember válik el. Ha valakik el is válnak, arról sem lehet hallani, és nagy titokban is tartják. 

5. Rémes szexuális oktatás

Egy olyan országban, ahol a szexnek már csak az említése is olyan zavarba hoz egy felnőtt férfit vagy nőt, hogy szinte belehal... Drágáim, itt már katasztrofális problémák vannak.

A koreai diákok számára nyújtott igen szegényes felvilágosítás nem csak szexista, de nőgyűlölő is. A Guardian szerint az iránymutatások így szólnak:

"Egy férfi, aki sok pénzt költött egy randevúra természetes, hogy kompenzációt vár érte. Ilyen esetekben nemkívánatos nemi erőszak történhet."

Ezt az oktatási minisztérium maga fogalmazta meg, aki átlagosan 600 milliót költ a tevékenységeire... Azt akarjátok nekem mondani, hogy a 21. századi Koreában teljesen normális, hogy egy nőt megerőszakol egy férfi, mert pénzt költött a randevúra? Már elnézést, de mi a...? 

A botrányos oktatás ellensúlyozására sok szülő magánórákra küldi a gyerekét, hogy elfelejtse azt a sok szemetet, amit az iskolában tanult. A helyzet az, hogy a kisfiúkat kéne megtanítani arra, hogy ne erőszakoljanak meg nőket, majd próbálják elsimítani azzal a maszlag szöveggel, hogy "a nők legyenek óvatosak". 

Ezenfelül, jó lenne ha azt is belevernék a fejükbe, hogy használjanak óvszert! A koreai pasik általában azzal kezdik az intimitást, hogy "Nem szeretem az óvszert." vagy "Óvszerrel nem olyan jó érzés." Ezzel a felelőtlenséggel, és a saját nemi egészségükkel kapcsolatos ostobasággal ki lehet kergetni egy nőt a világból.

És ha már ostobaság: a legtöbb férfi nem is jár rendszeresen szűrésekre és vizsgálatokra. Életükben talán egyszer ha elmennek, és ha látják, hogy minden rendben, akkor többet nem is foglalkoznak a dologgal. Ezen a ponton már nem is tudok mit hozzáfűzni ehhez...

6. Nehéz az abortusz

Szerencsére Korea is fokozatos lépéseket tesz az ügyben, és az abortusz is mostanában vált legálissá. Ez azt jelenti, hogyha egy nő úgy dönt, hogy nem akarja a babát, akkor legálisan fordulhat orvoshoz, aki biztonságos körülmények között hajtja végre az abortuszt ahelyett, hogy rossz körülmények között, illegálisan kellene csinálnia az anyának.

Egyedülálló, vagy elvált anyának lenni a legnehezebb dolog Koreában. És éppen ezért jó dolog, hogy az abortusz legálissá vált, mert sok férfi inkább kibújik az apaság felelősségei alól, míg a nő magára marad a gyerekkel.

7. A társkereső oldalaknak negatív reputációjuk van

A koreaiak úgy gondolják, hogy élőben kell találkoznod azzal, akivel randizni akarsz. Általában egy barátod barátjával hoznak össze, ami így sokkal "biztonságosabb". 

Tinder, Meeff, OkCupid és a többi társkereső kizárólag szexre van. Sokan képet sem töltenek fel, mert azt szégyenteljesnek gondolják.

Azt is fontos megemlíteni, hogyha egy pasi Tinderen azt mondja, FWB-t akar (Friends With benefits ~ barátság extrákkal), akkor valószínűleg nem azt akar. A pasik csak egy éjszakát akarnak, aztán (ahogy az első pont is mutatta), letiltanak, és soha többé nem látod őket.

8. Szexuális és fizikai támadás

Mivel világszerte az emberek csak Korea csillogását látják, nehezen fogják fel, hogy az alma rohad belülről. A koreai nőket és gyerekeket nagyon gyenge törvények védik, a családon belüli erőszakot a hatóság "családi ügyként" kezeli, s mint ilyen, nem lép fel ellene.

Egy 2000 koreai férfi körében végzett felmérés alapján 1593-an nyilatkoztak úgy, hogy randevúzása közben testileg vagy lelkileg bántalmazták barátnőiket. A férfiak 71%-a azt is bevallotta, hogy kontrollálja barátnője kapcsolatait a barátokkal és a családdal. Sokan azt is állították, hogy zúzódásokat vagy apró sebhelyeket hagytak a barátnőjükön. Ha ez nem toxikus, akkor nem tudom, mi az.

A cikk írója hallott már olyan partnerekről is, akik úgy ölték meg barátnőjük házi kedvenceit, hogy dühükben kidobták őket az ablakon, ezzel akarva kontroll alatt tartani őket.

Egy koreai férfit letartóztattak, miután elterjedt egy videó, amelyen vietnami feleségét veri. Amikor a koreai közvélemény ezt felfedezte, elborzadt. Ez pedig azért hihetetlen, mert rengeteg koreai nőt látunk, akiknek segítségre van szüksége ahhoz, hogy kiléphessen a bántalmazó házasságából, az ő történetüket mégsem találják olyan felháborítónak.

Koreának törvénybe kellene foglalnia, és szigorúbban kellene kezelnie a nőket bántalmazó vagy szexuálisan zaklató eseteket. Vegyünk például egy közelmúltbeli esetet, amikor egy 34 éves férfi leitatott egy 10 éves kislányt, majd megerőszakolta. A bíróság enyhítette a büntetését, mert a fiatal hölgy nem tudta bizonyítani, hogy „kellőképpen ellenállt volna”. A férfi a bűncselekményért csak 3 évet kapott, ez természetesen kiváltotta az ország felháborodását. 

A koreai kormánynak nagyobb erőfeszítést kellene tennie a nők és a gyerekek védelmében. Ők jelentik ennek az országnak a jövőjét, és ha a nők nem vállalnak gyermeket, a születési arány tovább csökken.

9. Molka

A Molka a kémkamerás pornográfia. Mivel Koreában illegális a pornó, a férfiak rejtett kamerákat használnak a nyilvános mellékhelyiségekben, a szállodai szobákban és az öltözőkben. A kémkamerák eladása az egekbe szökkent az országban. Ha Korea legálissá tenné a pornót, a probléma valószínűleg nem szűnne meg (azonnal), de jelentősen csökkentené azt.

Annyi ilyen férfiak által üzemeltetett oldal létezik, ám ha egy művészetis lány feltölt egy fényképet az akt modellről, akit az órán festettek, akkor börtönbüntetést kap. Szép kis kettősmérce.

10. Bosszúpornó

Ez a koreai randevúzás egyik legfélelmetesebb aspektusa. Sok férfi titokban lefilmezi magát és a barátnőjét szex közben, amiről a nők nem tudnak. Amikor a kapcsolat elkezd lefelé menni a lejtőn, vagy véget ér, a férfiak megzsarolják a nőket, hogy felteszik a felvételeket az internetre. 

Mivel a legtöbb nő számára ez szégyen, soha nem emelnek vádat a férfi ellen. A megbélyegzés miatt Koreában a nőknek nem szabad házasságkötés előtt szexuális életet élni, ez hallgatja el az áldozatokat.

Forrás: ITT

(Ha szereted, és anyagilag is támogatnád a munkámat, az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

Kopino

2025. január 3.

Mi történne, ha egy nap az apád vagy a férjed egyetlen szó nélkül elhagyna? Határozottan szomorúságot és szegénységet hagyna rád, megnehezítve a család többi tagjának az életszínvonalát. Néhány koreai férfi felelőtlen magatartása miatt sok filippínó szenved ettől. A Kopino jelenség a Fülöp-szigeteken egy valódi problémának számít jelenleg, ám a legtöbb koreai azt sem tudja, mit jelent az, hogy "Kopino".

Ki az a Kopino?

A „Kopino” kifejezés a „koreai” és a „filippínó” szavak kombinációja. Egy vegyes etnikumot jelöl, aki koreai apától és filippínó anyától született. „New Lai Daihan”-nak is nevezik őket. A Lai Daihannak van egy olyan jelentése is, ami szintén kevert vérű, vietnami háború alatt koreai apától és vietnami anyától született személyre utal. Jelenleg a becslések szerint csaknem 30.000 Kopino gyerek él a Fülöp-szigeteken, ebből 1500 Manilában, a Fülöp-szigetek fővárosában (szerk.: 2016-os adat). A statisztikák szerint ezeknek a gyerekeknek az apja többségben 25-30 év körüli koreai férfi, aki a Fülöp-szigeteken tanult, vagy olyan idősebb férfi, aki üzleti vagy turisztikai célból járt a Fülöp-szigeteken.

A Kopinók háttere

2007 óta egyre többen mennek a Fülöp-szigetekre nyelvi képzés érdekében, mivel a többi országhoz képest olcsóbb, és alacsonyabb az oktatási költség is. A statisztikák szerint évente csaknem 40.000 koreai diák száll fel oktatási céllal a Fülöp-szigetekre tartó repülőgépre.

Tízből kilenc Kopino apja a húszas éveiben járó diák volt, és ez az oka annak, hogy a Fülöp-szigeteken máig több a félig koreai gyerek, mint más délkelet-ázsiai országokban. Emellett folyamatosan nőtt azon koreai férfiak száma is, akik turisztikai vagy tengerentúli üzleti út céljából látogattak a Fülöp-szigetekre. A filippínó nők teherbe ejtése gyakran a "Császári turizmus" révén zajlik. Ez egyfajta szexturizmus, amelyben az emberek nappal várost néznek filippínó nőkkel, éjszaka pedig szexelnek velük. A Fülöp-szigeteken azért alakult ki a szexturizmus, mert a prostitúció szabályozása viszonylag laza, és a szexuális munkaerő olcsóbb, mint más országokban – így Koreában is. A Kopinók növekedésének legfontosabb oka azonban nem a prostitúció, hanem az a jó néhány koreai férfi, akik becsapták a nőket azzal, hogy őszintének tettették a szerelmüket, és közös jövőt hazudtak. Ezek a férfiak elvették a filippínó nőket feleségül, és családot alapítottak. Mivel a Fülöp-szigeteken élők több mint 80 százaléka katolikus, akik nem engedélyezik a fogamzásgátlást és az abortuszt, az esküvő után a baba születésének az esélye igen magas, ez pedig még nehezebbé tette a probléma megoldását.

Ami az emberséget illeti, a koreaiak hajlamosak öntudatlanul is felsőbbrendűbbnek gondolni magukat a filippínóknál, különösen Korea magas szintű gazdasági növekedése után. Ez a tendencia, hogy a koreaiak elutasító magatartást tanúsítanak a Fülöp-szigetekkel szemben, ellenségeskedést váltott ki az országban, és néha gyilkossági ügyekhez, és koreai áldozatokhoz vezetett. Egy másik ok az, hogy ezek közül a koreai férfiak közül jó páran hamis erkölcsű emberek, akiket nem foglalkoztatnak az emberi jogok. A családot alapító Kopino apák közül néhánynak már volt családja Koreában. Amikor bejegyezték a házasságukat a Fülöp-szigeteken, a személyes információnál a férfiak koreai szlengeket használtak, mert tudták, hogy a filippínó nők nem értik, és így meg sem lehet büntetni őket, ha a feleségük rájön a csalásukra. A Sungkyunkwan Egyetem jogi karának egyik professzora azt állította, hogy ezek a férfiak a nőket pusztán örömük tárgyának tekintik, nem pedig emberi lényeknek, és nagy szükség lenne rá, hogy ezek a férfiak megfelelő oktatásban részesüljenek.

A Kopinók növekedésének hatásai

A legtöbb olyan Kopino anyának, akinek prostitúcióból született gyermeke, már előtte is szociális és gazdasági nehézségei voltak. Férjük távozása után pedig még súlyosabb gazdasági nehézségeken is átesnek, mert egyedül kell viselniük a gyermeknevelési költségeket. Emiatt újra prostitúcióba kell kezdeniük, vagy elkerülhetetlenül elhagyják a gyermekeiket. Az előítéletekkel ellentétben azonban a Kopino anyák 90%-a valójában nem prostituált, hanem dolgozó anya vagy angoltanár. Néhányan ideiglenes munkákat is végeznek, mert nem könnyű egyszerre karriert teremteni és vezetni a háztartást.

Ezen okok miatt a Kopino gyerekek nem kaphatnak megfelelő oktatást, és nem találnak módot arra, hogy kiszabaduljanak az anyjuk szegénységéből. Ezért ezek az anyák és a gyerekek, akik a zaklatás miatt össze vannak zavarodva az identitásukat illetően, az országban maradnak, és ez ördögi kört idéz elő a gazdaságban. A helyzet egyre súlyosabb, és a Fülöp-szigetek főügyésze egy koreai sajtótájékoztatón felvetette a kétoldalú együttműködés szükségességét, mint a probléma egyik megoldását.

Korea

Azokat a koreai férfiakat, akik egyszerűen szexturizmus céljából látogattak a Fülöp-szigetekre, „csúnya koreaiaknak” bélyegezték. Ők felelőtlenül visszatértek az otthonukba, miután megházasodtak és családot alapítottak egy filippínó nővel, hamis okmány vagy hamis személyes adatok felhasználásával. Ráadásul visszaéltek azzal a ténnyel, hogy ezek a nők nem ismerték a törvényeket. Egyes koreai férfiak azzal zsarolták ki belőlük, hogy vonjanak vissza egy pert, hogy havonta adtak a nőknek egy nagyon alacsony összeget, például 50.000 wont (kb. 13.000 Ft). A múltban a filippínó nők körében volt egy „koreai álom” nevű társadalmi irányzat, ami azt jelentette, hogy jobban járhatnak, ha egy koreai férfihoz mennek feleségül. Ez a remény azonban csalódottsággá és Korea iránti gyűlöletté változott, mivel ugyanaz a helyzet ismétlődött éveken át az országban. A Kopino-problémát kritizáló hangok világszerte megjelentek. A Kopinók növekvő száma Korea-ellenes érzelmeket váltott ki a Fülöp-szigeteken, rontotta a két ország közötti kapcsolatot, és csökkentette Korea hírnevét a nemzetközi közösségben.

Mozgalmak a Kopino megsegítésére

A koreai törvények szerint a valódi szülőknek kell felelniük a gyermektartásdíj fizetéséért, még akkor is, ha prostitúcióból született a baba. Ez előírja, hogy a Kopino apák kötelesek eltartani gyermekeiket, ha az apasági vizsgálat során bebizonyosodik, hogy ők a biológiai apák. Ezen túlmenően a hazai törvények előírták, hogy a prostitúcióval kapcsolatban álló koreaiakat, függetlenül attól, hogy hol történt a bűncselekmény, egy év börtönbüntetéssel vagy 3 milliós pénzbírsággal kell sújtani. Amióta a hazai törvény kimondja ezeket a pontokat, évről évre nő azoknak a szervezeteknek a száma, amelyek a Kopino családok megsegítésére törekednek.

Kopinofather

A „Kopinofather” egy olyan weboldal, amely segít megtalálni a Kopino apákat koreai férfiak képeinek és a családjuktól kapott személyes információinak feltöltésével. Csupán annyi a szerepe, hogy a koreai férfiakat összekapcsolja a filippínó nőkkel, az információk pedig törlődnek, amikor az apák felbukkannak. Ez egy hatékony folyamat, hiszen feltárja a nyilvánosság számára az információkat. Sokan azonban követelték a webhely bezárását rágalmazás, a magánélet megsértése és a portréjogok megsértése miatt. E nehézségek ellenére Bonchang Koo, az oldal üzemeltetője azt mondta, hogy ez a probléma a gyermekek élethez való joga és az apa portréjoga között áll. Továbbra is egy másik ország fiókján keresztül üzemelteti az oldalt, mert fontosnak tartja a gyermek jogait. Ő a WLK (We Love Kopino) szervezet képviselője is, amely a szegénységben szenvedő Kopino család helyett indít pert a koreai férfiak ellen. Az ügyet nehéz megnyerni, mivel nemzetközi és halasztott fizetési perről van szó. Szerencsére a WLK 2015-ben több gyermektartási pert is megnyert.

Tacteen Tomorrow

A Tacteen koreaiul „tisztánlátást” jelent. Más szóval, ez a szervezet a fiatalok jogaival kapcsolatos tevékenységeket hirdeti annak érdekében, hogy fényesebb jövőt teremtsen Koreának. A Kopinóknak azután kezdtek segíteni, hogy a gyermekek szexuális kizsákmányolásának nemzetközi felszámolására irányuló projekt során hallották nyomorúságos történeteiket. 2012-ben megpróbáltak beszámolni az embereknek a Kopinók helyzetéről, de a koreai társadalom ezt közömbösséggel fogadta. Ez ráérebresztette őket arra, hogy első lépésként emlékeztetni kell az embereket a probléma súlyosságára, így kampányokat folytattak az emberek és a turisták számára az utcákon és a repülőtereken. Következésképpen hozzájárultak ahhoz, hogy három Kopino apa is vállalja a felelősséget öt Kopino gyermek neveléséért.

A koreai kormány

Számos szervezet kezdett segíteni a Kopino családoknak. Amire azonban valóban szükségük van, az a kormány folyamatos támogatása. A koreai kormány ezidáig semmit sem tett a Kopinókért, és néhányan azzal érveltek, hogy a kormánynak követnie kellene a japán „Japino” példáját. A Japino, amely a „Japán” és a „Filipino” kombinációja, hasonló a Kopinóhoz. Amikor a múltban a Japino problémája súlyosbodott, a japán kormány biztosította a filippínó nők megélhetési költségeit, és még oktatást is biztosítottak nekik azzal, hogy japán állampolgárságot kaphattak. Felülvizsgálták a bevándorlás-ellenőrzési törvényt is, hogy munkavállalási vízumot igényelhessenek, és fel tudják kutatni a Japino apákat. Ennélfogva a koreai kormánynak is el kell ismernie felelősségét a Kopino családokért, és intézményes stratégiát kell biztosítania számukra a stabil élet fenntartása érdekében.

Forrás: ITT

(Ha szereted, és anyagilag is támogatnád a munkámat, az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)