Műfaj: orvosi, romantikus, dráma
Dátum: 2019
Részek száma: 16
Főszerepben: Ji Sung (Cha Yo-Han), Lee Se-Young (Kang Si-Young), Lee Kyu-Hyung (So Seok-Ki), Hwang Hee (Lee Yoo-Joon), Jung Min-A (Kang Mi-Rae), Kwon Hwa-Woon (Heo Joon), Oh Hyun-Joong (Kim Won-Hee)
Ismertető: Cha Yo-Han, vagy becenevén: "Dr. 10 másodperc". Miért? Mert képes 10 másodperc alatt felállítani a diagnózist úgy, hogy hozzá sem ért a beteghez. Zseniális orvos, aki ránézésre meg tudja állapítani, mi a beteg panasza, és a leglehetetlenebb betegséget is felismeri. Nem csoda hát, hogy legendává növi ki magát. Yo-Han és csapata az Aneszteziológia Osztályon dolgoznak és legfőbb céljuk, hogy kiderítsék, honnét ered a betegek fájdalma, és mit tehetnek, hogy enyhítsék azokat. Ám nincs könnyű dolguk. Cha Yo-Han ugyanis 3 évet töltött a börtönben, aminek oka akár tönkre is teheti a karrierjét. Kang Si-Young, a másodéves rezidens pedig olyan terhet hordoz, amivel nem könnyű megbirkózni. Mégis hogy lesz képes megférni egymás mellett a zseniális, de rémesen önfejű Cha Yo-Han, és a kitartó, de sebezhető Kang Si-Young?
Véleményem: Eszelős volt ez a sorozat. Brutális, hogy mennyi mindent zúdítottak potom 16 rész alatt a nézőkre, méghozzá az első perctől az utolsóig. Komolyan, ennyi érzelmet én kezelni nem tudtam, nemhogy feldolgozni. Egyáltalán nem voltam felkészülve erre, és szó szerint vagy tátott szájjal bámultam, vagy sírtam, mint valami elmebeteg. Még mindig csak ülök megsemmisülten a gép előtt, és próbálom megemészteni ezt a rengeteg mindent, ami ért a sorozat alatt. Hű, komolyan, azt sem tudom, hol kezdjem ezt a bejegyzést, mert még mindig teljes letargiában vagyok.
Fergeteges, hogy micsoda érzelem tömeget zúdítottak a nézőkre. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy egy ilyen mély, és fontos üzenettel teli sorozatot fogok nézni, és végül annyira beszippantott, hogy nem bírtam abbahagyni, és még mikor nem is néztem, akkor is azon járt az agyam, hogy mi fog történni a következő részben. Annyi, de tényleg annyi kérdést felvetett, és kivesézett, és mindent több szemszögből mutatott meg, és végül a máskor evidensnek tűnő döntéseket is megkérdőjelezte a néző.
A legfőbb kérdéskör, amit a sorozat felvetett, az az eutanázia volt, ami a legelső résztől a legutolsóig hatalmas központja volt az egész sorozatnak. (Eutanázia: a gyógyíthatatlan
beteg halálának – a beteg kívánságára vagy beleegyezésével történő – aktív vagy
passzív meggyorsítása.) Végig azon ment a vita, hogy vajon egy beteget a saját kérésére "megölni" / megszabadítani a fájdalmaitól vajon helyes, vagy nem. Ha most belegondoltok, annyira egyszerűnek tűnik a válasz, nem? Pedig nem az. Vajon az a beteg, aki erre kéri az orvosát, mire gondolhat, mit érezhet? Vajon az orvos, akit erre kérnek, min mehet keresztül? Vajon a család, és a hozzátartozók mit reagálhatnak erre? És a kórház vezetői, vagy a rendőrség hogyan viszonyul ehhez? Máris nem tűnik olyan egyszerűnek ez a kérdés, igaz? Pedig elsőre milyen egyszerűen rávágtátok volna a választ! És bár ez a kérdés az egész sorozat alatt ott lebegett, néha nyíltan rákérdeztek, néha pedig burkoltan, de akkor is ott volt, mikor egy gyógyíthatatlan, fájdalmakkal küszködő beteg feküdt a kórházi ágyon. És mégis, a sorozat végére sem sikerült egyetlen álláspont mellett dönteni, hiszen ilyen nem is létezik: de erre csak akkor jön rá a néző, amikor végignézte/végighallgatta a összes nézőpontot: a betegét, aki meg akar szabadulni a fájdalomtól, az orvosát, aki segíteni akar rajta, és a rendőrökét/ügyészekét, akik szerint ez gyilkosság. Mi van akkor, ha Cha Yo-Han és Kang Si-Young véleménye ellentétes? Végső soron nem számít. Cha Yo-Han képes volt őszintén és határozottan kiállni minden mellett, amit valaha tett, és amiben valaha hitt, és rendületlenül tartotta magát az elveihez. Kang Si-Young pedig a végsőkig bízott benne, még ha gyakran meg is kérdőjelezte a döntéseit és a parancsait.
Aztán mi van akkor, ha egy beteg évek óta kómában fekszik, és a családja tehetetlenül nézi, hogy nem javul az állapota? Helyes-e lekapcsolni a gépekről, vagy kapaszkodjunk a reménybe? Mi van akkor, ha mi magunk vagyunk betegek? Mit tennénk, ha gyógyíthatatlanok lennénk, fájdalmakkal és kétségekkel telve? Mi hogyan döntenénk, és ki mellé állnánk? Annyian vagyunk, annyiféle fájdalommal, de a végén mind ugyanazt akarjuk: valakit, aki törődik velünk.
Az egész sorozat annyira életszerű volt. Mindenféle beteggel találkozhattunk, és ezerféle megoldást mutattak. Nem mindenkit sikerült megmenteni, és épp ez tette olyan valósághűvé. Nagyon érdekesek voltak a betegségek, amiket megmutattak, és nagyon élveztem a folyamatot, ahogy diagnosztizálták őket, és végül próbálták megmenteni a betegeket. Egy részről ott volt az a határtalan bizalom az orvosok felé, hogy majd ők megmentik őket, a másik oldalról pedig a felelősség, hogy minden rajtuk múlik. Egy beteg vagy családtag bizalommal kérhette az orvost arra, hogy vessen véget a szenvedéseinek, ha úgy adódna, de az orvos szemszögéből már nem ilyen egyszerű ez a dolog. Mert megint csak felmerül: gyilkosságot követne el, vagy megmentené a beteget? Joga van egyáltalán ahhoz, hogy meghozzon egy ilyen döntést? Dönthet-e egy orvos életről és halálról? És a betegnek vajon joga van-e arra kérni az orvost, hogy hozza meg ezt a döntést?
Brutális, tényleg, hogy mennyi érzelem volt ebben a sorozatban. Minden egyes beteg rettegését a csontomig éreztem, és az orvosok kételyeit is teljesen meg tudtam érteni. Eszméletlen, mennyi félelem, fájdalom, düh, bizonytalanság volt ebben a 16 részben. Mintha valami érzelmi hullámvasútba kerültem volna.
És persze ne feledkezzünk meg a főszereplőinkről, akiknek mind megvolt a maguk baja. Nagyon lelőném a poént, ha most részletesen elkezdenék róluk mesélni, és azt nem szeretném, mert ennek a sorozatnak tényleg az érzelmek, és a nem várt fordulatok a lényege.
Azzal, hogy félelemet adtak a szereplőknek, hogy hagyták őket elbukni, majd talpra állni, hogy nem adták meg nekik könnyen a boldogságot és akadályok elé állították őket az egészet sorozat annyira élethű lett, mégis olyan élvezetes, hogy komolyan, le a kalappal. Zseniális. Szerintem ez a tavalyi év egyik legjobb sorozata. Ódákat tudnék zengeni róla. Minden annyira a helyén volt, és annyira sikerült megfogni a nézőket, hogy az első perctől az utolsóig izgultam.
A kis orvos csapat pedig egyszerűen imádni való volt. Engem valahogy mindig meg lehet venni azzal, ha a főszereplőink összedolgoznak egy ügyért, és itt is nagyon tetszett a csapatmunka, és a lojalitás, a kapocs az orvosaink között. Egy kis család voltak, akik törődtek egymással.
Pár szóban azért megpróbálok mesélni a főszereplőkről, valahogy anélkül, hogy spoilerezzek.
Cha Yo-Han a főszereplőnk, a zseniális orvos, aki 10 másodperc alatt képes felállítani a diagnózist. Nagyszerű orvos, akire mindig lehet számítani, de sosem kérkedik (vagy ha igen, akkor csak azért, hogy heccelje a többieket). Emellett viszont nagyon humoros személyisége is van, egy párszor jót lehetett rajta nevetni. Nem is tudom elmondani nektek, mennyire sajnáltam őt. Ji Sungot most láttam először, eddig nem találkoztam a színésszel, és bár nekem egy kicsit furcsa volt, sokszor túlságosan érzelemmentes volt az alakítása, de ha belegondolok, ez kellett ehhez a karakterhez. Nagyon átjött a főhős karaktere, a gondolatai, és minden kétely, amit érzett. Volt egy határozott elve az életéről, és csak akkor jött rá, hogy lehet máshogy is élni, mikor megismerte Kang Si-Youngot. De ha egyszer beleszeretsz valakibe, ugyan hogy akarnád már, hogy az a valaki hordozza a te fájdalmadat, aggódjon miattad, és terhet tegyél a vállára? Yo-Han sem akarta ezt, Si-Young viszont makacsul ragaszkodott hozzá, figyelt rá, aggódott érte, pontosan azt csinálta, amit Yo-Han nem akart tőle elvárni. Ha engem kérdeztek, szerintem Kang Si-Young aggodalma néha már sok volt. Persze megértettem őt, és a valóságban talán én is épp így aggódtam volna a férfiért, akit szeretek, de néha túlzásba esett, vagy felesleges dolgokat csinált (de hangsúlyozom, csak szerintem.)
Tetszett az is, ahogy megváltoztak a kapcsolatok a sorozat végére. Az alapszituáció szerencsére teljes fordulatot vett, és a karakterek is fejlődésen mentek keresztül, amiért nagy pirospont a készítőknek. Nagyon aranyos volt Yo-Han és Yoo-Joon kapcsolata, én egyáltalán nem erre számítottam, és kellemesen csalódtam a párosukban. Aztán ott volt a Yo-Han és Seok-Ki kapcsolata, ami nem volt egy felhőtlen menet, de nagyon érdekes volt a konfliktusuk. Ők végig az ellentétes oldalon álltak, teljesen más véleményen voltak, és nagyon érdekes volt megismerni mindkettejük gondolatait. Szerintem az tette őket ilyen érdekessé, hogy a néző maga sem tudta eldönteni, melyikük oldalára álljon. Seok-Ki álláspontja teljesen racionális és érthető volt, minden, amit mondott és képviselt teljesen jogos, ám ugyanez igaz Yo-Hanra is. Fergeteges, hogyan játszottak a nézők gondolataival és érzéseivel, még a legjelentéktelenebb jelenetek alatt is. Arra késztettek minket, hogy mi is gondoljuk végig ezeket, és szinte felszólítottak minket, hogy válasszunk oldalt - és szerintem mind elbuktunk.
Egyszerűen nem volt jó válasz a sorozatban feltett kérdésekre. Nem volt se rossz, se jó válasz. A sorozat fő üzenete, hogy a világ nem fekete és fehér, nincsenek egyértelmű válaszok, mert mindenki másként látja a dolgokat, és másként dönt. Vajon ha meghozol egy döntést, amiért aztán megbűnhődsz, később máshogy döntenél majd? Vagy ugyanúgy csinálnál mindent? És ha igen, miért? Ha nem, mi változott meg azóta? A körülmények vagy te magad? Eszméletlen, hogy ezek a kérdések még mindig foglalkoztatnak, pedig már vége a sorozatnak. Még soha, egyetlen sori sem gondolkodtatott el ennyire, és késztetett arra, hogy ennyi kérdést megpróbáljak megválaszolni, vagy ennyi szemszöget megpróbáljak megérteni.
Egyszerűen nem tudok rosszat mondani erre a sorozatra. Nem számítottam rá, hogy ennyi érzelem fog érni, de minden percét imádtam. Teljes szívből ajánlom mindenkinek, aki szereti az orvosos sorikat, a gyönyörű szerelmi szálat, és a mély üzeneteket, mert ebben mindhármat megtalálja.
Egyetlen emberi lény sem tudja úgy érezni mások fájdalmát, mintha a sajátja lenne. Az egyetlen, amit tehet, hogy megpróbálja megérteni. Megérteni egy ember fájdalmát azt jelenti, hogy megérted azt az embert.
Ha a doktor nem tesz semmit, a beteg kínjai nem szűnnek meg.
Az emberek fájdalommal születnek, és végül fájdalommal halnak meg. És életük végégig küzdenek a fájdalommal.
