Korea ékkövei

Kang Tae-Oh

2022. október 19.
Név:
 Kang Tae-Oh (강태오)
Születésnap: 1994. június 20.
Születési hely: Icheon 
Horoszkóp: ikrek
Nemzetiség: koreai
Magasság: 179 cm
Súly: 66 kg
Vértípus: B
Foglalkozás: színész és énekes
Zenekar: 5urprise (2013-2020)
Ügynökség: Man Of Creation (M.O.C.)
Aktív évek: 2013-napjainkig
Instagram: @kto949620

Érdekességek: 

– A születési neve Kim Yoon-Hwa. 
– A Jakjeon középiskolába járt, és a Konkuk Egyetem Filmtudományi szakán diplomázott.
– Kiskorától kezdve színész szeretett volna lenni, és még a színjátszó klubba is beiratkozott. Az iskolában megnyert egy videókészítő versenyt is.
– A szülei ellenezték az ötletet, de ő így is sok meghallgatásra elment, mielőtt 2000:1 aránnyal felvették a Fantagiohoz.
– 2013-ban debütált a 5urprise tagjaként, a Fantagio alatt. 2020-ban azonban lejárt velük a szerződése, amit nem hosszabbított meg. Helyette a Man Of Creationnel írt alá, amit a korábbi menedzsere alapított. 
– 2022 július 29-én jelentette be az ügynöksége, hogy bevonul a seregbe. 
– Felajánlották neki Logan Lee szerepét a Penthouse c. sorozatban, de valamiért végül nem vállalta el.
– Az MBTI személyiségtesztje az INFJ és INFP között váltakozik. 
– Néha nagyon random tud lenni.
– Ha nincs semmi dolga, inkább otthon marad, és nem megy sehová. 
– Jobban szereti a nyarat, mint a telet, mert nem szereti a hideget és télen komor a hangulata. 
– A jövőben olyan karaktereket szeretne játszani, akiknek az övétől teljesen ellentétes a személyisége. 
– Nem bírja az alkoholt. 
– Részegen elálmosodik. 
– Szereti a gyümölcsöt, de jobban szeret aludni, mint enni.
– A rövid hajú lányokat szereti.
– Az első filmes csókja egy férfivel csattant el a The Tale of Nokdu c. sorozatban, Jang Dong-Yoonnal.
– Van egy bátyja.
– Első fanmeetingjét 2022. augusztus 31-én tartotta.
– Szeret főzni, bár nem tud. 
– Szeretne a jövőben pszichopata karaktereket játszani. 
– Szeret edzeni, zenét hallgatni és filmet nézni. 
– Szerepelt a Hellovenus - Venus MV-jében. 
– Elnevezték "Vietnámi hercegnek" miután szerepelt a vietnámi VTV és a CJ E&M kollaborációs műsorában, a Forever Youngban, amiben nagy sikere volt.


Filmei:

Feng Shui (조용한 세상) | as Won Kyung (2018)

Sorozatai: 

After School Bokbulbok (방과 복불복) | NATE, Btv, T-store, Hoppin / as Kang Tae Poong (Season 1) (2013)
Drama Festival (
드라마 페스티벌) | MBC / as Nam Nam Chul (Episode 7) (2013)
Miss Korea (
미스코리아) | MBC / as Ma Ae-Ri’s son (2013-2014)
20 Years Old (
스무살) | tvN / as a Drunk Sunbae (2014)
Forever Young (
오늘도 청춘) | VTV3 / as Lee Jun Su (2014)
Couple Clinic: Love and War (
부부클리닉 사랑과전쟁) | KBS2/ as Joo Won (episode 108) (2014)
After School Bokbulbok (
방과 복불복) | NATE, Btv, T-store, Hoppin / as Kang Tae Poong (Season 2) (2014)
Flower of the Queen (
여왕의 ) | MBC / as Heo Dong Goo (2015)
Second 20’s (
두번째 스무) | tvN / as Kim Woo Chul (2015)
The Dearest Lady (
최고의 연인) | MBC / as Choi Young Gwang (2015-2016)
You Are Too Much (
당신은 너무합니다) | MBC / as Lee Kyung Soo (2017)
That Man Oh Soo (
그남자 오수) | OCN / as Kim Jin Woo (2018)
Short (
쇼트) | OCN / as Kang Ho Young (2018)
My First First Love (
첫사랑은 처음이라서) | Netflix / as Hoon (2019)
My First First Love 2(
첫사랑은 처음이라서2) | Netflix / as Hoon (2019)
The Tale of Nokdu (
조선로코 녹두전) | KBS2 / as Cha Yool Moo (2019)
Love with Flaws (
하자있는 인간들) | mbc / as Jung Tae (2019)
Run On (
런온) | jTBC, Netflix / as Lee Young Hwa (2020)
Doom at Your Service (
어느 우리집 현관으로 멸망이 들어왔다) | tvN / as Lee Hyun Gyu (2021)
Thirty Nine  | JTBC / – part-time worker (ep.11) (2021)
Extraordinary Attorney Woo | Netflix-ENA / – Lee Jun-Ho (2022)

Díjai:

2017 2nd Asia Artist Awards | Feltörekvő Színész Díj (You Are Too Much)
2019 33rd KBS Drama Awards | A legjobb Új Színész díj (The Tale of Nokdu)

Forrás: ITT

Doom At Your Service

2022. október 4.

Műfaj: fantasy, romantikus, dráma

Dátum: 2021

Részek száma: 16

Főszerepben: Park Bo-Young (Tak Dong-Kyung), Seo In-Guk (Myul-Mang/Saram), Lee Soo-Hyuk (Cha Joo-Ik), Shin Do-Hyun (Na Ji-Na), Kang Tae-Oh (Lee Hyun-Kyu)

Ismertető: Myul Mang a sötétség és a világosság határán született, nevének jelentése és egyben küldetése: pusztulás. Amikor levegőt vesz, eltűnnek az országok; ahol jár, az évszakok megbolondulnak; amikor elmosolyodik, egy élet kialszik. Pusztán a létezése pusztulást hoz mindenre, mindenkire. Nem szándékosan csinálja, egyszerűen ez a sorsa. Tak Dong Kyung keményen dolgozik szülei halála után, élete stabilnak tűnik, mióta webregény szerkesztő lett, de váratlanul agytumort diagnosztizálnak nála. Szerencsétlen élete miatt megharagszik az egész világra, dühét az égbe kiáltja, amivel megidézi a pusztulást, azaz Myul Mang-ot, az emberek és istenek közti hírvivőt. Kockára tesz mindent, és utolsó reményként szerződést köt a férfival, hogy 100 napig még élhessen. Egy sorozat arról, hogy az élet olyan, mint egy ostoba tréfa, s hogy az emberek az élet valódi értelmét a közelgő haláluk előtti kétségbeesésben találják meg.

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=C4wFwQYEses

Online1. rész

Véleményem: Ugye, milyen jól hangzik az ismertető? Engem is az tévesztetett meg. A sorozat már nem ilyen jó, sajnos. Ezzel most egy kicsit szembeköptem magam egyébként, mert az első 8 rész nekem kifejezetten tetszett. Sőt, konkrétan nem volt olyan rész, amin ne bőgtem volna, de gyanítom, ennek több köze volt a labilis lelkiállapotomhoz, mint a sorozathoz, szóval ezt ne vegyük figyelembe. 

Engem ez jókor talált meg, abban az állapotban, amikor nem érdekelt, min sírok, csak sírjak, ennek a kívánságomnak pedig maradéktalanul eleget tett. Szépek voltak a zenék na, nagyon hatásosak. A párbeszédek untig ismételt klisék, de pontosan azokat a dolgokat mondták, amik általában megsiratják az embereket, és most sikerült engem is csőbe húzniuk. 

Mielőtt elmondom, mi tetszett benne, felsorolom, mi nem tetszett, csakhogy a végén ez egy pozitív hangú poszt lehessen, mert minden negatívum ellenére ez most nekem tényleg bejött. 

01: Nem volt cselekmény. Nálam általában már itt kifullad a sorozat. Nem igazán tudnám összefoglalni nektek, mi történt, dramaturgia sehol, gyakran részeken keresztül állt a cselekmény, ugyanazokat a köröket róttuk, és még ismétlések is voltak. 

02: A fantasy része nem lett kibontva. Mint általában a fantasy doramáknál. Az a baj, hogy a koreaiak a fantasztikus elemeket körítésnek használják csak, és nem építenek rá cselekményt. Például, ha nem az jelentette volna a cselekményt, hogy Tak Dong-Kyung agydaganatos, hanem az, hogy Myul-Mang a Pusztítás, nagy P-vel, és mondjuk sorra tünteti el azokat a dolgokat, amiket Dong-Kyung szeret, vagy akiket szeret, vagy a Teremtés szembeszáll vele, vagy egy ponton már nem is lesz szükség Pusztításra, mert az emberek elpusztítják magukat segítség nélkül is, na az izgalmas lett volna. De mi az izgalmas egy haldoklóban? Semmi. Csak sírunk, de arra 16 rész borzalmasan sok. Az alapkoncepcióban rengeteg potenciál lett volna, és nem kell, hogy egy fantasyt kerítsenek köré, lehet akár misztikus-romantikus is, de egy jól felépített, részletes, karakteres világgal, amiben a misztikus elemnek nem annyi a funkciója, hogy, a főszereplő alátámasztott indokkal kaphassa el a házról lefelé zuhanó lányt (ő a Pusztítás, szuper ereje van, képes ilyenekre, fogadd el...). Csak ugye ehhez ismerni kellene a fantasy és misztikus zsánerek (és fogalmak...) közti különbséget, a dramaturgia, világépítés és karakterfejlődés fogalmakat, és alkalmazni is tudni kellene őket. 

03: Karaktervisszafejlődés. Az első 8 részben Myul-Mang habár nem volt menő, mert a koreai sorik tipikus seggfeje volt, akit csak a mentálisan és lelkileg sérült lányok tartanak menőnek, de legalább volt személyisége. Bunkó volt, ellenséges, gyűlölte az embereket (többé-kevésbé helytálló indokokból), és el akarta pusztítani a világot (szintén többé-kevésbé helytáll indokból). Távolságtartó volt, hideg, öncélú és számító. Voltak gondolatai, céljai. Kitűnt a tömegből. Tak Dong-Kyung erős karakternek indult. Megtudta, hogy haldoklik, és teljesen érthető módon haragudott az egész világra, és egy gyenge pillanatában azt kívánta, bár elpusztíthatná. (Ez a reakciója egyébként tetszett, nagyon valóságos volt.) A munkahelyén megállta a helyét, habár nem nagyon szerette, feltalálta magát, és voltak elmés és vicces pillanatai. Ezek nem túl összetett személyiség jellemek, de egy k-drámától ennél többet nem érdemes várni. Ehhez képest a történet végére mindketten visszafejlődtek. Myul-Mang egy szerelmetes nyálgép lett, Dong-Kyung pedig egy hisztis liba. Myul-Mang elfelejtette, hogy utálja az embereket, elfelejtette, hogy önzőek és hamisak, és hirtelen szeretni kezdte őket - csak mert szerette Dong-Kyunt is, és valahogy a kettő egybeolvadt. Pedig ez is jó cselekményszál lehetett volna. Egy főszereplő, aki olyannak látja az embereket, amilyenek valójában, és ezért nem szereti őket. Teljesen jogos reakció volt ez Myul-Mang részéről, de egy ponton elfelejtette ezt. Dong-Kyung pedig annyit kesergett, hogy nem akarja elveszíteni Myul-Mangot, mégsem tett érte semmit, nem ellenkezett valami hitelesen, mikor Myul-Mang feláldozta magát érte, csak elsírta neki, hogy mennyire fog hiányozni, és hogy nem tud majd nélküle élni. Pedig valójában Dong-Kyung jobban akart élni, mint amennyire  Myul-Mangot szerette, és ez rendben van. Önző, de rendben van. Ez egy teljesen természetes emberi reakció, és jó cselekményt lehetett volna építeni rá. Ha szépen kibontják ezt az érzelmet, Dong-Kyung nem tűnt volna egy sekélyes fruskának. 

04: Az emberek. Akiket az Istenség nagyon szeretett, Myul-Mang pedig megvetett, majd megszeretett. Sok szó esett az emberekről. Az Istenség szépen nevelgette őket, Myul-Mang szépen pusztította őket. Sok minden történt az "emberek" miatt. De az emberek nem szerepeltek ebben a sorozatban. Azt mondani, hogy "Isten szereti az embereket. Isten megbocsát nekik. Isten már nem haragszik rájuk." az egy nagy hazugság, amit az emberek találtak ki, hogy jobban érezzék magukat, és igazolva érezzék a bűneiket. Ha belemegyünk ennek a teóriájába, én nem hiszem, hogy rajtunk sok szeretni való van egy Isten részéről, aki egyszer már megpróbált elpusztítani minket. Inkább csak feladott minket és hátat fordított nekünk. És erre is nagyon jó cselekményt lehetett volna építeni! De ne kanyarodjunk el ennyire, mert elég lett volna az is, ha csak néha megmutatják, mit szeret az Istenség ennyire az emberekben (és mit gyűlöl Myul-Mang, mert azt is keveset láttuk). Nagyon szép kontrasztot lehetett volna itt bemutatni. De az Istenségnek egyáltalán nem voltak interakciói az emberekkel, egyedül Dong-Kyunggal, aki úgy tűnik, egyszemélyben alkotta a sorozatban az emberiséget - ami nekem kevés volt. Ha már olyan nagy szavakkal dobálózunk, mint az emberiség szeretete, védelme és nevelése/öntözése (virág/kert metafora, ami a sorozatban tűnt fel), akkor elvárom, hogy lássam is okát ennek a szeretetnek, és ne csak a képembe vágják, hogy ez van, fogadd el. Hiányzott a mutasd, ne mondd! rész.

Most, hogy kifüstölögtem magam, lássuk, mit szerettem!

01: A kapcsolatok a szereplők között. El se hittem volna, ha nem látom a saját szememmel, de itt mindenki képes volt érett felnőtt módjára kommunikálni az érzelmeit, Myul-Mang pedig teljesen hitelesen fedezte fel majd pedig kommunikálta őket. Olyan természetes, olyan hiteles, olyan valóságos, olyan szívmelengető volt! Számomra ez volt a sori fénypontja, mert annyira nem ehhez szoktam Koreától, hogy ennyivel sikerült megvennie. Érdekes módon itt sikerült úgy konfliktusokat behozni a párosok életébe, hogy a megoldás közben az írók nem süllyesztették őket az alsós kisiskolások szintjére. 

02: Egy férfi mellékszereplő, aki törődik vele és aggódik a főhősnőért - úgy, hogy NEM szerelmes belé. Onnan tudom, hogy felnőttem, hogy elég egy egészséges, családias légkört bemutatni, és levesznek a lábamról. Egyébként Cha Joo-Ikról van szó, Dong-Kyung főnökéről/csoportvezetőjéről. Joo-Iknek megvolt a maga kis élete, a maga kis szerelme, a maga kis konfliktusai, amik függetlenek voltak Dong-Kyungtól. Ők nem voltak barátok, én legalábbis nem nevezném annak. Joo-Ik mégis törődött vele, ha úgy volt, aggódott érte, és volt egy jelenet, amiben ki is állt érte, mindezt színtiszta jóindulatból és kedvességből, mert nem volt belé szerelmes (a k-drámákban pedig nem nagyon tesznek férfiak semmit olyan nőkért, akikbe nem szerelmesek). A beosztottja volt, a munkatársa, valaki, akivel együtt töltötte a napjait, és akivel törődött. Ennyi. Egyszerűen csak úgy viselkedett Dong-Kyunggal, mint egy normális emberi lény, hátsó szándékok, és rejtett történetszálak/érzelmek nélkül. Imádtam.

03: A k-dráma történelem első érett szerelmi háromszöge. Megismétlem: ha nem látom a saját szememmel, el se hiszem! Persze azért sikerült kicsit elhúzni az egészet, mert ugye kellett a Cha Joo-Ik/Na Ji-Na/Lee Hyun-Kyu mellékszál is a sori végére, és mással nem tudták megtölteni a részeket. De hogy ezek milyen normális, már-már hétköznapian unalmas módon oldották meg a szerelmi konfliktusaikat! Nem volt sem erőltetett, sem öncélú, teljesen természetesen hatott, és mindenki érett felnőttként reagálta le a történteket. Senki sem viselkedett úgy, mint egy gyerek, ez döbbentett meg a leginkább, és ezt szerettem a leginkább.

04: A sok szeretet. Most nem a főszereplőpáros nyálcsorgásáról beszélek, az engem is kiakasztott. Volt egy jelenet, amiben Myul-Mang belépett Dong-Kyung álmába, már nem emlékszem, mi célból, de az volt a lényeg, hogy a halála előtt boldoggá tegye a lányt. Ebben az álomban nem történt más, minthogy Myul-Mang összeszedte a lány összes szerettét (az öccsét, a nénikéjét, a barátnőjét), és mind együtt ettek. Ennyi. Nem tudom elmondani, mit éreztem, mikor Myul-Mang Dong-Kyung minden szerettét belehelyezte abba az álomba. A tény, hogy ilyen baromi önzetlen, hogy ez egyáltalán eszébe jutott… Más sorozattól azt vártam volna, hogy kettesben egyenek. Hogy csak magukkal törődjenek. De ezek basszus folyamatosan másokkal voltak elfoglalva, és mindig előrébb helyezték a szeretteiket maguknál. Nem azon a mártír módon. Hanem azon a: "nem bírok megküzdeni a saját félelememmel, a saját fájdalmammal, ezért inkább megpróbálom enyhíteni a többiekét" módon. Sír a lelkem. Eleve az, hogy olyan szereplőket kaptunk, akik tisztában voltak annyira a saját értékükkel, hogy tudják, hiányozni fognak másoknak, és fájdalmat fog okozni nekik a hiányuk. Most ez nagyon betalált nálam.

05: Az Istenséget nőként ábrázolták. Ennyi. Erről nem tudok többet mondani. 

Tudom én, hogy ez a sorozat nem volt jó, és biztos, hogy nem fogom újranézni. Viszont sikerült egy olyan lelkiállapotban találnia, amiben jólesett kisírnom magam rajta, és jól esett a sok fájdalom (ami akár kínosan mesterkélt, akár nem), valahogy olyan gyógyulós érzést keltett bennem. Ha nem most talál meg ez a sori, valószínűleg a 8. rész környékén abbahagytam volna, mert a sok céltalan szenvedés, semerre sem tartó cselekmény és gyenge világépítés nagyon lehúzta, és én ezeket szeretem a legjobban, főleg ha fantasyt nézek. De most nagyon értékelni tudtam azokat az apróságokat, amiket felsoroltam. 

Úgyhogy ne értsetek félre, nem ajánlom ezt a sorozatot. Nem volt jó. De engem jókor talált meg. 

Szeress engem annyira, hogy el akard pusztítani értem a világot!

Látni akarom, hogy fülig belém ess, és mindent feladj értem. 

Lee Soo-Hyuk

2022. szeptember 25.

Név:
 Lee Soo-Hyuk (이수혁)
Születésnap: 1988. május 31.
Születési hely: Gwacheon, Gyeonggi tartomány
Horoszkóp: ikrek
Nemzetiség: koreai
Magasság: 184 cm
Súly: 61 kg
Vértípus: AB
Foglalkozás: színész
Ügynökség: YG Entertainment
Aktív évek: 2006-napjainkig
Instagram: @leesoohyuk

Érdekességek:

– A középiskola óta modellkedik. 2013-ban a londoni és párizsi divathetek kifutóján is állt, olyan márkák ruháit viselve, mint a J.W. Anderson, Juun.J és Balenciaga. Annak idején ő volt a Balenciaga egyetlen koreai modellje, amit nagy megtiszteltetésnek vett.
– Ezek alapján nem meglepő, hogy szereti és jó érzéke van a divathoz. A The Korea Best Dresser Awardson kétszer is elnyerte a Best Dresser díjat, először 2008-ban, később pedig 2014-ben. 
– 2010-ben debütált színészként, ezzel pedig egyúttal egy gyerekkori álma teljesült. Az első filmje a The Boy from Ipanema volt (amiben egyébként megcsípte egy medúza). 
– A White Christmas (2011) és a Vampire Idol (2011) során Kim Woo Binnel dolgozott együtt. 
– Színészi karriere, és korai szerepei során azonban úgy érezte, hogy még van hová fejlődnie, így több képzést is vállalt, majd 2015-ben visszatért a képernyőre. 
– A szerepeivel ellentétben a személyisége egyáltalán nem olyan komoly. "A nehéz légkör helyett jobban szeretem a frissítő hangulatot. Remélem, azok, akik ismernek frissítő, derűs és optimista emberként gondolnak rám." Ebből a játékos oldalából kaptunk is némi ízelítőt, amikor szerepelt Bistro Shigor főzőműsorban. 
– Játékos természetét mi sem bizonyítja jobban, minthogy szeret legózni, és kézzel készíteni dolgokat.
– Imádja a filmeket, és mindenkinek a The Irishmant (2019) ajánlja. Filmezés közben pedig odafigyel a filmes technikákra és a színekre.
– Tud fuvolázni és zongorázni.
– Tud szörfözni.
– Van egy húga.
– Szerepelt a 2NE1 - It hurts és Falling In Love MV-jében, illetve az EXID - Whoz that girlvideójában is.
– Ő és LØREN jó barátok.
– 2008-ban egy párt alkotott Kim Min-Hee-vel.
– 2017. augusztus 10-én sorozták be a seregbe, és 2019. július 18-án szerelt le

Filmei:

Pipeline | 2021 – Gun-Woo
Horror Stories II | 2013 – Sung Kyun
Runway Cop | 2012 – Kim Sun Ho (top model)
The Boy from Ipanema | 2010 – A fiú
My Boss, My Teacher | 2006 – Tanuló

Sorozatai:

Tomorrow | MBC / 2022 – Park Joong-Gil
Doom at Your Service | tvN / 2021 – Cha Joo-Ik
Hello, Me! | KBS2 /2021 – police officer (1. rész)
Born Again | KBS2 / 2020 – Kim Soo-Hyeok
I’m Sorry, I Love You (ごめん、愛してる) | TBS / 2017 – Baek Rang (cameo)
Sweet Stranger and Me | KBS2 / 2016 – Kwon Duk-Bong
Lucky Romance  | MBC / 2016 – Choi Gun-Wook
Local Hero | OCN / 2016 – Choi Chan-Gyoo
Scholar Who Walks the Night | MBC / 2015 – Vampire Gwi
Valid Love | tvN / 2014-2015 – Kim Joon
High School King of Savvy | tvN / 2014 – Yoo Jin-Woo
Don’t Look Back: The Legend of Orpheus | KBS2 / 2013 – Kim Soo-Hyun
Vampire Idol | MBN / 2011-2012 – Soo-Hyuk
What’s Up? | MBN / 2011-2012 – Lee Soo-Bin
Tree With Deep Roots | SBS / 2011 – Yoon Pyung
Drama Special Series: White Christmas | KBS2 / 2011 – Yoon-Soo

Díjai:

2015 MBC Drama Awards | A legjobb új színész (mini-sorozat) (“Scholar Who Walks the Night”)


Forrás: ITT és ITT

Park Bo-Young

2022. szeptember 24.

Név: Park Bo-Young (박보영)
Születésnap: 1990. Február 12.
Születési hely: Észak-
Chungcheong, Goesan megye
Horoszkóp: vízöntő
Nemzetiség: koreai
Magasság: 158cm
Súly: 41 kg
Vértípus: 0
Foglalkozás: színész
Ügynökség: BH Entertainment
Aktív évek: 2006-napjainkig
Instagram: boyoung0212_official

Érdekességek: 

– A Dankook egyetemre járt, a Színház- és Filmművészeti  tanszéken kapott színészképzést. 
– Van egy nővére és egy húga.
– Az édesapja 34 évig szolgált a Különleges Erőknél.
– Jó az énekhangja, és tud zongorán játszani.
– Első szerepét középiskolában kapta, ahol az idősebb filmkészítő diákoknak szükségük volt egy alacsony lányra egy szerephez.
– 2006-ban debütált a Secret Campusban.
– Amikor híresebb lett, pár diáktársa zaklatni kezdte.
– 2010 elején szerződéses és jogi vitákba került a ügynökségével, és emiatt 2 évig nem tudott a színészkedéssel foglalkozni. Ez idő alatt fontolóra vette, hogy kiszáll a szakmából, de végül szerencsének tekintette, hogy hamar túlesett az ügyön.
– 2011-ben felbukkant a BEAST - Fiction, 2013-ban pedig SPEED - It's over MV-jében.
– Saját elmondása szerint neki nem valóak a horrorfilmek.
– Arra a kérdésre, hogy sorozatokban, vagy filmekben nehezebb-e játszania azt felelte, hogy a sorozatok fárasztóbbak, mivel több időt vesznek igénybe, de filmeken nehezebb dolgozni.
– Kim Hae-Sookot tekinti példaképének, és egyszer szeretne vele egy közös produkción dolgozni.
– Szeret, de nem tud főzni.
– 2016-ban mentor volt a We Kid című műsorban.
– Hanwha Eagles rajongó.
– Elmondása szerint azért nem aktív a közösségi médiában, mert könnyen érzelmessé tud válni, és nem szeretne impulzívan reagálni [a kommentekre/üzenetekre/posztokra].
– A Strong Woman Do Bong-Soon forgatása előtt megsérültek a bokaszalagjai, így a sorozat befejeztével meg kellett műteni.
– Szereti a Delicious Guys c. főzőműsort, 2018-ban pedig vendégszerepelt is benne. Itt árulta el, hogy régebben nem szerette az alkohol ízét, de most már tudja értékelni. 
– Az összes karaktert közül, akiket játszott, Bong-Soonnal szeretne jóban lenni. 
– Ha választhatna szuper erőt, az időt szeretné visszaforgatni.
– Nincs kedvenc színe. A hangulatától és a szituációtól függ.
– 2019-ben heg-eltávolító műtétet végeztek rajta, ami után kis időre vissza is vonult. A heget egy 2 évvel korábbi forgatási balesetben szerezte.
– 10 évig volt a Fides Spatium ügynökség alatt, de 2019-ben véget ért velük a szerződése, 2020-ben pedig átszerződött a BH Entertainmenthez.
– Azokat a férfiakat szereti, akik őszintén és egyenesen ki tudják mondani, hogy "Kedvellek téged." Menőnek tartja, ha egy férfi egyszer csak betoppan az életébe.

Filmjei: 

Your Wedding  | 2018 – Seung-hee
Collective Invention 
| 2015 – Joo-jin
You Call It Passion 
 | 2015 – Do Ra-hee
The Silenced 
| 2015 – Joo-ran
Hot Young Bloods 
 | 2014 – Young-sook
A Werewolf Boy 
 | 2012 – Soon-yi
Don’t Click 
 | 2012 – Se-hee
If You Were Me 4 
 | 2009 – Kim Hee-soo
Scandal Makers 
 | 2008 – Hwang Jung-nam
ESP Couple 
 | 2008 – Hyun-jin
Our School’s E.T. 
| 2008 – Han Song-yi
Equal 
 | 2005 rövidfilm – Kim Da-mi

Sorozatai:

Daily Dose of Sunshine | TBA – Jung Da-eun
Doom at Your Service | tvN / 2021 – Tak Dong-kyung
Abyss | tvN / 2019 – Go Se-yeon/Lee Mi-do
Strong Woman Do Bong-soon | JTBC / 2017 – Do Bong-soon
Oh My Ghostess | tvN / 2015 – Na Bong-sun
Star’s Lover | SBS / 2008 – Ma-ri (young)
Strongest Chil Woo | KBS2 / 2008 – Choi Woo-young
Jungle Fish | KBS2 / 2008 – Lee Eun-soo
King and I | SBS / 2007 – Yoon So-hwa (young)
Mackerel Run | SBS / 2007 – Shim Chung-ah
Witch Yoo Hee | SBS / 2007 – Yoo Hee (young)

Secret Campus
 | EBS / 2006 – Cha Ah-rang

Díjak: 

2017 Seoul International Drama Awards | Kiemelkedő Koreai Színésznő díj (Strong Woman Do Bong-soon)
2017 The Seoul Awards | Legjobb Színésznő díj (Strong Woman Do Bong-soon)
2015 APAN Star Awards | Kiváló Színésznő díj (mini-sorozat) (Oh My Ghostess)
2015 Blue Dragon Film Awards | Népszerűségi díj  (The Silenced)
2009 BaekSang Arts Awards | A legjobb új színésznő díj (Scandal Makers)
2009 BaekSang Arts Awards | Népszerűségi díj (Scandal Makers)
2009 Critics Choice Awards | A legjobb új színésznő díj (Scandal Makers)
2009 Daejong Film Awards | Népszerűségi díj (Scandal Makers)
2009 Blue Dragon Film Awards | A legjobb új színésznő díj (Scandal Makers)
2009 Golden Cinematography Awards | A legjobb új színésznő díj (Scandal Makers)

Dalai és MV megjelenései:

Listen to Me” ( 얘기 들어봐) | On Your Wedding Day OST – 2018
Leave” (떠난다) | Oh My Ghostess OST – 2015

Boiling Youth” (피끓는 청춘) | Hot Young Bloods OST – 2014

It’s Over” | SPEED (feat. Park Bo-young) – 2013
My Prince” (나의 왕자님) | A Werewolf Boy OST – 2012

Fiction” | BEAST – 2011 (Csak az MV-ben szerepelt)
Era of Freedom” (자유시대) | Scandal Makers OST – 2008


Forrás: ITT