Mr. Queen OST

1. Norazo - Bong-Hwan

2. Jang Han-Byul - Like A Star

3. Jo Hyun-Ah - Here I Am

4. Soyou, Park Woo-Jin - Puzzle

5. DinDin - Keep Going

6. sEODo - The Great Recipe

7. Xiumin - To my One and Only You

8. Im Han-Byul - Onestar

9. Moon Jong-Eob, Viini - Venus

10. Kim Jung-Hyun - Like The First Snow

Seo Kang-Joon

Színpadi név: Seo Kang-Joon  (서강준)
Valódi név: Lee Seung-Hwan (이승환)
Születésnap: 1993. október 12.
Horoszkóp: mérleg
Magasság: 183 cm
Súly: 65 kg
Vértípus: AB
Foglalkozás: énekes, színész
Ügynökség: Man Of Creation (M.O.C)
Banda: 5urprise
Aktív évek: 2012-napjainkig
Instagram: @seokj1012

Érdekességek:

– Gunpoban, Gyeonggi tartományban született.
– A Sanbon Középiskolába járt, majd a Dong Seoul Főiskolán végzett művészeti szakon.
– A színész-ének banda, a 5urprise tagja.
– 2012-ben debütált színészként.
– 17 évesen 17 hónapig Malajziában tanult az Ipoh Nemzetközi Iskolában.
– 8 éves korától kezdve 7 éven át tanult zongorázni.
– Hobbija a lovaglás, a teniszezés és a golf.
– A debütálása előtt modellkedett. 
– Szereti az akciófilmeket.
– Szereti a természetet, és nézni a naplementéket.
– Jó barátja Cha Eunwoo az ASTRO-ból.
– Az olyan nőket szereti, akik "szépek, amikor mosolyognak".
– A valódi neve Lee Seung-Hwan, ám létezik egy ugyanilyen nevű híresség, ezért a korábbi cége, a Fantagio szerette volna elkerülni a félreértéseket, és egy teljesen más színpadi nevet választottak neki.
– Részt vett az SBS "Laws Of The Jungle" és "Roommate" műsorában.
– Feltűnt a Hello Venus "Venus" MV-jében.
– A szülei nem ellenezték, mikor azt mondta, színész akar lenni, ám anyagilag nem támogatták, ezért 3 évig részmunkaidős állásai voltak a középiskola alatt.
– Van egy nővére.
– Nem vallásos.
– Az édesapját tiszteli a legjobban.
– Példaképe Yoo Jae-Seok.
– Hwang Chiyeul volt az énektanára.
– Kedvenc évszaka a tél.
– Kedvenc tantárgya a tesi volt, és a matekot szerette a legkevésbé.

Filmek:

Summer Snow (2015) – Han Sang Gyu
The Beauty Inside (2015) – Woo Jin
My Love, My Bride (2014) – Joon Soo

Sorozatok:

When the Weather is Fine (2020) – Im Eun Seob
WATCHER (2019) – Kim Young Goon
The Third Charm (2018) – Oh Joon Young
Are You Human Too? (2018) – Nam Shin / Nam Shin III
Entourage (2016) – Cha Young Bin
Entertainer (2016) – Lee Sang Won (cameo a 7. és 8. részben)
Cheese in the Trap (2016) – Baek In Ho
Hwajung (2015) – Hong Joo Won
What Happens to My Family? (2014-2015) – Yoon Eun Ho
Cunning Single Lady (2014) – Kook Seung Hyun
The Suspicious Housekeeper (2013) – Choi Soo Hyuk
Good Doctor (2013) – Disorderly student (cameo a 12. részben)
To The Beautiful You (2012) – Student (cameo a 3. és 7. részben)

Díjak:

2018: KBS Drama Awards | Kiválósági díj (Are You Human Too?)
2018: KBS Drama Awards | Legjobb páros Díj Gong Seung Yeonnal (Are You Human Too?)
2016: Asia Artist Awards | A Legszórakoztatóbb Színész (Cheese in the trap)
2015: Korea Drama Awards | Népszerű Sztár Díj (Hwajung)
2014: Korea Drama Awards | Legjobb Új Színész (Cunning Single Lady)

Mr. Queen

Műfaj: történelmi, romantikus komédia, fantasy

Dátum: 2020

Részek száma: 20

Főszerepben: Shin Hye-Sun (Kim So-Yong - királynő), Kim Jung-Hyun (Cheoljong - király), Cha Chung-Hwa (Choi udvarhölgy), Chae Seo-Eun (Hong Yeon), Yoo Min-Kyu (Youngpyeong herceg), Lee Jae-Won (Hong különleges igazgató)

Ismertető: Jang Bong-Hwan séfként dolgozik az elnöknél, ám egy komikus baleset következtében a szelleme valahogy a Joseon-korszakban élő Kim So-Yong királynő testébe kerül. Nem elég, hogy a férfi női testbe kerül, a királynőség mellé még ráadásként roppant kellemetlen módon egy király is társul: Cheoljongnak pedig titkai vannak. Bármilyen szelídnek és ostobának is tűnik, valójában rendkívül okos és furfangos, a terve pedig romba döntheti a miniszterek elnyomó hatalmát; amit a miniszterek nyilván nem akarnak. A testcsere következtében pedig So-Yong, aka Bong-Hwan feje tetejére állítja a palotát. 

Előzetes: 1., 2.

Online: Szitofa feliratok

Véleményem: Vannak azok a sorozatok, amikről egyszerűen képtelenség írni, mert nincs az az értékelés, ami elég jól kifejezi, hogy az ember mennyire imádta... Na ez a helyzet jelenleg. Hónapokig húztam ezt az ismertetőt, mert egyszerűen fogalmam sincs, mit írjak azon kívül, hogy imádom, oda meg vissza vagyok, és különben is, Shin Hye-Sun egy istennő. 

Ennyit sorozaton én még nem röhögtem. Az első nagyjából 10 epizód másból sem állt, csak komikus jelenetek sorozatából, és még amikor semmi sem történt, akkor is élvezettel néztem, mert ez a nő valami haláli. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. A humornak nyilván a koncepció adta az alapját; egy 21. századbeli férfi belekerül egy Joseon-korabeli királynő testébe, aztán uccu neki, vegyüljünk el a tömegben. Aha, mint elefánt a porcelánboltban. Ebből a nőből (vagy férfiból, nézőpont kérdése) csak úgy dőlt a hülyeség. Iszonyú laza, nem egy szívbajos nőszemély, aki nem mellesleg istenien főz, és kitúrja a helyéről az ügyeletes szakácsot, aki alaposan besértődik ezen (és roppant jól titkolja, hogy amúgy odavan a nő főztjéért).

Apropó főzés: a királynő bár nem tudja alkalmazni a 21. századi praktikákat, amikhez hozzászokott, de baromi kreatív, és olyan dolgokkal áll elő, hogy az emberek csak lesnek. És persze folyamatosan tolja a 21. századi szlenget is, amiből senki nem ért egy kukkot sem, össze-vissza rohangál, kezdetben megpróbálja vízbefojtani magát, hátha visszajut a saját idejébe, ezzel persze alaposan ráhozva a frászt mindenkire (az udvarhölgyei szerintem 10 évet öregedtek percenként, és csak a jó isten kegyelme miatt nem kaptak szívinfarktust). Ezen kívül pedig szabad szájú, kreatív, olyan kiállása van, mint egy meglett férfinek (vajon miért...), és nem mellesleg rohadt menő. A legmenőbb Joseon kori nő. 

Na de lépjünk túl azon, hogy a királynő milyen egy istenkirály személyiség, mennyire lehet imádni, és röhögni a hülyeségein. Tudjátok, milyen üzenet jött le nekem az egész sorozatból? Hogy egy Joseon kori nő sosem érvényesülhet a társadalomban, hacsak egy 21. századi férfi meg nem szállja a testét. Szerintem a Joseon kort nem kell bemutatni senkinek, de azért foglaljuk össze két mondatban: vannak a magukat istennek képzelő egyedek, akiknek mindent lehet, ők irányítanak, döntenek, és akkor is igazuk van, ha nincs: ezeket a roppant vonzó teremtményeket férfiaknak nevezzük. És vannak azok a kis túlzással szolgasorban élő, állatnak minősülő teremtmények, akiket a férfiak nem használnak egyébre, mint férfi örökösök legyártására: őket nőknek nevezzük. Egy 200 évvel ezelőtti világban egy ilyen társadalomban élő nő egymaga, saját akaratából semmire sem volt képes. De ugye a sorozat bemutatja, hogy ez a mi királynőnk micsoda egy menő nőszemély, akinek mindent lehet, mindenhez ért, nagy a szája, szép, okos, tehetséges. Ezeknél kevesebbért is kivégeztek nőket abban a korban. Tehát mi lehet az oka annak, hogy So-Yong mégis képes volt érvényesülni? Az, hogy egy férfi vette át a teste felett az uralmat.

Gondoljatok csak Jo Hwa-Jinre. Mit tudunk elmondani róla? Sajnos szegény nőnek nincs valami érdekes személyisége. Szerény, alázatos, kedves. Mint abban a korban minden nő. Miért? Mert a férfiak ezeket a tulajdonságokat várták el tőlük. So-Yongra is ugyanez a három tulajdonság volt a jellemző, mielőtt Bong-Hwan a testébe került volna. Sőt, még So-Yong udvarhölgyére is. És ha fogunk egy random női történelmi karaktert bármelyik sorozatból, rá is ez a három jelző lesz az érvényes. Nem azért, mert a készítőknek nincs fantáziájuk, és nem tudnak normális női karaktereket gyártani. Hanem azért, mert akkoriban ez volt a nőkkel szembeni elvárás. Na de egyszer csak puff, belekerült a 21. századi férfi, Bong-Hwan, So-Yong testébe, és a királynő úgy kezdett el viselkedni... mint egy férfi. Amit nem is néztek jó szemmel a miniszterek, de hát mégiscsak ő a királynő. Ha nem róla lett volna szó, egy-két húzásáért már simán kivégezték volna. Onnantól, hogy Bong-Hwan színre lépett, a királynő is elkezdett érvényesülni. Zabolázatlan, karizmatikus, igazi nagyszájú nőszemély lett, és ezzel tudott csak érvényesülni a férfiak világában. So-Yongnak ehhez sosem lett volna mersze, ereje.

Na de a kitekintés után térjünk vissza a cselekményhez. Annak ellenére, hogy imádtam a sorozatot, voltak dolgok, amiket nem értettem, vagy nem tetszettek. 

Ez már a sokadik történelmi sori, amit nézek. Olybá tűnik, hogy mindenki két dolog miatt kezd ármánykodásba: szerelem és hatalomvágy miatt. A szerelmet még megértem. De a hatalomvágy minden esetben egy megfoghatatlan fogalomnak tűnik, amiről nem tudjuk, mire jó. Miért ármánykodik az özvegy királyné? Jó élete van, tele van pénzzel, mindenki körülugrálja, és hallgatnak is rá, van beleszólása a dolgokba. Mi változna akkor, ha minden hatalom az övé lenne? Semmi. Vagy ha mégis, azt a készítők nem mutatják meg nekünk.

Miért ármánykodnak a miniszterek? Minek akarnak még több hatalmat, amikor már így is mindenről ők döntenek? Épp hogy csak nincs korona a fejükön. Nagyobb a hatalmuk a királyénál, gazdagok és befolyásosak, szóval ennél még hová akarnak magasabbra mászni? És a királyné? Az országot nem irányíthatja nő, fia pedig nincs. Szóval mi a fenét akar? És ez már nem az első sorozat, ahol csak annyit tudunk, hogy mindenki hatalmat akar, de a hatalom nincs pontosan definiálva. Nyilván nem akar mindenki király lenni (végül mind ugyanarra a sorsra jutnának, mint a mostani bábkirály). Már így is van befolyásuk, a dolgok az ő akaratuk szerint mennek, tehát ez sem változna. Úgyhogy ilyen formában az egész intrikának semmi értelme. Jó lenne, ha kicsit pontosabb képet kapnánk arról, ki mit akar és miért lesz az jó neki, vagy miben változtat majd a mostani sorsán.

És ha már témánál vagyunk... El nem tudom képzelni, mit képzelnek a miniszterek magukról. Volt képük olyan dolgokat kiejteni a szájukon, amikért fogtam volna, és egyenként lefejeztem volna őket. Olyan szinten megalázták és szembeköpték a királyt, hogy legszívesebben kitéptem volna a nyelőcsövüket. A Ruler: Master Of The Maskban nagyon szépen bemutatták, hogy mennyi hatalmuk van a minisztereknek, és hogy a király tényleg csak egy báb. De itt ezt valahogy elfelejtették megemlíteni. Fogalmam sem volt, miféle következménye lenne annak, ha a király fogná, aztán mellkason szúrná őket. Miért nem tette? Mégis mijük volt ezeknek a minisztereknek, ami meggátolta a királyt abban, hogy halálra ítélje őket felségárulásért (naponta minimum kétszer, mert tényleg undorító, amit műveltek). Birtokoltak valami monopóliumot? Nem tudunk róla. Semmit nem tudunk róluk. Nem tudjuk, miért, mivel és hogyan tartják sakkban a királyt, és emiatt az egész ármánykodás hiteltelen. Hiszen nem értem, miért ne ölethetné meg őket a király, vagy miért ne rúghatná ki őket. Mit tehettek ellene a miniszterek, amit a király pozíciója révén ne tudott volna megakadályozni? Ha valóban olyan nagy hatalmuk volt, azt a készítőknek illett volna bemutatni.

És akkor Jo Hwa-Jin. Őszinte leszek, én minden ágyast egy szajhának tartok. Ez alól Jo Hwa-Jin sem kivétel. Tehát fel nem foghatom, hogy egy kis szajha mégis mit képzel magáról, amikor megtámadja a királynőt. Mire eljutottunk oda, hogy ez megtörtént, a király már nem szerette őt, csak épp Jo Hwa-Jin ezt képtelen volt elfogadni. Innentől kezdve a szerepe nem volt más, minthogy a király néha megdugja, amikor mondjuk ráun a királynőre, vagy ilyesmi (spoiler: ez nem történt meg. Hahaha.) És minekután a szerepe mai szemmel nézve roppant megalázó és szégyenteljes, fel nem foghatom, mit ugrabugrált. A királynő helyében én akkora pofont lekevertem volna neki, hogy leszáll a feje a helyéről. Viszont az tény és való, hogy Jo Hwa-Jin bejárta egy karakterfejlődési utat, és viszonylag frissítő módon, hiszen a végére belátta, hogy amit tett, az rossz. Lemondott a pozíciójáról, és elment szépen haza. Ezt nagyon értékeltem, már csak azért is, mert ez az első sorozat, amiben egy mellékszereplő jóként kezdi, gonosz lesz, majd ismét megjavul.

Ha pedig már Jo Hwa-Jin, beszéljünk arról az ominózus kútról. Ha valakinek van ideje rá, légyszi magyarázza el nekem a komment szekcióban, hogy mi is volt ez a story-line, mert egy szót sem értettem belőle. SPOILER! Tehát a fiatal királyt a kút mélyére dobták, ahol csomó időt töltött együtt So-Yonggal. Na de a királlyal később elhitették, hogy valójában nem is So-Yonggal, hanem Jo Hwa-Jinnel volt a kútban... Eddig jól mondom, ugye? Miért? Azért volt erre szükség, hogy Jo Hwa-Jin a király kegyeibe férkőzzön? És mi volt azzal a könyvvel, ami So-Yonggé, de Jo Hwa-Jin úgy csinált, mintha az övé lett volna? Az egészet nem értettem... SPOILER VÉGE. Szóval fura volt ez az egész szál, és nem is értettem, mire kellett ez... 

Egy ember van még, akiről beszélni szeretnék, ő pedig Kim Byeok-In. Nem szerettem őt. Főleg azért, mert jó ember volt, de rossz ügyért harcolt. Túlságosan elvakították az érzelmei, és nem csakhogy nem látott tisztán, nem is akart. Nem érdekelte semmi, csak amit összerakott a fejében, és aki ellentmondd ennek az illúziónak, arra vagy oda sem figyelt, vagy az ellenségének tekintette. Nem az érdekelte, mi volt a jó So-Yongnak, hanem hogy ő mit hitt, mi a jó neki... 

Ami pedig a romantikát illeti (nem hittétek, hogy megfeledkezem róla, ugye?). Hát én nem gondoltam volna, hogy ez így fog alakulni. Imádtam a királynő kezdeti ellenségeskedését, meg a viszakozását, ha a király meg akarta csókolni (vagy megölelni). Tök logikus volt, miért tette, és jót nevettem rajta. Aztán a végére már simán lesmárolta a királyt, nekem meg csak az járt a fejemben, hogy "Öm... nem akarom megzavarni az idillt, de Bong-Hwan... ugye tudod, hogy... izé... épp egy pasival smárolsz?" Vajon ilyenkor csak hagyta, hogy a királynő érzései átvegyék az uralmat a teste felett? Nyilván nem ő szeretett bele a királyba... Vagy ki tudja. Viszont amit tényleg fontosnak tartok megemlíteni, hogy a király viszont igenis Bong-Hwanba szeretett bele, nem So-Yongba. Az utolsó részben hangzott el a király szájából az a mondat, ami nagyon szíven ütött: "Vajon elveszítettem valamit?" Ez akkor történt, amikor Bong-Hwan elhagyta So-Yong testét, és visszatért a saját világába. Csakhogy a kérdés teljesen jogos: hiszen a király elveszítette azt, akibe beleszeretett. Abból, amit láttam, Cheoljong nem a királynő kinézetébe szeretett bele, hanem a személyiségébe; de a személyisége Bong-Hwan maga volt. Bong-Hwan személyiségébe szeretett bele, nem So-Yongéba. És oké, hogy a csinos test megmaradt neki, de azt a személyiség, amibe beleszeretett, elveszítette. 

Ami a befejezést illeti, abban egy egész picit csalódtam. Már a legelső részben tudtam, hogy lesz vége, és emiatt nem is izgultam. Voltak más elképzeléseim is, jobban örültem volna, ha azok jönnek be, mert így túl tipikus lett. 

Nagyon sok dolog van még, amit még meg tudnék (és szeretnék) említeni, de sose végeznénk... Ha valaki követ snitten, az folyamatosan értesülhet a kis kommentjeimról, amiket az egyes sorozatok részeihez szoktam hagyni. Általában feleannyit írok itt a blogon az összegzésbe, mint snitten az egyes részekhez. 

Összességében azt tudom mondani, hogy aki nem látta még, az gyorsan-gyorsan pótolja be. Pár év múlva ez a sorozat egy nagyon ikonikus és kultikus része lesz a k-drama világnak. Egyszerűen annyira klassz, hogy szerintem vétek kihagyni.

So-Yong: Az olyan nők, mint én, nem Joseonból származnak. 

Ezért veszélyes az áldozatot játszani. Anélkül, hogy észrevennéd, napról napra változol szörnyeteggé.

Minél erősebb a fény, annál sötétebb az árnyék.

So-Yong: Csak egy okod lehet arra, hogy megölj engem. Hogy gyengébb vagyok nálad! Nem tudtál volna megtámadni, ha erősebb vagyok. Csak azért tetted, mert könnyű célpont vagyok! Mert gyengébb vagyok nálad! Ez a valódi ok.  

Tessék! Próbáld újra! Bizonyítsd be, hogy csak egy gyilkos vagy, aki megölne egy gyengébb embert! 

You Make Me Dance

Műfaj: romantikus, BL, webdráma

Dátum: 2021

Részek száma: 8 (15 percesek)

Főszerepben: Chu Young-Woo (Song Shi-On) és Won Hyung-Hoon (Jin Hong-Seok)

Ismertető: Song Shi-On kortárs tánc szakos, főiskolai hallgató, akit elhagy az édesanyja, és emiatt mély sebeket hordoz magában. Jin Hong-Seok egy pénzbehajtó cég vezető beosztásában dolgozik, és faképnél hagyta az álmát, hogy zongorista legyen. Az előbbi mint adós, az utóbbi, mint a hitelező képviselője kerülnek egymással kapcsolatba. Az élénk táncos fiú és a hűvös, de figyelmes pénzbehajtó bimbózó kapcsolatát az előbbi féltékeny osztálytársa, Jung-Hun és az utóbbi ragaszkodó főnöke, Cha Soo-Ryeon látszik akadályozni.

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=UskwfDFnd88

Véleményem: Vívódtam, hogy írjak-e erről a webdrámáról, mert igazából másra nem volt jó, csakhogy szétcringe-eljem azt a másfél órát, ameddig tartott. De ha már ennyit rááldoztam az időmből, elmondom, miért nem tetszett – és miért tartom az eddigi legrosszabb W-Story résznek (még a Color Rushnál is rosszabbnak). 

Először is, mert ez még mindig csak egy vágybeteljesítő sorozat. Mellőz minden logikát és teljesen szembemegy az emberek normális gondolkozásával. Egy 14 éves tinédzser által írt fanfiction szintjén található ez a történet, amivel nincs baj... ha 14 éves vagy. Sajnos én pár év híján 10 évvel több vagyok. A sorozat továbbra sem ad semmit azonkívül, hogy a BL kedvelők kiélhetik a vágyaikat ezen keresztül - láthatnak cukimuki szerelmet, veszekedést, csókot, szexet (! erre még visszatérünk), és a végén egy beteljesülő szerelmet. Mindezzel nem lenne baj, ha ezt sikerülne valósághűen felépíteni.

Mondom mi a problémám. A történet azzal indul, hogy főhőseink rémesen nyálas podcastot hallgatnak, és ennek köszönhetően észreveszik egymást egy busz leghátsó sorában. 10 másodperces szemkontaktus után Shi-On majdnem fent hagyja a balett cipőjét, amit Hong-Seok nagy előzékenyen kinyújt neki az ablakon. Ezután ugrás, három évvel később. Mikor három évvel később Hong-Seok meglátja Shi-On aktáját az adósok között, rögtön felismeri. Nem mintha nem hinnék a szerelem első látásban (nem hiszek), de nekem akkor se magyarázza be senki, hogy miután egyszer láttál valakit a buszon, utána 3 év múlva is emlékszel rá (és ez bármilyen hatással van rád). Ha igen, akkor az emberi kapcsolataid száma a nullával egyenlő.

Probléma numero dos: egyre hiteltelenebb, abszurdabb, nevetségesebb szituációba kényszerítik ezeket a webdrámás srácokat. Képzeld el, hogy hitelt vettél fel és a behajtó agyba-főbe üldöz. Ha csak nem vagy egy kétbites papucsállatka szintjén, akkor nem fogod beengedni a házadba, hogy aztán együtt szülinapozzatok… Mármint, emberek, csak egy pillanatra gondoljatok már bele a szituációba! Egy random pénzbehajtó, akivel reggel találkoztál először, beállít a lakásodba este, egy szülinapi tortával, te meg mintha ez tök természetes lenne, beengeded aztán leülsz vele, és kényelmesen megkajáljátok a tortát. Ismétlem: egy vadidegennel, akinek az a dolga, hogy az alsógatyát is leszedje rólad, hogyha nem tejelsz. Aki ilyen felelőtlenül gondolkozik, annak valami nagyon fontos dolog hiányzik az agyából. De jó, tekintsünk el attól, hogy a pasi egy pénzbehajtó. Hong-Seok akkor is egy idegen. Nincs az a magány, ami miatt az ember (hacsak nem tényleg mentálisan beteg) fittyet hány az ösztöneire; ami ugyebár azt mondja ki, hogy idegeneket nem engedünk be a házba csak úgy, nem fogadunk el tőlük ételt (mert mondjuk megmérgez, vagy elkábít), pláne, ha az egy behajtó, aki amúgy rohadtul le fogja vágni a függelékeidet, ha nem fizetsz neki. És utána a mi mentálisan beteg Shi-Onunk még hagyta is a vadidegen behajtó Hong-Seoknak, hogy beköltözzön a lakásába és ott aludjon. Úgy, hogy összvissz kétszer találkoztak, és abból Shi-On egyszer menekült előle. Egyetlen ember sem viselkedik így, vagy hoz meg ilyen felelőtlen és irracionális döntéseket a való életben. Értelmes emberi gondolkodás; ez az, ami hiányzik ebből a soriból.

Aztán a romantika. Láttam óvodás gyerekeket, akik tökösebbek voltak ennél a két 20+-os csávónál. Nem értem, hogy két felnőtt férfi szerelmét miért kell úgy bemutatni, mintha 14 évesek lennének. Egymáshoz ért a kisujjuk... Atyaúristen! Nehogy felforrjon az agyuk a heves érzelmektől! Ez nem aranyos, basszus, hacsak nem 10-14 éves gyerekek első szerelméről nézünk filmet, mert akkor de, akkor rohadt cuki. De itt felnőtt férfiakról van szó. Úgy viselkedtek, mint ahogy én, meg az óvodás crushom (bár én lány létemre tökösebben viselkedtem a kiszemelt srácommal, mint ezek ketten). Azok a podcastok meg iszonyúan nyálasak voltak. Fúj. Ezzel leginkább az a probléma, hogy két férfi szerelmét próbálják úgy ábrázolni, mintha egy fiú&lány páros lennének; holott a BL-t a lányok többsége (khm, én) pont azért nézik, mert nincs tele azokkal az általánosító, degradáló társadalmi szerepekkel, amikkel a hetero társaik. Ha egy fiú&lány páros viselkedik így, arra még azt mondom, oké (bár azt is irtó nyálasnak tartanám), de két férfi ugyan már ne essen ki az alsógatyájából, mert összeért a kisujjuk...

Aztán a beharangozott, majd elmaradt háttérsztori az anyukával (aki megházasodott, és elvileg kiköltözött Svájcba, vagy hová, a gyerekét meg otthagyta. (Mármint, Svájc szép, én is kiköltöznék oda.)). Nem tudtuk meg, mi történt, és őszinte leszek: ennek végre örülök. Nem erőltettek bele semmiféle klisés, unalmas sztorit, hogy még fájdalmasabbá tegyék az amúgy sem fájdalmas történetet (én legalábbis nem éreztem semmit, csak feszültséget). Már így is borzalmasan elsietett, és összecsapott volt, ha még ezt is beletették volna, akkor 10/2 csillagot adtam volna rá a 10/3 helyett. 

Az egyetlen dolog, amiben fejlődést érzek, az a csókok és a szex. Mert most nyilvánvalóan a szánkba rágták, hogy volt szex. És ez jó. Ez egy áttörés. Taps.

Amúgy valahol olvastam, hogy Chu Young-Woo valóban kortárs táncos. Nem szeretnék gonosz lenni, de ha ennek nem olvasok utána, akkor nekem nem ez jött volna le. Láttam már balettos srácokat, akiknek a táncától az alvilágig esett az állam, de... ez nem olyan volt. Chu Young-Woo mozgása nagyon szaggatott, töredezett és kimért, nem légies és könnyű, vagy ruganyos és kecses. Kicsit szekunder szégyenérzet fogott el, miközben néztem. Az egyik jelenetben, amikor nyújtott, lehetett látni, hogy nem hajlékony (látott már valaki nem hajlékony balettost? Merre vannak ilyen egzotikus lények?) Ezenkívül (bár ez tényleg semmiség) nem tudom, hogy lehet pulóverben és nagykabátban balettozni. Én is táncoltam nagyon sokáig, bár nem balettot, de ha tudtam volna nagykabátban táncolni, azért nagyon hálás lettem volna. Iszonyúan zavar a mozgásban... Shi-On azonban következetesen állandóan abban táncikált, illetve azon egyedül alkalommal, amikor a többi táncost láttuk, ők is vastag pulóverben billegtek ide-oda.

Továbbra is ott tartunk, hogy ez a sorozat is teljesen értelmetlen és idegesítő jelenetek halmaza, mellőzve mindenfajta logikát, teljesen szembemenve az emberek mindennapi gondolkozásával. A vágybeteljesítésen túl semmit nem ad, egy 14 éves lány fanfiction adaptációjának tűnik leginkább. Az ötlet, hogy Korea nyisson egy kicsit a BL felé nagyon klassz, de a történetek lehetnének hitelesebbek és élethűek.

Miért teljesítenek rosszul a rookie csapatok?

Az utóbbi években a k-pop igazi virágzásnak indult, ami nem csak azzal járt, hogy a műfaj világszintűvé emelkedett, de azzal is, hogy az ipar belendült, és futószalagon kezdte el legyártani a csapatok. Évente annyi új banda debütál, hogy ember legyen a talpán, aki számon tudja tartani. De legyünk őszinték: az új bandák több mint fele alig 2-3 év alatt elhullik, mert sosem tud igazán kiemelkedni, elveszik a süllyesztőben. Ha nagyon gonoszak akarunk lenni, mondhatjuk, hogy ez nem számít, hisz egy elhullott bandát a következő évben öt másik fog helyettesíteni. A rajongók is pár hónap szomorkodás után találnak maguknak egy pontosan ugyanolyan bandát, mint amit elvesztettek, és gyorsan tovább is lépnek.

Egy netizen pedig összeszedte az okait annak, hogy ezek az új rookie bandák miért teljesítenek rosszul. Így kezdte a posztját:

Most már csak mélyeket sóhajtok, valahányszor zenei műsorokat nézek. Azt érzem, hogy az új bandák újra meg újra csak a régi koncepciókat használják fel, és mindig ugyanolyan műfajú zenéket gyártanak. Szinte az összes újonc dalaiban szerepelnek a "Baby, tonight" angol szavak is. Túl sok olyan gyerek van, akik arról álmodoznak, hogy ők lesznek a következő V, Kai, Jungkook vagy GD, pedig nincs is tehetségük hozzá, vagy nem néznek ki elég jól.

A poszt írója továbbá arról is beszélt, hogy túl sok olyan idol van, akiknek nincs tehetségük ehhez a szakmához, vagy nincs képesítésük (szerk.: régebben az idoloknak még zeneiskolába vagy tánciskolába kellett járniuk, hogy bejussanak egy céghez, majd 5-10 évig voltak gyakornokok (akik tehát nem értettek ehhez a szakmához, lemorzsolódtak, így a minőség garantált volt). Manapság az iskola nem elvárás, és a gyakornoki idő is lecsökkent 1-3 évre.) A poszt írója rámutatott, hogy:

Úgy érzem, újra meg újra ugyanazokat a stílusokat és koncepciókat használják, mint amit az EXO a Love Shotban, vagy a BTS a Blood, Sweat and Tearsben. A mostani rookie-knak nincs elég jó teste és mind ugyanúgy néznek ki. Szerintem ezek az emberek szeretnek énekelni és táncolni, de nem szenvedélyből csinálják, hanem a hírnévért és a pénzért. A legtöbb új bandán látszik, hogy nincs meg a csapatmunka a színpadon, és egyre inkább csak a "szexi és szívtipró" stílust próbálják hangsúlyozni. A bandák nevei pedig egyre furábbak és furábbak, már meg sem bírom jegyezni őket.

Végül pedig elmondta, hogy szerinte a cégeknek jobban át kellene gondolniuk, kiket vesznek fel az új bandákba ahelyett, hogy kiválasztanak random embereket, akik híresek akarnak lenni. Ezen kívül pedig azt is javasolta, hogy a cégeknek meg kellene győződniük arról, hogy olyan embert vesznek, aki nem csak kedves, de valóban tud is énekelni és táncolni.

A poszt alatt sokan csatlakoztak, és kifejezték az egyetértésüket. Olyan kommentek érkeztek, mint:

Egyetértek, úgy érzem, a debütáló bandák színvonala egyre csökken.

Olyan, mintha a debütáló bandák csak kopiznák a már híres bandákat.

A régebbi bandákat valódi hírességeknek éreztem, volt egy saját kisugárzásuk, de mostanában már akárkit felvesznek.

 Igen, manapság olyan idolok vannak, akikhez hasonló emberekkel napi szinten összefutok az utcán. 

A sminkjük is túl sok.

Ami engem illett, a poszt író szinte minden szavával egyet tudok érteni. Követem a k-pop eseményeit, szinte minden újonc debüt zenéjét meghallgatom, de az utóbbi években alig hallottam (vagy láttam) olyat, ami kiemelkedett volna számomra a többi közül. A hangzása mindegyiknek túlságosan hasonló, gyakran csúnyán szólva lekopizott dalokat adnak ki. A dallam unalmas, a szöveg untig ismételt, klisés, semmi új, semmi egyediség. A látványvilága mindegyiknek túlságosan szép, csicsás, tele effektekkel, CGI-al, az MV-k már nem szólnak semmiről, tele vannak hatásvadász jelenetekkel (futás valami elől, vér, virágok (általában rózsaszirmok), víz, tűz, driftelő autók és még sorolhatnám). Minden lány vagy fiú egy barbie baba szintjére van maszkírozva, a valódi arcát nem látni a smink és a csili-vili ruha alatt. A fent leírtak közül egyedül azzal nem értek egyet, hogy "nem néznek ki elég jól". Sajnos szerintem pont ez a baj: túl jól néznek ki, és a kinézetük a tehetségük rovására megy. Nagyon ritkán fordult elő, hogy bármilyen egyedi hangot is hallottam volna bármelyik mostanában debütált csapatból. A rapperekre általában rá van kényszerítve ez a szerep, de tehetségük nincs hozzá, a rapjük kínos és gyenge. A legtöbb tag a szépségével fogja meg a rajongókat, mert a hangján hallani az autotune-t (vagy épp alig énekel, csak táncol, és csábosan néz a kamerába). A táncok terén sem jeleskednek már annyira az újak; látványosak, persze, de sokakon látszik, hogy nagyon esetlenek, nem értenek hozzá, nincs meg a dinamika a csapaton belül, nem egyszerre táncolnak, ez pedig látszik a színpadi előadásokon. 

Már többször is kifejtettem, hogy az utóbbi években egyre csalódottabb vagyok az új bandákban (és a cégekben...), és szinte csak régi bandákat hallgatok (bár manapság a régebbi bandák új dalai sem fognak meg úgy, ahogy azt tették pár évvel ezelőtt). Egyrészt örülök, hogy a k-pop már ilyen szinten van, és rengeteg külföldi elismerést bezsebel, de másrészről ez nagyon rosszat tett az ipar minőségével. 

Tudom, hogy sokatok nem szereti ezeket a dolgokat hallani, sokan nem is gondolják így, vagy nem zavarja őket. Én teljesen elfogadom mindenki véleményét, hisz nem vagyunk egyformák, sőt, én irigylem azokat, akik a jelenlegi felhozatallal is meg vannak elégedve, mert ők sokkal könnyebben találnak maguknak zenét, mint én. Mindenesetre én örültem, hogy valaki végre rámutatott ezekre a problémákra, amik engem is egyre jobban zavarnak, annak meg főleg, hogy a poszt nagyon népszerű lett, és nem csak én látom így a dolgot.

Forrás: ITT és ITT

Park Dzsó-Szuk, Jon Szang-Ho: Vonat Puszánba - Zombiexpressz

Cím: Vonat Puszánba

Írók: Park Dzsó-Szuk, Jon Szang-Ho

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 221

Kiadás éve: 2020

Rendeld meg ITT!

Fülszöveg: 

"Apa, ugye mindig velem leszel?"
A munkamániás vérszívó, ahogy a háta mögött Szogut nevezik a kollégái, vonatra száll a kislányával, hogy találkozzon a volt feleségével. Csak lassan eszmélnek rá, hogy egy azonosítatlan vírus terjedt el országszerte. Fertőzöttek özönlik el az utcákat, akik megharapnak mindenkit, akit érnek – és elszabadul a járvány. Szogu megpróbálja eljuttatni kislányát az immár egyetlen biztonságosnak számító városba, Puszánba.

A kultikussá vált koreai zombihorrorfilm regényesített változata végre magyarul!

Véleményem: Nem egy olyan könyvet olvastam már, ami alapján film készült. De olyan könyvet, ami film alapján készült, nem sokat. Alapvetően ez még nem is volt különösebben zavaró, sőt, nosztalgikus is volt, hogy visszaköszöntek ugyanazok a párbeszédek és jelenetek, mint amiket a filmben láttam. Bár őszintén nem értem, mire jó egy filmet "megkönyvesíteni". Persze nyilván mivel a Train To Busan kultikus filmmé nőtte ki magát, mindenképp le kellett húzni róla még egy bőrt, és bezsebelni még több pénzt. De ha már így van, azt lehetett volna élvezetesen is csinálni.

Az első problémám a magyarosítással akadt, mégpedig a nevekkel. Eleve nem egységes, hiszen a borítón az egyik író neve "Park"-nak van írva, de a könyvön belül az egyik ugyanilyen vezetéknevű szereplőé "Pak"-ként szerepel. Ha már ragaszkodunk a magyarosításhoz (ami egyébként rémesen esetlenül és bután mutat), akkor azt tegyük egységesen, és ne zavarjuk össze a népet. Magyarosítás szerint Paknak kell írni, de akkor ez az író nevére is vonatkozik. Így most szegény félig angol, félig magyar átírással van feltüntetve, ami az én szépérzékemet nagyon zavarja. 

És akkor térjünk rá a könyv tartalmára. Nem ez az első ázsiai könyv, amit olvasok, és nagyon meglep, mennyire különbözik az, amit ők és amit mi minőséginek nevezünk. Az ázsiai írók olyan stilisztikai hibával írják végig a regényeiket, amikért itthon a magyar kiadók visszadobják a kéziratot (vagy a szerkesztők kitépik a hajukat). Nálunk itthon a kezdő, tizenéves írópalánták írnak úgy, mint ahogy ez a könyv meg van írva (és ki van adva). A mondatok esetlenek, gyengék, szétesettek és hol túlírtak, hol pedig túl tördeltek. Azt mindenki tudja, hogy a rövid vagy tőmondatok feszültséget keltenek, ez egy gyakori írói eszköz. Ez a könyv tele van ilyenekkel, de nem akkor használták őket az írók, amikor feszültséget akartak kelteni, hanem mindig. Egyszerűen fárasztó volt olvasni a sok kurta, rövid mondatot, túlságosan tördelté tetette a regényt. A szóismétlésekről már ne is beszéljünk (bár ez inkább a magyar kiadás hibája lehet, hiszen a magyar nagyon változatos nyelv, nem hiszem el, hogy nem lehetett egyes helyeken szinonimákat vagy más szófordulatokat találni). Egyáltalán nincs jól megírva ez a regény, legalábbis magyar szemmel. Én ennél dinamikusabb és gördülékenyebb szöveget várok el egy kiadott könyvtől. Képtelen vagyok élvezni az ilyet.

A könyv cselekménye semmiben sem tér el a filmtől, talán csak a szereplők kaptak plusz (klisésebb) háttérsztorikat. Amivel pedig az a baj, hogy olyan totál felesleges mellékszereplők is kaptak egy fél oldalnyi ismertetőt, akiket amúgy egyik fejezetben megismertünk, a másikban pedig már ki is nyírtak a zombik. Felesleges. Egyszerűen felesleges szópazarlás volt értük, mivel az olvasó (legalábbis én) egyébként sem törődött a sorsukkal (már csak azért sem, mert időm sem volt rá, hisz a következő fejezetben kinyírták). Kicsit átverve is éreztem magam néhol, amikor hosszasan szövegeltek egy-egy karakter életéről, majd a következő bekezdésben megölték; miért pazarolták az időmet arra, hogy elmeséljék, ki ő, és milyen ember, ha a cselekmény utána rögtön nélküle folytatódik? Arról már nem is beszélve, hogy mivel ez a történet egy társadalomkritika is egyben (mint az ilyenek általában), ezért mindenki háttérsztorija unalmasan klisés. Vagy gazdag az illető, és ezért nem foglalkozik eleget a családjával (khm, Szogu, rólad beszélek), vagy szegény és nemes, vagy szegény, de hataloméhes, vagy jó pozícióban lévő és végtelenül önző. Ugye nem kell elkezdenem összeszámolni, hányszor láttuk már ezeket? Kicsit idegesít már, hogy az emberek azt hiszik, ezeken az élethelyzeteken túl semmi más nem létezik. Itt vagyok példának én, vagy a családom, akik egyik fent felsorolttal sem tudunk azonosulni, de az ismerőseim nagy része dettó. Ezek nagyon általános, nagyon lecsupaszított, nagyon gyenge élethelyzetek, az emberek sokkal összetettebb, komplexebb körülmények között élnek, mint amiket állandóan lenyomnak a torkukon ezekkel az általános, közhelyes és klisés háttérsztorikkal.

Amit már a filmben sem értettem, hogy Szogu elvileg egy jól kereső pasas; akkor meg minek vonattal mennek Puszánba? Nincs kocsija, hogy levezessen? Még hamarabb is leérnének, mint így. Persze a sztori miatt fontos a vonat, de akkor ne tegyük tönkre a történetet azzal, hogy egy gazdag csávó olyan közlekedési eszközt használ, ami teljesen irracionális a részéről. 

Visszatérve a regény szövegére; sajnos olyan rossz minőségben volt megírva, hogy én, aki egyébként akármin el tudom sírni magam, és ilyen szempontból elég érzékeny vagyok, szemrebbenés nélkül olvastam végig, ahogy mindenkit kinyírtak a zombik. Egyszerűen nem tudtam átérezni semmit, nem tudtam belemerülni a könyvbe, nem tudtam kötődni sem a szereplőkhöz, mert a rossz fogalmazás folyamatosan kirántott. Nem tudom, minden ázsiai regény ilyen-e, de a legtöbb kiadott, amivel találkoztam sajnos mind ehhez hasonló. A történetek gyakran nagyon egyediek és érdekesek (ez is az!), de a fogalmazás nagyon zavaró. És ez nem hozzászokás kérdése, hanem konkrétan lejjebb kell tenni a lécet a szöveg minőségét illetően.

A történet lendületes és akció dús, szóval unatkozni tényleg nem lehet rajta. A filmhez semmit nem ad hozzá, a szöveg pedig nagyon gyenge. Nem mondom, hogy kár volt kiadnom rá a pénzemet (persze, hogy nem, szép a borító :3), de egyszer elég volt.