Műfaj: akció, dráma, thriller
Részek száma: 9
Főszerepben: Lee Jung-Jae (Seong Gi-Hun), Park Hae-Soo (Cho Sang-Woo), Heo Sung-Tae (Jang Deok-Su), Jung Ho-Yeon (Kang Sae-Byeok), Wi Ha-Joon (Hwan Joon-Ho), Oh Young-Soo (Oh Il-Nam)
Ismertető: Képzelj el több száz embert összezárva egy szigeten, amint gyerekjátékokat játszanak, a fejük felett egy hatalmas malacpersellyel. Valahányszor egy játékos kiesik, a perselyben tovább gyűlik a pénz. És persze a gyerekjáték jól hangzik - de a kiesés halált jelent. A játékot pedig nem kötelező végigjátszani, dönthetnek úgy is, hogy leállnak. De vajon amikor ennyi pénz forog konckán, leállnak-e?
Előzetes: 1., 2.,
Online: Sorozatbarát
Véleményem: Ezzel a sorozattal az egyetlen baj az volt, hogy rengeteg potenciál volt benne, és ez nem lett kihasználva. Az ötlet szuper, szeretem az ilyen death-game sorikat, és para élet-halál harccá változtatni a gyerekjátékokat is klassz ötlet volt. De ennyiben ki is merültek számomra a sorozat pozitívumai.
A fő problémám (kettő volt), hogy a játékokhoz nem kellett sem ész, sem ügyesség, egyszerűen a szerencsén múlt, ennélfogva pedig nem volt tétje. Mind tudtuk, ki fog nyerni, és ki fog meghalni, és egy percet sem lehetett izgulni a karakterekért. Gi-Hun vagy merő véletlenből, vagy mások segítségével nyert meg minden játékot; az elsőben Ali, a harmadikban Il-Nam segített neki, az üveghídnál pedig ő volt az utolsó játékos, ami kvázi győzelmet jelentett. Az üveggolyózás felettébb unalmas volt, és szintén csak a szerencsén múlott (egészen addig, amíg Gi-Hun el nem kezdett csalni). A játékokat nem szeretném egyesével kiértékelni, mert erősen spoileres lenne, de azért beszéljünk egy kicsit a Piros lámpa, zöld lámpáról. Nyilván teljesen ösztönös emberi reakció, hogy ha rájössz, hogy ki akarnak nyírni, elkezdesz futni. Na de amikor azt látod, hogy körülötted mindenki eszeveszetten rohan, és pontosan ezért lövik le őket... De te ettől függetlenül is elkezdesz futni... Na akkor nem tudlak sajnálni. Úgy érzem, ez az első játék kiszitálta az idiótákat, hogy a természetes lemorzsolódás erősítse a játékot.
A másik problémám, hogy senkit sem tudtam szeretni. Gihun egy idióta volt, a saját lánya szülinapjára sem emlékezett, elherdálta még a pénzt is, amiből ajándékot kellett volna vennie. Középkorúként is az anyján élősködött, aki helyette dolgozott, de még neki állt feljebb mindenért. Az utolsó részre sem sikerült túl sok jellemfejlődést kicsalni belőle, ugyanolyan rossz apa maradt, ugyanúgy előrébb helyezte magát és mindenki mást a lányánál. Még csak azt sem tudom mondani, hogy ő volt a legemberségesebb a társaival, mert... csak gondoljatok az üveggolyós játékra. Persze nem fogok prédikálni, én is ezt tettem volna, te is ezt tetted volna, mindenki ezt tette volna (és tették is a játékosok). De attól nem lesz valaki emberséges, hogy puszta véletlenből marad életben, nem pedig az embertelensége vagy a dörzsöltsége miatt.
Sang-Woo volt a meglepetés, és nem hiszem, hogy magyaráznom kellene, miért nem kedveltem. Ellenben az ő jellemfejlődése tetszett a legjobban, mert ő legalább nem játszotta meg magát, és képes volt a fejlődésre... Még ha a rossz irányba is. Tetszett egyébként, ahogy egyre embertelenebb lett, ahogy egyre mocskosabb eszközökhöz folyamodott, mert egyszerűen megmutatta, milyen az emberi természet - és ugyebár az ember nem kedveli, ha az orra alá dörgölik az igazságot, úgyhogy jogosan utálhatom.
Kang Sae-Byeokot nagyon szerettem volna szeretni (a lányok ösztönösen a női szereplőkkel szoktak először szimpatizálni), de nem tudtam. Egyszerűen nem volt személyisége, amit szerethettem volna. Amolyan volt, de minek? Értékeltem az öccséért és az anyjáért vívott harcát, de a lány egy üres báb volt (és ez most nem az az eset, amikor egy csomó szarságon mész keresztül, és ilyenné váltsz. Ez az az eset, amikor az író elrontja a karaktert.)
Deok-Su tipikus gennyláda karakter volt, azért volt ott, hogy az ember nyugodt szívvel utálhasson valakit, Han Mi-Nyeon meg egy szánalmas, roppant irritáló liba, akivé sose szeretnénk válni. Senki, sajnos egyik karakter sem emelkedett ki a többi közül, és mivel nem szerettem egyiket sem, nem is izgultam értük. Ha pedig nem izgulsz a karakterekért, oda az egész. Egyedül Sang-Woo tudott elgondolkodtatni és undort kiváltani belőlem, így annak ellenére, hogy gyűlöltem, ő maradt a legemlékezetesebb.
Visszatérve az
emberségre: ha engem kérdeztek, a harmadik részben az a csávó, aki le akarta lőni az egyik piros ruhást, de végül magát ölte meg... na ő volt a legemberibb karakter. Levetette vele a maszkot, rádöbbent, hogy egy gyereket kellene lelőnie, és helyette magát ölte meg, mert a srácot nem tudta volna. Persze lehet ezzel vitatkozni: ha le is lövi, akkor sem tud elmenekülni, de legalább bosszúból végezhetett volna az egyikükkel. De az a valaki egy gyerek volt, és a megölése nem jelentett volna neki elégtételt.
Aztán beszéljünk a VIP-kről: azért remélem, mindenkinek átment az üzenet (amit már több sori és film is megpróbált lenyomni az ember torkán), hogy a koreaiak nem, mindig csak az amerikai fehérek a "pedofil melegek". Ez úgy kicsit mindig kiveri nálam a biztosítékot. Az ilyen műfajú történetekben mindig az amcsik a rohadékok, akik mellékállásban vagy pedofilok vagy melegek vagy mindkettő vagy szexuális bűnelkövetők vagy bántalmazók vagy... több nem jut hirtelen eszembe, de értitek.
Na és akkor jöjjenek a nézők legnagyobb problémái: először is a piros haj. Csóró Gi-Hun nagyon hülyén nézett ki vele, de hát mit lehet tenni, ha az ember komoly traumán megy keresztül, és végül ráveszi magát, hogy talpra álljon? Lázadni kell, kiszakadni a megszokottból, és valami olyat tenni, ami "nem én vagyok, de szükségem van rá, hogy megint az legyek". Tudom, túlpszichózom, de ez a lényeg, csak a sori lebutította, és senki nem értette. Meg persze ott van a Gong-Yoo karakterével játszott játékból ismert piros lapocska, a játékvezetők piros overálja, szóval a teóriák száma végtelen, legyetek kreatívak.
 |
| "Csak hívj hyungnak, rendben?" |
Aztán a függővég és a megválaszolatlan kérdések: milyen megválaszolatlan kérdések, kérdem én? Semmi olyan kérdés nem maradt megválaszolatlanul, ami miatt a magyar nézők ennyire kiakadhattak volna. Tudjuk kik szervezték a játékot és miért... És más kérdést nagyon fel sem vet a sori. Persze ott van a rendőr csávónk bátyja, meg az az elég kínos ügy vele, de ha lesz második évad, akkor erre választ fogunk kapni. Tudjátok, a sorozatok végén azért maradnak nyitott kérdések, hogy az ember akarja megnézni a következő évadot. Ha minden szálat elvarrnak, a fele társaság nem térne vissza a második évadra. Bár lehet én vagyok túl naiv, hogy ezt evidensnek gondoltam.
SPOILER! Ami a befejezést illeti, tetszik, hogy végre elhagyták a kliséket. A rendőr meghalt (arról már nem is beszélve, ki ölte meg), a játékról végül senki nem szerzett tudomást, és az tovább folytatódott. A jó nem nyert a végén, még ha az Il-Nam meg is halt. Gi-hun nem költötte el a pénzt, bár ez várható volt, és nem sietett azonnal Sae-Byeok öccsének megmentésére - bár ez elég vicces szitu volt, tekintve, hogy megígérte Sae-Byeoknak, hogy vigyáz rá, de az anyja végül sosem került elő, és nem is hiszem, hogy a következő évadban őt fogja kajtatni. Ha így akarna tenni, nem szállásolta volna el az öcsköst egy vénségnél. Persze nagyon aranyos gesztus a készítőktől, hogy egy olyan anyukára bízták a fiút, aki elveszítette a fiát. Megvolt a napi szociális érzékenyítés, köszi. De ettől függetlenül felelőtlen dolog volt, mert akár tetszik, akár nem, az a szegény néni egy évtizeden belül magára hagyja a gyereket, akinek nem az örökölt bőröndnyi pénzre, hanem családra lesz majd szüksége. SPOILER VÉGE!
A helyzet tehát az, hogy amilyen ötletesnek ígérkezett, akkora hiányérzetet hagyott bennem. Az Alice in Borderland sokkal jobb volt, pedig azzal is voltak bajok. Ha lett volna tét, és nincs előre leszögezve, ki fog nyerni, ha a szereplők szerethetőek (akár még a hibáikkal is, és a gyarló emberségükkel is), akkor sokkal jobban tudtam volna szeretni. Ez így nekem kevés volt.
