Korea ékkövei

Így ünnepeld a Halloweent Koreában!

2020. október 28.

Halloween közeledtével elhoztam nektek az egyik kedvenc Ázsia témával foglalkozó bloggerem cikkét, aki egy iszonyúan tartalmas és klassz posztot osztott meg nemrég. A végére pedig hoztam nektek egy halloweeni szószedetet is (mert a nyelvtanulás nem maradhat el). 


Tartalom:

  • I. Gyakran ismételt kérdések
  • II. Hol lehet jelmezeket és dekorációkat kapni
  • III. 2020-as halloweeni rendezvények
  • IV. Szórakozás, partik
  • V. Hol kaphatsz halloweeni ételeket
  • VI. Szószedet


I. Gyakori kérdések

Megünneplik a Halloweent Koreában?

A Halloweent még mindig nem ünneplik olyan szinten, mint a nyugati országokban (például Amerikában vagy Kanadában), de az utóbbi években a koreaiak is egyre jobban megbarátkoztak az ötlettel, hogy halloweeni partit csapjanak a gyerekeknek az iskolában vagy magániskolákban. Néhány kávézó is előszeretettel aggat halloweeni dekorációt, míg az iskolai fesztiválokon halloween témájú kísértetházakat lehet találni. Bár erre még távolról sem lehet azt mondani, hogy Korea nagy Halloween lázban égne, azért már barátkoznak a gondolattal.

Játszanak csokit-vagy-csínyt?

Ez általában a gyerekek kedvéért szokott történni, és ez is csak a lakóházakra, iskolákra vagy magániskolákra jellemző.

Hogy mondod koreaiul, hogy "Boldog Halloweent!"?

해피 할로윈! (haepi hallowin!)

Hol találok Koreában sütőtököt?

Koreában létezik olyan, hogy édes sütőtök (단호박), ami tökéletes a tökpüré készítéshez, ami a pumpkin spice latte egyik alapanyaga (recept itt), de készíthető belőle tökleves és tökös sütemény is. Ilyet pedig a Coupang-on lehet venni (ami egy online áruház). Viszont ez is trükkös, mert azt az igazi, sárga sütőtököt itt sem lehet kapni, csak a belsőséget (cuki kis kockákra vágva), vagy valami olyat, ami elég távolról hasonlít csak az általunk ismert sütőtökre.

II. Hol lehet Halloweeni jelmezt kapni?

Joy Party - Szöul, Iteawon
Itt nem csak jelmezeket, de maszkokat, és dekorációt is lehet kapni. 

Party House - Szöul, Gangnam
Lufi, arcfesték, partikellékek, és dekoráció is kapható a jelmezek mellett.

Party N Deco - Szöul
Jelmezek mellett kellékeket is találsz, mint parókákat és maszkokat, illetve halloweeni jóságok mellett olyan parti kellékeket is árulnak, amiket máshol nem találsz meg.

II/b. Hol lehet dekorációt kapni?

Daiso

Mivel a Halloween évről-évre egyre népszerűbb, így a Daiso szezonális kínálata is bővült. Mostanra lehet kapni égőket, őszi dekorációs leveleket, tököket és falra akasztható díszeket is. A máshol alapfelszerelésnek számító macska füleket, vámpírköpenyeket, ördögszarvakat és vasvillákat is árulnak már. Ha pedig last-minute jelmezt keresel, itt azt is megtalálod!

Flying Tiger Copenhagen

Mivel Magyarországon is van boltjuk, mi is tudjuk, hogy itt aztán lehet bőven érdekes és furcsa csecsebecséket kapni.

III. 2020-as halloweeni rendezvények

Blood City at Everland

Everland a legnagyobb tematikus park, ami nyilvánvaló helyszínt jelent a legnagyobb halloweeni parti számára. A rendezők minden évben átformálják a park egy részét zombi parkká, hogy ezzel illeszkedjen az ünnephez, ezenkívül pedig indítanak tematikus hullámvasutakat, mint a T-Express, és van kísértetházuk is. 

Esemény dátuma: 2020, augusztus 30 - November 11. 


Dark Side of Seoul

Ha Szöul sikátorainak és hátsó utcáinak véres történelmében szeretnél vájkálni, akkor ez a túra való neked. Itt megismerkedhetsz városi legendákkal és a szellemekkel, amik kísértik ezeket az utcákat - ha szerencséd van, tanúja is lehetsz egy ilyen kísérthetésnek. 


Escape from Psycho Circus

Ez állítólag egy nagyszerű EDM fesztivál, amiben az előadók horrorfilmbe illő szellemjelmezeket öltenek. Van itt Grunge, lánc, szegecsek, és ami csak kell az éjszakához. De nem csak a jelmezek adják a hangulatot, hanem a zene és az ijesztő karneváli dekoráció is.
Sajnos az ideit a vírus miatt 2021-re halasztották.


Lotte World Adventure Halloween

A Lotte World egy szórakoztató központ, itt található a világ legnagyobb beltéri vidámparkja, ami egész évben nyitva tart. A Lotte World minden évben rendez egy látványos halloweeni felvonulást a gyerekeknek, ami mostanra már egy barátságos, családbarát eseménnyé vált. Éjszaka pedig, az idősebb látogatókat szaladgáló zombik ijesztgetik. 

Esemény dátuma: 2020. szeptember 25 - november 15.



Seoul Land Luna álarcos bál

A Seoul Land volt az ország első tematikus parkja, ami évről-évre rendez mára már hagyományossá vált családi programokat. Mivel a koronavírus megváltoztatta a világ arcát, az idei téma, hogy készítsd el a saját, kreatív és mókás álarcodat. És persze az előadások és a zombik sem maradhatnak el.

Esemény dátuma: 2020. szeptember 12 - november 15.


Zombie Run

Ha szeretnéd tudni, milyen érzés zombik elől futni az életedért, vagy milyen lehet az apokalipszis, akkor ez egy jó tapasztalatszerzés lesz! Három életed van, és ha mindet elveszted, egy leszel a megannyi élőhalottból. 

Esemény dátuma: a vírus miatt 2021-re halasztva


IV. Szórakozás, partik

Halloween Cruise bash

Az eseményt a Good Time ROK rendezi, és a cél egyszerű: öltözz a kedvenc karakterednek, és bulizz a folyó mentén 4 óra hosszat! A legjobb jelmezért pénzdíj jár, és ingyenes belépő a rendezvényszervezők egyik partner klubjába.

Dátum: elhalasztva 2021-re
Belépő: 85000 won (~23495 Ft)



Haunted Factory Party

Az eseményt Gangnamban tartják, és a Global Seoulmates rendezi. A jegy korlátlan italt és ingyenes belépést biztosít a helyi klubbokba. Ezen kívül pedig jelmez verseny is zajlik, amit szintén díjaznak.

Dátum: elhalasztva 2021-re
Belépő: 40000 won (~11055 Ft)

Seoul Pub Crawl

A Seoul Pub Crawl minden évben szervez Halloweeni rendezvényeket, és még arra is van lehetőség, hogy a résztvevők két helyszín közül válasszanak; Hongdae vagy Itaewon. Ezeken a helyeken minden bár és klub halloweeni témába lesz öltöztetve.

Dátum: elhalasztva 2021-re


Still Alive 11

Ez Szöul legjobb pop/punk halloweeni bulija. Itt a legjobb jelmezes bulira és alternatív pop és punk zenére számíthatsz, amit élőzene biztosít.

Dátum: elhalasztva 2021-re
Belépő: 10000 won jelmezben (~2767Ft) és 15000 won jelmez nélkül (~4150Ft)


V. Hol kaphatsz halloweeni ételeket

Starbucks

A Starbucks minden évben válogatott halloweeni kínálattal jelentkezik.



VI. Halloweeni szószedet

október - 10월 (sib-wol)
ősz - 가을 (ga-eul)
halloween - 할로윈 (hallowin)
cukorka - 사탕 (satang)
szellem - 귀신 (kwisin)
boszorkány - 마녀 (manyeo)
seprű - 빗자루 (bisjaul)
mágia - 마법 (mabeob)
pók - 거미 (geomi)
pókháló - 거미줄 (geomijul)
fekete macska - 검은 고양이 (geom-eun goyang-i)
telihold  - 보름달 (boleumdal)
vérfarkas - 늑대 인간 (neugdae ingan)
vámpír - 뱀파이어 (baempaieo)
múmia - 미라 (mira)
zombi - 좀비 (jombi)
babona - 미신 (misin)
árnyék - 그림자 (keorimja)
koponya, csintváz - 해골 (haegol)
tök - 호박 (hobag)
töklámpás - 잭오랜턴 (jaeg o laenteon)
jelmez - 의상 (uisang)
denevér - 박쥐 (bagjwi)
koporsó - 관 (gwan)
lámpa - 랜턴 (laenteon)
kísértetház - 귀신의 집 (gwisin-ui jib)
ördög - 악마 (agma)
rémálom - 악몽 (agmong)
holttest - 시체 (siche)
sír - 무덤 (mudeom)
kísértet történet - 괴담 (goedam)
átok - 저주 (jeoju)
(el)varázsol - 주문을 걸다 (jumun-eul geolda)
kísérteties, hátborzongató - 으스스하다 (euseuseuhada)


Forrás: ITT

Koreai internet szlengek

2020. október 27.
Amíg te azt írod, hogy "am" az "amúgy" helyett, és "nm" a "nincs mit" helyett, addig a koreaiak se restek lerövidíteni mindent, amit csak lehet a szöveges (főleg online) üzenetek, posztok írásakor. Ezekből hoztam most el nektek jó párat.


ㅋㅋ – [keke] – ez a nevetés "hangja", magyarul a "hahaha" megfelelője.
ㅠㅠ / ㅜㅜ – szomorú/sírós szemek
ㅎㅎ – [하하/haha] – Haha.
ㅇㅇ – [/ung] – Igen.
ㅉㅉ – tsk tsk (az a ciccegős hang, amit a nyelveddel adsz ki, mikor valami/valaki nem tetszik.)
ㅇㅋ – [오키/oki] – Oké.
ㄱㅅ – [감사/kamsa] – Köszi.
ㅊㅋ – [축하 / chokha] –  Gratulálok.
ㄴㄴ – [노노 / nono] – Nem.
ㅈㅅ – [죄송 / joesong] – Bocsi.
ㄱㄷ – [기다려 / kidaryeo] – Várj!
ㄱㄱ – [고고 / gogo] – Gogo. Menjünk!
ㅂㅂ – [바이바이 / baibai] – Bye Bye. (Szia-szia, viszlát)
ㄷㄷ – [덜덜 / deoldeol] – A félelem kifejezésére használják.
ㅅㄱ – [수고 / sugo] – Szép munka!
ㅎㅇ – [하이 /hai) – Szia.
2 – [hailo] – koreaiban a 2  tehát kiejtve ugyanaz, mintha azt mondanák, Helló.
ㅇㄷ – [어디/eodi] – Hol? vagy [어디야/eodiya?] – Hol vagy?
ㄱㅊ – [괜찮아/gwaenchanha] – (Minden) rendben.
 – Ez a középső ujjunkat reprezentálja.
ㄹㄷ– [레디/ready] – Kész vagy?/Készen állsz?
ㅁㅊ– [미친/michin] – Őrült.

Káromkodások

ㄷㅊ – [닥쳐/dagchyeo] – Fogd be!
ㅅㅂ– [시발/sibal] – Basszus! / Bassza mag!
ㄲㅈ – [꺼져/kkeojyeo] – Tűnj el! 

Számokhoz köthető rövidítések

– [감사/kamsa] - Köszönöm. (Koreaiban a 'sa' 4-et jelent.)
1004 = angyal (Koreaiban az 1004-et úgy mondod, hogy 천사 (cheonsa -> cheon = 1000, sa=4), de az "angyal" szót is ugyanígy mondod.)
– [바보 /babo]: Hülye. (Az öt koreaiul  (o))
– Eredetileg a 미워 (miwo)-ból alakult át, ami azt jelenti, "utállak".

Flower Of Evil

2020. október 17.

Műfaj: thriller, romantikus

Dátum: 2020

Részek száma: 16

Ismertető: Ha van tökéletes hazudozó, akkor az Baek Hee-Sung. A külvilág számára ő nem több egy tökéletes családapánál, aki imádja a kislányát és a feleségét, tehetséges mesterember és aki csak ismeri, az szereti. Olyan tökéletes, hogy az már lehetetlen. Nos, mert valószínűleg nem is az. Hee-Sung felesége, Cha Ji-Won rendőr, és akkor kezdi maga is felismerni ezt a tényt, amikor egy sorozatgyilkosság kapcsán a férje egyre gyanúsabb körülményekbe kerül; míg végül Baek Hee-Sung tökéletessége meginogni látszik, és Ji-Won kénytelen feltenni magának a kérdést: mi van, ha a férfi, akit szeret egy sorozatgyilkos? 

Főszerepben: Lee Joon-Gi (Baek Hee-Sung), Moon Chae-Won (Cha Ji-Won), Jang Hee-Jin (Do Hae-Su), Seo Hyun-Woo (Kim Moo-Jin)

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=7JjeA7EWEKo

Online: Sorozatbarát

Véleményem: Lee Joon-Gi neve már önmagában is minőséget jelez. Nagyon kevés színésznek sikerült ezt elérnie, de ő egy ezek közül. Akármiben játszik akárkit, abban az ember biztos lehet, hogy nagyszerű lesz. Nekem sem kellett több az ő nevénél ahhoz, hogy nekiálljak a sorozatnak, és ismét bebizonyította, hogy Dél-Korea legtehetségesebb színésze. Ez a pasi akármit el tud játszani, olyan átéléssel, hogy egy érzéketlen pszichopatát is megérintene a játéka. Az meg már csak hab a tortán, ha még rossz fiút is alakít (mert ki ne szeretné a dögös rossz fiúkat, de komolyan).

A Flower of Evil a Train mellett szerintem simán az idei év legjobb k-drámája. Olyan precízen volt összerakva, és szakmailag is olyan hiteles volt, hogy le a kalappal. Bár a sorozat tele volt akcióval, verekedésekkel, harccal, miegymással, ami már önmagában is izgalmas, de szerintem ami ezt a történetet zseniálissá tette, azok maguk a karakterek (mint ahogy annak lennie is kell egy thrillernél). Egy-két szereplőre komplett pszichológiai tanulmányt lehetne építeni.

Ahogy az ismertetőből is láthattátok, kaptunk egy zsaru feleséget, meg a férjét, aki nagy valószínűséggel sorozatgyilkos, de ha kételkednénk ebben, akkor is tuti, hogy valami nem százas a pasi fejében. Úgy manipulálja az embereket, mintha bábok lennének, és egyébként is látszik rajta, hogy valami elpattant az agyában. Joon-Gi nagyon tudja alakítani az ilyen szereplőket. Kapunk egy látszólag tök sima kis sorozatgyilkosságot, amiből aztán több szálon keresztül vezetik az egészet, és végül oda lyukadunk ki, hogy azt sem tudjuk, ki kicsoda, és most akkor ki kinek a kicsodája. Én például egy csomószor tekergettem vissza jeleneteket, mert sokszor nem egészen értettem, mi történik. Van egy-két szál, ami még most sem egészen tiszta, ezeket jobb lett volna egyértelműen tisztázni, mert szerintem néha nagyon csűrték-csavarták a dolgokat, és az ember elvesztette a fonalat. 

Nem nagyon tudom, hogyan jellemezzem a történetet és a szereplőket spoiler mentesen, szóval innen óvatosan olvassatok, ha még nem láttátok! De azért igyekszem a fő fordulatokat kikerülni.

Képzeljetek el egy családapát, akinek van egy gyönyörű kislánya (majd megzabáltam a cuki fejét), akit egyszerűen imád, és egy felesége, akiért szintén oda van, és akik szintén imádják őt. Klisés, de basszus, minden pszichopata ilyen, nem? Egyik nap még térden állva kér bocsánatot, mert rálépett a lábadra, másnap meg megnyúzza a szomszéd kisgyereket és kiakassza a bőrét a ruhaszárító kötélre. Jó, túlzok, de értitek. Aztán ott a másik oldal, SPOILER egy sorozatgyilkos fia SPOILER VÉGE, egy férfi, akinek a szempillája rezdülése is kamu, és azt se hidd el neki, amit rólad mondd, mert tuti csak manipulál. Na, ez a két ember ugyanaz, és attól függ, melyikkel van dolgod, hogy mennyire bír téged. Baek Hee-Sung nagyon, nagyon, nagyon, nagyon összetett karakter volt. És Joon-Gi ezt a karaktert képes volt úgy hozni, hogy ha ő nevetett én is nevettem, és ha sírt, én is sírtam. A srácot sok durva dolog érte gyerekként, ami kvázi kiölte belőle az érzéseket (vagyis ő azt hitte, így volt), és odáig jutott, hogy ő maga sem tudta, volt-e valaha is olyan pillanat, hogy önmaga lehetett. És amikor azt hitte, hogy magát adta, vajon nem csak átverte ezzel is saját magát, és mindenki mást? Na, értitek, kicsit szétcsúszott volt a pasi. 

Viszont - és innen SPOILER jön, bár ez a spoiler már az első pár részben kiderül - nyilván mind tudjuk, hogy a srác nem sorozatgyilkos. Az egészet csak rákenik, meg a múltjában vájkálnak (sorozatgyilkos apa, ördögűzés, kínzás, minden, amit el tudtok képzelni), meg az ő nevét használják fel, és ő csak a húgát védi, meg hasonlók. Az tény, hogy Hee-Sung nagyon elszánt, és haragtartó. Ha egyszer beleköptél a levesébe, véged. Az elején bármit megtett volna, hogy ne tudódjon ki a titka, majd később ezt újra eljátszotta, hogy a húga titka ne derüljön ki, és végül már ott tartott, hogy semmije sem maradt, csak a saját titka, miszerint nem gyilkos. De addigra már annyi embert manipulált és vert át, és annyira belekeveredett a szarba, hogy még ő maga is kétségbeesett, vajon ki fog-e jutni belőle. Hogyan győzhetett volna meg ilyen múlttal bárkit is? Vagy ha mást nem, Ji-Wont? 

Azt el kell mondani, hogy Hee-Sung nagyon jól értette a dolgát: a néző egy percig sem kételkedett benne, hogy nyerni fog, végig mindent kézben tartott, már-már túl okos volt. Aztán volt egy fordult, amikor kicsúszott a lába alól a talaj, és ott kezdett izgalmasra és érdekesre fordulni minden. Én egy percig komolyan a rossz oldalnak szurkoltam, mert basszus, micsoda gonosztevőt kaptunk már? Hee-Sung viszont a vége felé annyira kezdett szétcsúszni, hogy azt nézni is fájdalmas volt. Az utolsó előtti részben (ha nem egy sorozatról lenne szó, aminek mindenképp heppienddel kellene végződnie) én tényleg azt hittem, hogy a srác bekattant. És be is kattant egy időre, amitől annyira élő lett a karaktere, hogy majd lefordultam a székről. Volt ez a pasi manipulatív szemét láda, pszichopata, törött kisgyerek, meg nem értett áldozat, de még egyszerű szerelmes férfi is. Azt szerettem benne a legjobban, hogy egy morally gray karakter volt, vagyis olyas valaki, aki túl sok rosszat tett ahhoz, hogy jó ember legyen, de túl sok jót is ahhoz, hogy rossz. A kettő között állt, és tudtuk, hogy helytelenül cselekedett, mégis szerettük. Az ilyen szereplők a legjobbak, akikhez a néző igazán tud kötődni. És nézzétek, máris három bekezdést írtam róla. Mondom, pszichológiai tanulmányt lehetne róla írni.

A feleségével, Ji-Wonnal nem egészen voltam kibékülve; és valószínűleg azért, mert iszonyú reálisan ábrázolták. Állandóan meginogott a hite Hee-Sungban, ha valamilyen bizonyíték ellene szólt, ő rögtön ellene fordult. Ez kicsit szélsőségesen hangzik, de erről volt szó. Hiába mondta Hee-Sung, hogy ártatlan, Ji-Won a bizonyítékoknak előbb hitt, mint a férfinek, akit hosszú évek óta ismert. De ha belegondolunk, hogy rá kellett jönnie, hogy éveken át átverték és manipulálták, akkor ez teljesen ésszerű reakció. Ehhez társult még, hogy mivel szerette, nyilván védte is, de közben ott volt benne a zsaru, és az elárult feleség, aki meg akarta tudni az igazat. Szóval éppen amiatt nem szerettem Ji-Wont, ami a legjobb volt benne: hogy iszonyú reális volt a karaktere, és pontosan így kell viselkednie egy nőnek, akinek a férje lehet, hogy sorozatgyilkos. De nekem, aki tudom, hogy ártatlan, pontosan ennyi ellenszenvet kellett tápláljak vele kapcsolatban, szóval ez így volt jó.

És akkor a valódi sorozatgyilkosunk. Tudjátok, hogy imádom a sötét, kissé beteg dolgokat, és pszichopata gyilkosokat, szóval szerintem nem mondok újat azzal, hogy ezt a pasit imádtam. A legdögösebb pszichopata volt, akivel valaha találkoztam. Egyszerűen beteg volt, és kész. Viszont a probléma ott adódott, hogy "beteg volt és kész". És nem tudtam, meg miért volt beteg. Én szeretem, ha a rossz fiúk háttere ki van dolgozva, és bemutatják, milyen gyerekkora volt, hogyan nőtt fel, milyen érzelmek játszódtak le benne, mikor gyilkolt először és amúgy is, mi vezette el idáig. De az itteni sorozatgyilkosunk esetén nagyjából semmit nem tudtunk meg. Kész tényként volt elénk pakolva, hogy ő beteg és kész. Csak annyit tudtunk meg, hogy Hee-Sung apja megkörnyékezte, és gyilkost csinált belőle; de nyilván egy tiszta lelkű tiszavirágból nem lehet sorozatgyilkost csinálni (mint ahogy az apja Hee-Sungból sem tudott), tehát kellett lennie valaminek, ami már egyébként is alaposan el volt cseszve a sorozatgyilkos agyában; és ezt nem kaptuk meg. Miért ment el Hee-Sung apjával? Miért segített neki, miért gyilkolt vele? Miért nem szaladt világgá? Mikortól mentek el a fejében a dolgok, és mit érzett közben? Jó lett volna látni, hogy milyen érzelmek játszódtak le benne anno, az első gyilkosságánál, vagy hogy mit jelentett ez neki (a gyilkosoknál a gyilkosság mindig jelent valamit). De nála nem kaptuk meg azt az információt, ami élővé tette volna. Nem volt rossz gyerekkora, a szülei szerették, voltak barátai, munkája, szóval mi okozta a törést? Persze vannak így születettek, de akkor is van egy alkalom, amikor elszállnak a dolgok. És ez itt nekem nagyon hiányzott. 

Voltak a sorozatgyilkosunknak szülei is - méghozzá a jó fajtából. Csak azért beszélek róluk is, mert szeretném elmondani, hogy a végére nagyon megsajnáltam őket, pedig az elején nagyon utáltam mindkettőt. A végére ők is kénytelenek voltak belátni, hogy akármit is tesznek, a gyerekük nem fog megjavulni, nem lesz már jó ember, és ez összetörte őket. Nem hibáztattam őket, amiért védték és segítették a gyereküket, de nézőként a jó oldalnak szurkoltam, így nyilván nem voltak szimpik. 

Volt egy-két karakter, akik nem tudom, miért voltak benne a sorozatban, mert amúgy nem sok vizet zavartak (sőt, kifejezetten irritáltak), ilyen volt Do Hae-Su. Kövezzetek meg, de nem értem a lány funkcióját ebben a történetben. Hee-Sungnak nem sokat segített, a gonoszunkat nem hátráltatta, és igazából semmit nem csinált azon kívül, hogy szomorú arccal elküldött maga mellől mindenkit. 

Egyetlen egy dolog zavart; és az a pofátlanul undorító, és a nézőt arcba vágó klisé, amit az utolsó részbe beletettek. Ennél jobban hátba sem szúrhattak volna minket, de komolyan. Egy ilyen fergeteges, pörgős, elgondolkodtató érzelmekkel és sebekkel teli sorozat után képesek voltak az egészet megkoronázni... SPOILER egy amnéziával SPOILER VÉGE. Hát én azt hittem, ott fogom kivágni Leot (az új laptopomat) az ablakon. Olyan mérges voltam, hogy majdnem átpörgettem az egész részt a fenébe. Nem tudom, ki találta ezt ki, és hogyan illik ez bele a pszichológiai tanulmányba, amit felállítottak Hee-Sungról, de felidegesítettek vele, és mellesleg totál felesleges volt. Értem, hogy mit akartak elérni vele, nem erről van szó. Értem, mi volt az üzenet: hogy rájöjjünk és ő is rájöjjön, hogy egész életében rosszul cselekedett, nem lehetett önmaga, bántott olyan embereket, akiket szeretett és akik szerették őt, és hogy nem érdemli meg a heppiendet. De ezt úgy is meg lehetett volna oldani, hogy közben nem idegesítik fel vele a nézőt.

A végével kapcsolatban annyi kivetnivalóm van, hogy én nem biztos, hogy heppienddel zártam volna. Ugye említettem, hogy minden szereplő a végletekig reálisan volt ábrázolva, ami sajnos azt is feltételezi, hogy ilyen sérelmek, konfliktusok és becsapások után Ji-Wonnak és Hee-Sungnak nem kellett volna együtt maradniuk. Én legalábbis nem tudtam volna mellette maradni ezek után. Ahogy Hee-Sung is mondta, "Biztos vagy benne, hogy megtudod mondani, mikor hazudok, és mikor nem?". Nem tudtam volna többé bízni benne. Mert bár a végre kiderült az ártatlansága, de végső soron rengeteget manipulálta Ji-Wont. Még ha szerette is, és még ha nem is bántotta őt soha, az ilyen sérelmeket egyszerűen nem lehet már helyretenni. A valóságban, persze. Örülök neki, hogy végül együtt maradtak, ne értsetek félre, de ha nem lett volna heppiend, én akkor sem törtem volna össze.

A Train volt eddig az egyetlen ilyen sorozat, de most erre is csak azt tudom mondani, hogy az összes rész olyan erőteljes volt, hogy nehéz volt utánuk felkelni a székből. Nagyon élveztem, úgyhogy mindenkinek szívesen ajánlom.

Biztos vagy benne, hogy megtudod mondani, mikor hazudok, és mikor nem?

Kíváncsi vagyok, van-e egy csepp őszinteség is bennem.

Engem látsz, de őt keresed bennem. De tudod, én gyűlölöm őt.

Te csak a hátamat látva üldözöl, és én menekülök előled, mert nem akarom, hogy elölről láss.

A gyilkosságra nincs mentség. Egy gyilkos az gyilkos, bármi is legyen az indíték. 

Where Your Eyes Linger

2020. október 16.

Műfaj: romantikus, dráma, iskolai, BL

Dátum: 2020

Részek száma: 8 (10 percesek)

Ismertető: Tae-Joo egy gazdag örökös, akinek az ég világon semmi problémája azon kívül, hogy egy-kétszer jól elverik, mert mások barátnőjével kavar. Legjobb barátja, és egyben testőre Kang-Gook, aki szó szerint feltakarítja a srác után a mocskot, vigyáz rá, és figyelmes vele. De ahogy az ember idősödik, úgy kezdi észrevenni magán, hogy érzéseket táplál valaki iránt; az ő esetükben azonban ez nem olyan egyszerű.

Főszerepben: Han Gi-Chan (Han Tae-Joo) és Jang Eui-Soo (Kang-Gook)

Előzetes: https://indavideo.hu/video/Where_Your_Eyes_Linger_-_Elozetes_Magyar_Felirat

Online: Sorozatbarát

Véleményem: Sok helyen olvastam, hogy ezt a sorozatot jobban szerették, mint a Mr. Heartot, pedig szerintem a kettő között nem sok eltérés volt. És a lényegesebb különbségek, amiket meg lehet említeni, azok is a Mr. Heart számlájára írandóak. 

Merthogy amit szerettem a Mr. Heartban, az hiányzott innen. Az előbbi sorozat történet szempontjából nem valami erős, ott inkább csak azt lehet megemlíteni, hogy nagyon aranyos lett. Azonban amit én mégis szerettem benne, az az volt, ahogyan hozzá álltak a készítők a BL témához: a történetben a két fiú szerelme teljesen természetesnek volt kezelve, és ez sokat adott az élvezetességéhez.

Itt azonban a konfliktus éppen azon volt, hogy valami hiba van ebben a szerelemnek nevezett szerkezetben, amit a két fiú érzett. Ezt pedig egy homofób apuka képében kaptuk meg, aki elküldte a világ másik végére tanulni a fiát, csakhogy távol tartsa őt Kang-Gooktól. Viszont kaptunk egy random anyukát egy random étteremből, aki komolyan mondom jobban shippelte a fiúkat, mint én, szóval ő, illetve a srácok barátai ellensúlyozták a konzervatív apukát (akit összvissz kétszer láttunk, de akkor is viszketni kezdett tőle a tenyerem). Viszont a Mr. Hearttal ellentétben ez a sorozat jobban össze volt rakva, az idővel is jobban kalkuláltak. Itt is zavaró volt néhol, hogy siettetni kellett az eseményeket, de legalább nagyjából átlátható volt, hogy mennyi idő telt el, és mikor hol vagyunk, nem ugráltak ide-oda térben és időben, amitől kerekebb lett a végén a történet.

Bocsánat az összehasonlításért, de a két sorozatot egy napon néztem végig, így óhatatlanul is egymáshoz hasonlítom őket: a történet mindkettőnél elég... semmi volt. Bár azért ez egy fokkal jobb és eseménydúsabb volt, mint a Mr. Heart, de még ez is gyenge. Nem is tudom, hogy össze tudnám-e foglalni egy mondatban, mert igazából még én sem nagyon tudom, miről szólt. Talán arról, hogy a két srác felfedezte, hogyan éreznek egymás iránt, majd a homofób apuka szétválasztotta őket. Nem túl eredeti, de amikor az ember nem sok mindenből tud választani, nem lehet válogatós. Viszont itt sokkal jobban rámentek az érzelmekre, és többször rándult össze a gyomrom, vagy szorult el a szívem. Ez sokkal inkább dráma volt, mint a másik, itt már azért voltak hisztik és veszekedések, amitől élőbb lett a sorozat. Én nem feltétlenül szeretem a túlzott drámát, de ide kellett, mert ettől lett élő.

Én egyébként elég rossz taktikának tartom a "hozzunk be egy női szereplőt a BL szerelmi háromszögbe, mert az milyen izgi már". Nem, nem az. Engem különösen irritál, főleg ha a meleg srác oldaláról kerül bele, és nem a biszexéről, ahol még értelme is lenne a dolognak, nem csak a felesleges konfliktuskeltés. 

Viszont a sori erőssége továbbra is az érzelmek voltak (bár nem egy The Untamed), illetve hogy az emberben nem hagyott hiányérzetet, minden kereken le lett zárva. Egy fokkal több dráma volt benne, mint feltétlenül kellett volna, de elnézhető. A karaktereket sokkal jobban meg tudtam szeretni itt, mint a Mr. Heartban, ami érdekes fejlemény, és üdítő is. Tae-Joo szerintem nagyon cuki volt, és bármennyire is seggfej "főnöknek" volt beállítva, nem volt az, sőt, előbb volt képes szembesülni az érzéseivel, mint Kang-Gook, pedig azt hittem, fordítva lesz. (Hogy tönkre tudta már tenni a romantikus pillanatokat, mikor azt mondta, hogy: "Az anyámra emlékeztetsz.") Kang-Gook nekem egy kissé túl nyers volt, túl durva és elutasító, amit nem egészen értettem. Nem értettem az indokait, hogy miért csinálja, amit csinál, és talán ezért sem tudtam őt megkedvelni. 

Mindenesetre ez a sori semmivel sem jobb, vagy rosszabb, mint a Mr. Heart, és bár sokat nem tudok róla mesélni (tudjátok, hogy a webdrámákkal egyszerűen nem tudok mit kezdeni...), de mindenképp ajánlom, mert nagyon nagy lépés, hogy Korea egy éven belül két BL drámát is leadott. Egyébként pedig aranyos és imádnivaló, szóval a 10 percig tartó vacsorához egy-egy rész tökéletes. 

Ha együtt vagyunk, ölelni akarlak. És ha nem látlak, nyafogok.

A szerelemhez nincs szükség észérvekre. 

Nézz csak magadra, mielőtt azt mondod másra, hogy aranyos.

5 k-pop idol, akiket sosem tiltottak a randizástól

2020. október 11.

 Ahogy azt már tudjátok, a legtöbb banda számára tilos a randizás; mégpedig azért, hogy a rajongók számára elérhetőnek tűnjenek, ezzel növeljék a szeretetüket, és mélyebbre nyúljanak a pénztárcájukban. Sok pletyka tett már tönkre sok bandát és idolt, de most olyan idolokat mutatok nektek, akik sosem voltak "randi tilalom" alatt.

1. MAMAMOO

A lányok eléggé meglepték a nyilvánosságot, mikor elmesélték, hogy a debütálásuk óta még egyszer sem voltak randi-tilalom alatt. Wheein azonban elmondta, hogy bár nincsenek tiltás alatt, de így sincs idejük randizni.

2. Baek Ah-Yeon

A JYP legtöbb művészének nem engedélyezik a randizást a debütálásuk utáni első 3 évben, de Ah-Yeon kivétel ez alól. Sőtmitöbb, állítólag még unszolták is, hogy randizzon, hogy mert ez segített volna neki a dalszöveg írásban.

"A cég bátorított, hogy járjak el, találkozzak új emberekkel és randizzak. Azt mondták, jót tesz a dalaimnak és a dalszövegeimnek, ha szerzek tapasztalatot, és megismerem az érzelmeket."

3. Pledis Entertainment művészei

A NU'EST Minhyunja mesélte el, hogy a Pledis sem tiltja, sőt, ők is arra biztatják a művészeiket, hogy randizzanak.

A cég nem feltétlenül tiltja a randizást. Sőt, inkább ők javasolják, hogy így megismerhessük az érzelmeket. De egyszerűen nincs rá idő. Azt jelentené, hogy le kell rövidítsem az alvást, hogy randizhassak. Nem egyszerű.


4. Chanhyuk (AKMU)

A YG is azok közé tartozik, akik bizonyos időkre szigorúan tiltják a dolgot, de Chanhyuknak sosem volt ezzel gondja. 

Számomra nincs randi-tilalom. Yang Hyun Suk teljes szabadságot adott nekem, és nem is figyel rám annyira. Azt mondta, nyugodtan randizhatok, ha akarok.

5. 4MINUTE

A 4MINUTE a Cube Entertainment alatt volt, és a Mamamoo-hoz hasonlóan az ő eseteükben is meglepetésként érte a nyilvánosságot, hogy randi-tilalom helyett bátorította őket a cég.  


 Forrás: ITT

Mr. Heart

2020. október 3.

Műfaj: romantikus, dráma, BL

Dátum: 2020

Részek száma: 8 (10 percesek)

Főszerepben: Lee Se-Jin (Sangha) és Cheon Seung-Ho (Jinwon)

Ismertető: Bár a dolgai általában balul sülnek el, Sang Ha mégis mindig talál okot a mosolygásra. Az iskolai futócsapat tagja, de még soha nem nyert. Ennek ellenére imád futni. Jiwoon remek futó, jó úton halad a szupersztárrá váláshoz. Csak egy dologgal törődik:a következő verseny megnyerésével. Ám az eredményei romlanak, így az edzője Sang Ha-t adja mellé peacemaker-nek. Jiwon rettentően csalódott és utálja új társát. Ám a közös edzések során az érzéseik váratlan fordulatot vesznek .. de vajon ez nem veszélyezteti az általuk kitűzött cél elérését, amiért annyit dolgoztak? Kiléphetnek-e a barát-zónából?

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=jjaA9oY7h_8

Online: ITT

Véleményem: Nem tudom, mi értelmük van a webdrámáknak. Tényleg. Persze ezeknek pont az a lényege, hogy rettenetesen rövidek, az ember egy nehéz nap után csak bevetődik az ágyba, és lenyom belőle egy részt, miközben megvacsorázik; de mégis hogy lehet megfogni egy nézőt egy (ebben az esetben) 80 perces kis valamivel? Nincs időm megismerni  és így megszeretni  a szereplőket, ezáltal nem is tudok együtt érezni velük, vagy kötődni hozzájuk, nincs idő kifejteni a cselekményt, és a legtöbb esetben összecsapott, vagy elsietett lesz  ami nem feltétlenül a készítők, hanem a műfaj hibája. 

Na de, még ha nem is szeretem a webdrámákat, ezt muszáj volt megnéznem. Méghozzá egy igen egyszerű okból: ez a kis nyúlfarok egyike Dél-Korea rettenetesen kevés bl drámáinak; ráadásul ebben az évben ez a második bl webdráma! Ez akkora fejlődés, hogy az ember nem mehet csak el úgy mellette. Én csak itt reménykedem, hogy ez a kis fejlődés egyben a reménycsillag is, és egyszer (mondjuk belátható időn belül) kapunk egy szép, teljes sorozatot, valami klassz történettel, ami ezekhez hasonlóan cenzúrázatlan bl lesz. De nem vagyok nagyravágyó, egyelőre beérem ezekkel is, mert tényleg nagyon-nagyon örülök, hogy már eljutottunk idáig.

Ami nekem nagy meglepetés volt ezzel a kis webdrámával kapcsolatban, hogy kaptunk csók jeleneteket, és nem próbálták meg elhitetni velünk, hogy ők csak barátok, ahogyan azt a kínaiak teszik (khm, The Untamed, Advance Bravely, Guardian, Beloved Enemy, és még sorolhatnám a szívfájdalmaimat...). Szóval már csak ezért megérte megnéznem, mert végre egy olyan sorit kaptunk egyenesen Koreából, ahol szabad volt a csók (és nem is egyszer!) a két fiúnk között, és kicsit jobban kibontakozhattak. 

De ez nem jelenti azt, hogy a sorozat jó is volt. Mert... én egyszerűen nem tudom webdrámákra azt mondani, hogy jó. Egyszerűen nincs időm megszeretni senkit, beleélni magam, kötődni a karakterekhez, és ezeknek a cselekménye is olyan egyszerű, hogy tényleg nincs semmi, amire az ember rámondhatja, hogy "jó". Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz lett volna; egyszerűen csak nem okozott bennem maradandó élményt, nem fogom emlegetni 20 év múlva, és nem is fogok az ágyban fekve a plafonra meredve gondolkodni rajta, mert semmi jelentőségteljeset nem adott át nekem a történet.

De ettől még cuki volt. Azt a nyolc részt tényleg végigmosolyogta az ember, még akkor is, ha közben elég komolytalan, nem túl hiteles, és néhol túlzottan drámai volt. Bár ebbe a 8 részbe is sikerült belepréselni az összes koreai sorira jellemző klisét (gondolok itt a szegény-gazdag kapcsolatra, az uzsorásokra, a felesleges szívfájdalomra a vége felé, akkor a romantikus klisékre, mint a "majdnem hasra esik, de a másik elkapja és akkor hosszasan bámulnak egymásra" és társai), sokszor eltúlozták a dolgokat, túldramatizálták, illetve az információ adagolás, a történések is iszonyú gyorsan történtek, nem voltak átmenetek, a jelenetek túl gyorsan váltották egymást, de ez mind a műfaj hibája, mert most őszintén, hogyan lehet egy jó cselekményt 80 percbe beletenni? 

A karakterek viszont tényleg aranyosak, ahogy Sangha kiskutyaként követte Jinwont, vagy amikor tejet hordott neki (Sangha önmagában egy cukigép volt, állandóan vigyorogtam rajta). Bár bevallom azt a részt, amikor Jinwon megpróbálta elkerülni Sanghát, miután az megcsókolta, nem egészen értettem – főleg mert maga a srác sem értette (még meg is kérdezte magától, hogy vajon mi a fenének kerüli Sanghát; na ezek után én hogyan értsem?). Na meg aztán, amikor jött azzal, hogy "Túl nehéz volt elviselnie Sangha szerelmét", hát majdnem kiköptem a limonádémat. És mégis mikor érezted nehéznek, drágám? Amikor vigyorogva hagytad, hogy bemásszon melléd az ágyba, vagy amikor te másztál bele az övébe? Na, hát értitek. Jinwon elég konok egy karakter volt, néha szerettem volna megcsapni – de ez jó, mert legalább valami érzelmet sikerült belőlem kiváltania a rövidsége ellenére! 

Mivel a cselekmény nem volt nagy szám, és a karakterek sem voltak kiemelkedőek, így én nem is ezekre figyeltem, sokkal inkább arra, hogyan ábrázolja mindezt Korea; és ezzel meg voltam elégedve. A csók jeleneteknek külön örültem, de már az is elég volt, hogy nem próbálták barátságnak tettetni a kapcsolatukat (khm, Kína), és főleg hogy nem voltak homofób karakterek a soriban, vagy olyan tényezők, ami miatt a fiúknak szégyellniük kellett volna magukat – tehát az általános "melegek vagytok, és ez rossz" mentalitás kimaradt a soriból (ami egyébként sok másik koreai műben ott van). Nem próbálták rossznak beállítani őket, és nem próbálták másnak sem mutatni őket; olyan volt a sori, mintha egy hetero párról szólt volna, csak éppen nem azok voltak. És ezért nagy piros pontot adok. 

Egyébként vannak olyan sorozatok, amiket az ember nem is azért néz, hogy valami nagyon mély tanulságot átadjon, vagy elgondolkodtassa, hanem csak ki akar kapcsolódni egy hosszú nap után, és nem is igazán akar gondolkodni a sorozaton, csak élvezni akarja; erre a célra ez a sori jó volt. Tényleg nem tudok mást mondani rá, csak hogy aranyos; szóval ha valami aranyosra vágytok, akkor nézzétek ezt!


Aki jobban szereti a másikat, az az esélytelenebb.

A szerelem csak akkor lehetséges, ha mindketten egyenlőek vagytok.