The Call

Műfaj: pszichológiai thriller

Dátum: 2020

Játékidő: 1 óra 52 perc

Főszerepben: Park Shin Hye (Seo-Yeon) és Jun Jeong-Seo (Yoon-Seok)

Ismertető: A film két nőről szól, akik két különböző életet élnek; egyikük a jelenben, másikuk pedig a múltban. Az útjuk akkor keresztezi egymást, amikor a jelen Seo-Yeonja felvesz egy hívást, amit a múltban élő Yoon-Seok kezdeményez. Kezdetben a két lány kapcsolata baráti; Yoon-Seok számára Seo-Yeon amolyan menedék, kikapcsolódás az anyja által terrorban tartott életében, valami, amire várhat, valami, ami kicsit kirántja a szörnyűségből, amiben él. Amikor a jelenben Seo-Yeon rájön, hogy Yoon-Seok anyja végezni fog a lányával, olyasmit tesz, amiről a legtöbb néző már megtanulta, hogy nem szerencsés: megpróbálja megmenteni Yoon-Seok életét, és ezzel megváltoztatja a múltat. Csakhogy sosem tudni, hogy akit megmentesz nem válik-e egy élő rémálommá, és pusztít el mindent, ami kedves neked.

Előzetes: https://youtu.be/hxkKeniT-0Q

Online: Videa, vagy kissasian-on angol felirattal.

Véleményem: Mostanában sok könnyed sorit és filmet néztem, szóval úgy voltam vele, hogy akkor ideje megint valami nehezebben emészthetőt nézni, és találomra kiválasztottam egyet. Ezzel a filmmel egyúttal Park Shin-Hyenek is szerettem volna adni egy újabb esélyt, hogy lássam, a The Heirs óta sikerült-e valami tehetséget magára szednie.

Sajnos mind a film, mind Park Shin-Hye csalódás volt. De kezdjük a filmmel. Ugyebár az ötlet nem eredeti, egy korábbi, amerikai film adaptációja. Maga az elgondolás egyébként nem rossz, nagyon érdekes volt, de az egész film rettenetesen unalmas. Nincs két órás, de egy egész délutánomba telt végignézni, mert közben meguntam és elmentem mosogatni, takarítani, akármit csinálni, hogy végre történjen valami. De nagyon kíváncsi voltam, hogyan lesz vége, mi fog kisülni ebből az egészből, szóval végigszenvedtem. A filmnek voltak érdekes aspektusai, jelenetei, egy-két rész elég hatásosra sikerült, de összességébe véve kevés volt. 

A történetünk két hasonlókorú nőről szól, akik más korban éltek, és egy telefonon keresztül fonódott össze az életük. A jelenben élő Seo-Yeon beteg édesanyjával volt elfoglalva, akivel megromlott a kapcsolata, miután egy baleset következtében a férje az ő hibájából halt meg, amit Seo-Yeon nem tudott megbocsátani. A múltban élő Yoon-Seok élete sokkal rosszabb; az anyja egy elmebeteg sámán, aki folyamatosan bántalmazza valami ördögűzés címszó alatt, mígnem a lány teljesen meg nem kattan. Mikor a telefon után nyúlt, hogy felhívja egy barátját, hogy segítsen rajta, a hívás félremegy, és Seo-Yeon veszi fel. Innentől a két lány sorsa egybefonódik. Ahogy az ismertetőben is írtam, kezdetben elég aranyos volt, ahogy összebarátkoztak, minden nap beszéltek, és látszott, hogy Yoon-Seok számára amolyan menedéket jelent végre beszélni valakivel. Elterelte a figyelmét, felüdülés volt abban a rémálomban, amit az anyja miatt kellett átélnie.

De egy mentálisan sérült lánnyal nagyon óvatosnak kell lenni: amennyire szeret téged, amikor kedves vagy hozzá, annyira meg fog gyűlölni, ha csalódik benned, és elpattan valami a fejében. Egykét szóból ellened fordulhat. Az igazság az, hogy a lánynak meg kellett volna halnia, amikor az anyja megpróbálta megölni. Nemes tett volt Seo-Yeontól, hogy megmentette, de egy ilyen szinten kattant csajt nem szabadott volna a világra ereszteni. Persze ugyebár kik vagyunk mi, hogy elítéljünk valakit, aki megment egy másik embert? Seo-Yeon nem tudhatta, mi fog történni, és valószínűleg bármelyikünk így cselekedett volna.

Yoon-Seok ámokfutását egyébként élvezet volt nézni. Nem mondom, hogy a kezdeti kirohanásait nem értettem meg, mert dehogyisnem. Az anyja bezárva tartotta 28 évig, nem voltak emberi kapcsolatai, ráadásul folyamatosan bántalmazós-ördögűző szertartások áldozata lett, amit nem lehet épp ésszel kibírni, szóval persze, hogy antiszociális személyiségzavara lett. Azt is megértem, amit ezek után tett: Seo-Yeon, az egyetlen kapcsolata, akire támaszkodhatott, aki biztos pont volt, és akivel egy kis időre ki tudott szabadulni ebből a pokolból, és akkor Seo-Yeon egyszer csak elkezdte mellőzni a lányt. Nem vette fel a telefont, vagy hamar letette, nem érdekelte Yoon-Seok többé; ami egy mentálisan sérült lány esetében oltári nagy hiba. A lány rájött, hogy már nincs rá szükség, már nem kívánják a "társaságát", és ettől még jobban bekattant. Ellensége lett Seo-Yeonnak, és mindent megtett, hogy móresre tanítsa. És elhihetitek nekem, nem akartok egy mentálisan instabil lányt az ellenségeteknek. 

Szóval nem mondom, hogy nem volt érthető Yoon-Seok viselkedése, mert dehogyisnem. Túlságosan is. Ő volt a legemberibb karakter az egész filmben. Még ha nem is értünk egyet vele, és elítéljük, amit tesz, akkor is valamilyen kifacsart módon megértjük őt, és pont ezért volt nagyon érdekes az őrülete. Ő vitte a legtöbb életet ebbe a filmbe; a színésznővel még nem találkoztam, de úgy tűnik, tud valamit. Nagyon élethűen, érzelmesen játszotta a szerepét, teljesen átjött, mennyire őrült és beteg a csaj. 

Ellentétben Park Shin-Hyevel. Egy-két jelenetet kivéve ez a nő továbbra is mindent fapofával játszik, épp ahogy tette 7 évvel ezelőtt is. És egy thrillerben bizony nagyon nagy érvágás, ha egy színész képtelen átadni az érzelmeket. Most képzeld el, hogy olyan ellenséggel állsz szemben, aki a múltban van, miközben te a jelenben. Ő képes ártani neked, de te szinte képtelen vagy erre. Meg van kötve a kezed, kétségbe vagy esve, nem tudsz mit tenni, csak szembesülni a múltbeli lány tetteinek következményével, miközben teljesen hiába próbálod felvenni vele a harcot, mert a jelent igen, de a múltat nem lehet megváltoztatni; na ez szívás. Ennek a kétségbeesett tehetetlenségnek látszódnia kellene a színész arcán - ha jó a színész. Park Shin-Hye biztos egy nagyon életvidám, kedves és jószívű személyiség a való életben, én nem mondom, hogy nem. De a színészi játéka élettelen és kiüresedett. Sajnos továbbra sem sikerült megszeretnem, és részben talán ő is az oka, hogy ez a film egy csalódás volt nekem. 

Összességében tehát az alapötlet (bár nem eredeti) érdekes, és elég kíváncsi voltam a végkifejletre, szóval végigszenvedtem. Azonban nagyon unalmas és vontatott volt. Az nem baj, ha egy film nem pörgős, főleg ha az a film egy thriller, hiszen az érzelmi folyamatokat csak lassan lehet hatásosan bemutatni. Azonban a The Call nem volt elég intenzív ahhoz, hogy mély nyomot hagyjon, vagy hogy ne tudjak felkelni a székből utána. Mivel az érzelmi skála lapos volt (talán a színésznő miatt, talán más okokból), így nem volt, ami lekösse a figyelmem, és sajnos csak arra tudtam koncentrálni, hogy túl lassú, túl unalmas. Az érzelmek kvázi a nullán álltak, egyedül az őrült csaj hozott némi életet a filmbe. Ha feszültebb lett volna a légkör, vagy intenzívebbek a jelenetek, akkor nem lett volna zavaró, sőt, pont hogy csak mélyítette volna a filmet az, hogy ilyen lassan bontakozott ki a cselekmény. Így sajnos a film megvalósítása, és Jun Jeong-Seo kivételével a színészi játék is lapos volt számomra.

Alice In Borderland (1. évad)

Műfaj: fantasy, thriller, misztikus, akció

Dátum: 2020

Részek száma: 8 (45-50 percesek)

Ország: Japán

Főszerepben: Yamazaki Kento (Ryohei Arisu), Tao Tsuchiya (Yuzuha Usagi), Nijiro Murakami (Chishiya), Yuki Morinaga (Chota), Keita Machida (Karube)

Ismertető: Arius és két barátja, Chota és Karube nem éppen Japán mintapolgárai. Arisu például kifejezetten léhűtő, lusta, nem dolgozik, egész nap csak videójátékozik, és ezért teljes joggal el is hajtják otthonról. Mikor azonban egy nap a feje tetejére áll a világ, és Tokió utcái kiürülnek, rajtuk kívül pedig úgy tűnik, mindenki eltűnt a városból, akkor a kis hármasunk kénytelen összeszedni magát, ha életben akar maradni. Merthogy ebben az alternatív Tokióban csak azok maradnak életben, akik megnyerik azokat a beteg, pszichopata játékokat, amiket a játékmester kitalált nekik. 

Előzetes: 1., 2., 

Online: Sorozatbarát

Véleményem: Nagyon izgalmas, amikor egyszer csak azon kapod magad, hogy a város különböző pontjain arénákat állítottak fel, neked pedig életre-halálra kell küzdened a társaiddal egy sor pszichopata, beteg játékban, de szerintem amikor a fiúk azt mondták, valami izgalomra vágynak, nem egészen erre gondoltak. Tokió városa egyik pillanatról a másikra ürül ki, és a fiúk még fel sem ocsúdhattak az első megdöbbenésükből, amikor már kezdetét is vette az első játék. Minden este több játékot is rendeznek, amikhez a város különböző épületeit (botanikuskert, lakóházak, alagút) a játékmesterek arénává alakítják. Miután a játékosok beregisztráltak, egy telefon elmondja nekik a játék célját és a szabályokat. A játékok nehézségi szintjét (erő, ügyesség, ész, átverés) kártyák jelzik, amit gyűjteniük kell, és amik hamarosan értékesebbek lesznek, mint elsőre gondolnánk. Azt hihetnéd, hogy mi sem egyszerűbb ennél; a játékosok egyszerűen csak elbújnak valahová a játék ideje alatt, vagy egyszerűen részt sem vesznek benne. Igen ám, csakhogy minden játék teljesítéséért vízumot kapnak a játékosok, ami ha lejár, akkor egy bazi látványos lézersugár fejbe lövi őket, aztán annyi volt. A legtöbb játékban pedig el kell jutni egy biztonsági zónába, vagy teljesíteni kell valamit ahhoz, hogy életben maradj, tehát az elbújás sem játszik. Ergo, nincs menekvés, játszani kell, különben meghalsz. Nemsokára arra is rájönnek a szereplőink, hogy van egy hely a városban, amit a "Part"-ként emlegetnek, és ahol hozzájuk hasonló játékosok verődtek össze, hogy együtt győzzenek a játékokban. Ám ezen a helyen sincsenek akkora biztonságban, mint azt Arisuék elsőre hitték.

Na hát kezdjük azzal, hogy nagyon hangzatos címmel ellátott kritikákat olvastam erről a sorozatról. Van, aki egyenesen odáig elmerészkedett, hogy "minden idők egyik legbetegebb sorozatának" nevezte az Alice In Borderlandet. Nos, én nem tudom, az emberek arrafelé milyen sorozatokat néznek, de ez "minden idők legbetegebb" sorozatától igencsak távol állt. Nem arról van szó, hogy ne lett volna némely ponton felzaklató, de a gyomorforgatótól, vagy a betegtől elég messze volt. Ha csak persze a (tömeg)gyilkosságot, vagy mészárlást nem számítjuk annak, de srácok, most komolyan: láttatok már olyan akció- vagy thrillerfilmet, amibe ne lett volna mészárlás? Ez ezzel jár. De ettől ez még nem beteg, csak megfelel a műfaji követelményeknek. Ezt a történetet egyébként már ezerféleképpen feldolgozták (pl. Fűrész, Szabadulószoba), és ez semmiben sem különbözik a többitől, talán csak annyiban, hogy tele van Alice Csodaországban utalásokkal. 

A lényeg, hogy a sorozat szerintem a betegtől távol áll, de legalább annál kreatívabb! Az egyes játékok nagyon hamar beszippantják a nézőt, nagyon ötletesek a feladatok, és a megoldások sem kézenfekvőek. Okosnak és furfangosnak kell lenniük a játékosoknak, ha élve meg akarják úszni őket. Nemes egyszerűséggel rántja be a nézőt ez az érdekesség, és a részek csak nézetik magukat. Már maga az Alice Csodaországban koncepció is nagyon érdekes (bár ez sem annyira eredeti), főleg, hogy ilyen újszerűen ábrázolták, de nekem külön tetszett például ez a kártyás rendszer, amivel a játékok nehézségi szintjeit mérték. 

A sorozat központi kérdései közül az egyik, hogy "mit tennél meg, hogy életben maradj?" Arisu kivételével pedig szinte mindenkinek az a válasza erre, hogy "bármit". Az ember pedig már csak ilyen, saját magáért kit ne áldozna fel? Az ilyen túlélős játékok már csak azért is érdekesek, mert megmutatják az emberek rejtett természetét, azt, amit a hétköznapok elrejtenek a szemek elől, sőt, még saját magunk elől is. Ijesztő, amikor az ember rájön, hogy nincs olyan dolog, amit ne tenne meg azért, hogy túléljen. Mindenkiből mást hoz ki ez a helyzet: van aki erőszakossá válik (pl. Niragi), van, aki vezetővé (pl. a Kalapos), van, aki mások irányítására szorul (pl. a Part lakói), de vannak, akik jól megvannak maguk is (pl. Arisu). A sorozat jeleskedik abban, hogy ezeket a különböző személyiségtípusokat bemutassa, de közben rámutasson arra is, hogy végső soron mindannyian egyformák: nincs olyan, amit ne tennének meg és amit (vagy akit) ne áldoznának fel a túlélésért. Nem számít, milyen mocskos dologról van szó.

A másik központi kérdés, hogy ki a játékmester és miért hozta létre ezeket a játékokat. Míg az első kérdésre választ kapunk a sorozatban, addig ezekre már nem. A 8. rész végére sem derülnek ki a miértek, ahogy Arisuék, úgy mi is a sötétben tapogatózunk. A biztos csak annyi, hogy még nincs vége, és a játékok délben (vagyis a 2. évadban) folytatódni fognak.

A sorozat gyenge pontja, hogy a dinamikája nagyon ingadozó. Lassan indít, és épp, mikor kezdenek érdekessé válni a dolgok, hirtelen belassul, mert a készítők úgy gondolták, hogy az lesz a legjobb, ha a karakterek múltjára az akció jelenetek kellős közepén emlékezünk vissza. Ezt úgy képzeljétek el, hogy épp egy nagyon izgalmas játék vagy verekedés zajlik, amikor a szereplőink egy pillanatra levegőt vesznek, és hopp: változik a kép, és a múltban vagyunk. Hát ez rendkívül idegesítő volt. Kezdjük azzal, hogy a szereplők 90%-ának a háttérsztorija nem csak hogy teljesen felesleges, de unalmas is volt. Persze nyilvánvalóan volt célja a dolognak; meg akarták mutatni, milyen átlagos, mindennapi közegből kerültek ki a játékosok, és hogy annak ellenére, milyen rémes volt az életük, végső soron mindannyian vissza akarják kapni. Inkább az a borzalmas élet, amiben mindenki a kétes értékű társadalmi nyomásban él, mint ez a rémálom. Ezzel semmi gond nem lett volna, ha nem mennek bele ilyen részletességgel, és nem a legizgalmasabb részeket szakítják meg velük. Elég lett volna, ha mondjuk a kulcsszereplők múltját mutatják be, mert a legtöbbjük esetében semmit sem adott hozzá a történethez az, hogy ismertük-e a múltjukat. Legtöbbször egyszerűen csak idegesítő volt, lelassították a történetet, a sorozat elvesztette a dinamikáját. 

Talán azonban épp ezekkel a töltelékjelenetekkel próbálták elhitetni velünk, hogy a szereplők nem csak egydimenziósak – pedig sajnos azok voltak. Minden szereplőnek egy darab ismertetőjegye, vagy jellemzője volt, és aköré épült az egész karakter. Kidolgozatlanok, felületesek voltak, akik mindig csak egyfajta tulajdonságot hoztak. Ezt kivételesen nem éreztem olyan rossznak, mert a rejtélyek mindenért kárpótoltak. Viszont mivel a karakterek felszínesek, ezért igazából senki sem kíváncsi rájuk, vagy törődik velük annyira, hogy szívfájdalmat okozzon, ha elhullik egy-kettő. Tehát a sorozat bár nagyon érdekes, de én nem tudtam kötődni hozzá. Felőlem akár Arisu is meghalhatott volna, annyira nem sikerült megkedvelnem őt (pedig élek-halok Yamazaki Kentoért és a kis elvadult, cuki fejéért). Ez nem a színészek hibája, hanem a karaktereik kidolgozatlanságából fakadó hiány. Az ember ösztönből szurkol a főszereplőknek, mert tudja, hogy "ez a dolga", de itt ha elhullik egy-kettő, simán túléljük, mert nem tudtunk kötődni hozzájuk.

A sorozat egyben egy burkolt (vagy nem burkolt, ki-ki döntse el maga) társadalomkritika is, amiben kifigurázzák a japán társadalmat. Arisu, Chota és Karube mind-mind a társadalom kitaszítottjai, akik nem illenek bele a normákba és az elvárásokba, és ezért elkallódnak, félresiklik az életük, sőt, teljesen haszontalanná válnak a társadalom szemében. Pedig az igazság az, hogy mindhárman szimpatikus emberek, a maguk módján okosak, bátrak, és vannak értékeik, csak éppen nem olyanok, amiket a társadalom elvár és értékel. Ám amikor bekerülnek a játékokba, mégis ők azok, akik valahogy mindig tudják, mit csináljanak, míg a "mintapolgárok" fejvesztve rohangálnak, és sorra hullanak el. Megjelenik a klikkesdés is, sokan csapatokba verődve mennek játszani, de ott van például a Part is, ahol egy kis falura való embertömeg él, és fog össze a nagyobb jó érdekében. Köztük is vannak vezéregyének, harcosok, de olyanok is, akik csak követi a falkát, mert egymagukban nem boldogulnának.

A sorozat a rengeteg üresjárat, és semmitmondó jelenetek/visszaemlékezések ellenére is érdekes volt, jól szórakoztam rajta (ezt bizonyítja az is, hogy egy délután-este alatt kivégeztem). Fent tartják az érdeklődést a "betegnek" titulált jelenetek, az érdekes játékok, a burkolt célozgatások vagy kritikák, de főleg az, hogy a sorozat könnyen és gyorsan emészthető. Semmi olyasmi nem hangzik el benne, amit az ember ne látott volna már legalább három másik nyugati sorozatban, viszont sikerült a már jól ismert témát ráhúzni egy új kultúrára, ami ad neki egy pluszt.  Nem rossz sorozat tehát az Alice In Borderland, és én biztosan meg fogom nézni a második évadot is, szóval tényleg tudom ajánlani, minden hiányossága ellenére is jót lehet rajta szórakozni. 

Létezik bármi, amit nem tehetünk meg a túlélésért? 

Nemi erőszak, testi sértés, csalás, gyújtogatás és gyilkosság… Mit gondolsz, miért bünteti ezeket a jog? (…) Mert részei az emberi természetnek. Ha rájuk hagyják, az emberek erőszakoskodnak, lopnak, ölnek. Ilyenek vagyunk valójában.  

 Ha nincs bennünk remény, csak teremtenünk kell. 

 Ez az ország a világ igazi arca. 

Kingdom | Magyar felirat

Műfaj: akció, történelmi, háborús

Játékidő: 2 óra 14 perc

Dátum: 2019

Ország: Japán

Főszerepben: Kento Yamazaki (Shin) és Ryo Yoshizawa (Eisei/Hyou)

Ismertető: Az ókori Kínában, a Qin dinasztia idején Shint háborús árvaként eladják rabszolgának. A háznál, ahová kerül megismeri Hyout, és a két fiú együtt felnőve nagy álmot dédelget: egy napon hatalmas tábornokokká akarnak válni, s odáig az utat saját erejükből akarják kiharcolni. Ám egy napon Hyout elviszik, és az álmuk porba hullik. Mikor pedig a letaszított, trónját visszakövetelő király oldalán találja magát, Shin álma előtt az út ismét élesen kirajzolódik. 

Előzetes: 1., 2., 

Vélemény: ITT

Nézd online itt:

1. Videa
2. Indavideó

Felirat és videó fájl letöltés: ITT

(A feliratfájl és a hozzá passzoló videó is benne van egy tömörített mappában, csak ki kell csomagolni.)

A feliratot kérlek, csak saját használatra töltsétek le! Ráégetni a videóra, majd feltölteni bármilyen videómegosztóra TILOS!

Heaven Official's Blessing | 1. évad

Műfaj: akció, kaland, történelmi, természetfeletti, xianxia, yaoi (BL), donghua (anime)

Dátum: 2020

Ország/nyelv: kínai

Részek száma: 11 

Ismertető: „Hallottátok? A guberáló mennyei tisztviselő összeszűrte a levet a szellemek birodalmának első számú fejesével!”

Nyolcszáz évvel ezelőtt Xie Lian volt Xian Le császárságának koronahercege, az istenek és az emberek dédelgetett kedvence. Nem is volt meglepő, hogy nagyon fiatalon az istenek közé emelkedett. Most, nyolcszáz évvel később Xie Lian harmadszor emelkedik fel az istenek közé, de ezúttal mint „három világ nevetségének tárgya”. Első isteni küldetése során találkozik egy rejtélyes démonnal, aki a szellemek uralkodója, és még a Mennyekben is rettegnek tőle. Xie Liannek azonban sejtelme sincs róla, hogy a démonkirály már sok-sok ideje figyeli őt.

Előzetes: https://youtu.be/aRhaKwvM360

Online: ITT

Véleményem: Nem nagyon szoktam animéket/donghuákat nézni. Őszinte leszek: rajzolt karakterek fájdalmát nem igazán tudom átérezni. Persze elnézegetem őket, de különösebben mély nyomot nem szoktak hagyni bennem. Viszont ebben az esetben (és a Mo Dao Zu Shi esetében) kivételt tettem, mivel mindkettőre nagyon kíváncsi voltam, miután elolvastam az eredeti regényeket. 

Kezdjük a történettel. Ott vesszük fel a fonalat, hogy Xie Lian harmadszorra is felemelkedik, de már kb. az összes istennek tele van vele a hócipője, és a hátuk közepére sem kívánják a srácot. Xie Lian nem sok vizet zavar a mennyben, el van ő a kis világában, küldözgetik ide-oda, hogy oldjon meg mindenféle rejtélyeket/problémákat, szóval tulajdonképpen egyelőre nem sok mindent csinál; de azért a kis és nagy istenek ha lehet, elkerülik, vagy nevetnek rajta a háta mögött. 

Az első évad olyan hű maradt a könyvhöz, hogy le a kalappal. Nem csak hogy a cselekmény szinte szóról szóra követte a könyvet, de még szinte végig szó szerinti átiratok is voltak a regényből, ami nagyon sokat dobott az élményen azoknak, akik már olvasták. De igyekeztem úgy szemlélni a donghuát, mintha most látnám először a történetet. Az első évadban Xie Lian küldetéseket kap, amiket meg kell oldania. Van egy szellemünk, aki menyasszonyokat rabol el, és egy sivatagunk, ahol egész karavánok tűnnek el nyomtalanul. Mindegyik ügy érdekes, összetett és izgalmas, nem olyan felszínes és egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. Egy-egy ilyen több részt ölel fel, és ezeken keresztül kezdik el szépen kibontogatni a háttérvilágot is (az istenek és szellemek világának részleteit). Hál' istennek nem kapkodták el ezeknek a kifejtését és megoldását (mint pl. a Mo Dao Zu Shiban, aminek a második évadát alig lehetett követni). Szerintem az összetettséget és kidolgozottságot mutatja, hogy 11 részbe csak két küldetés fért bele. 

Ami külön tetszett, azok az egyes küldetésekhez kapcsolódó szereplők háttér történetei voltak: a könyvben fél oldalakban gyorsan elmesélték, de a donghuába ezeket is szépen meganimálták, ami kiegészítette az élményt a regény olvasóinak, és szépen elmagyarázott mindent az újaknak. 

Apropó, magyarázat. Szerintem sokszor a karakterek egy kissé túl sokat... beszéltek. Volt, hogy percekig csak álltak, és magyarázták egy-egy szereplő, vagy esemény hátterét, vagy hogy mi miért történt, mialatt állt a cselekmény, mi pedig csak figyeltük a szövegelésüket. Ez egyrészt fárasztó volt, másrészt lelassult a cselekmény dinamikája, és kissé unalmassá vált. Persze miután mindent kibeszéltek magukból a szereplők, és a néző is megértette, hogy mi történik, ment tovább minden a maga szép lendületével, de szerintem ezeket a magyarázatokat be lehetett volna szúrni úgy is, hogy közben nem lassítunk le, és nem áll le a cselekmény percekre. 

És akkor nézzük a szereplőket. Xie Lian egy halál nyugodt személyiség, ennél kevésbé nem is érdekelhetné, hogy tüske mindenki körme alatt. Sok szempontból elég szégyentelen és nem csoda, hogy az istenek nevetségesnek tartják; nem csakhogy az emberek világában guberálással tartotta el magát, de képes a legmocskosabb, legundorítóbb kajákat is megenni, mert "az étel nem mehet veszendőbe". A srácról lerí, hogy okosabb, mint mutatja, viszont – és itt a bökkenő –, rettenetesen szelíd. Xie Lian olyan ártatlan, jótét léleknek tűnik, hogy az már egyenesen unalmas. Csak mosolyog, nevet egyet-kettőt, ha zavarban van, de különösebben nem egy kiemelkedő karakter (bár azért voltak vicces megszólalásai). Nem csak a donghuában, a könyvben is sokáig ilyen volt. Már majdnem a második kötet felénél tartottam, mire elkezdett érdekes lenni a srác.

San Lang az a karakter, akiről már az első megszólalásánál tudjuk, hogy valami nem kóser vele, de ahogy Xie Liant, úgy minket sem különösen aggaszt a dolog. Amellett, hogy olyan halál cuki a srác, hogy meg lehet zabálni reggelire, titokzatos is, látszik rajta, hogy ismeri a dörgést, többet tud, mint amennyit elmondd, de egyébként meg Xie Lianen kívül nem szándékozik bárki másnak magyarázkodni, és mivel Xie Lian nem kérdezősködik, mi sem tudunk meg róla szinte semmit. Az ember akaratlanul is bízik benne, a kiállása azt sugallja, hogy bár jelentéktelennek tűnik, mégis akármit kézben tud tartani. De még így sem a legkiemelkedőbb karakter. Általában csendben van, vagy épp olyan cuki dolgokat tesz meg Xie Lianért, hogy az ember lefolyik a székről a cukiságrohamtól, de egyelőre belőle sem láttunk még sokat. Viszont a könyvet ismerve biztosíthatok mindenkit, hogy a karakterek összetettségét és érdekességét illetően bőven ki leszünk elégítve.

Akik talán a legtöbb életet vitték az első évad történetébe, azok Nan Feng és Fu Yao, Xie Lian két kis segédje. A két dinamit, akik a legneccesebb helyzetekben is simán egymásnak esnek, ha épp úgy van. Én élek-halok az ilyen heves duókért, akik mindig találnak valamit, amin összekaphatnak; vagy ha nem, akkor gyártanak maguknak valamit, mert olyan nincs, hogy öt percet kibírnak veszekedés nélkül.

Ami az introt és outrot illeti: csak úgy, mint az egész donghua, ezeknek is gyönyörű a grafikája, de a zene különösebben nem tetszik, és számomra nem sikerült valami emlékezetesre.

Összességében az egyetlen hiányosság, amit érdemes megemlíteni, hogy a karakterek egyelőre még nem túl kiforrottak, de annyira már érdekesek, hogy az ember a második évadot is meg akarja nézni. A történet gazdagon kitalált, a konfliktusok lekötik a nézőt, a párbeszédeket pedig sokszor szószerint átemelték a könyvből, ami a rajongóknak növeli az élményt. Úgyhogy én bátran ajánlom mindenkinek. 

– Tisztában vagyok vele, ki vagyok. Jobban, mint bárki más.

– Akkor hogy mersz még mindig az ő oldalán állni?

– Mert az ő oldalán nincsenek kígyók.

#SorryJungin

FIGYELEM: FELKAVARÓ HÍREK! 

A mi napon (2021. 01. 03.)  rettenetes hír robbantotta fel Koreát, és egyben mozgatta meg az idolokat is. A hírességek és a netizenek is szinte mind egy szálig trendelték a #SorryJungin ( #정인아_미안해) hashtaget a közösségi médiában.

Az SBS Megválaszolatlan kérdések című műsorában ismertették a tragikus híreket, miszerint tavaly októberben elhunyt egy 16 hónapos, örökbefogadott kislány, Jungin. Miután kórházba vitték, kiderült, hogy Jungin súlyos sérüléseket szenvedett, sérült a hasnyálmirigye és más főbb szervei is, a gyomra megtelt vérrel, végtagjai és kulcscsontja eltört. A boncolásért felelős orvos így kommentálta: "Hogyan élhette a mindennapjait ilyen sérülésekkel?"

A programban azt is elmondták, hogy Jungint, akit 6 hónaposan fogadtak örökbe, a nevelőszülei többször is bántalmazták. A vizsgálat szerint a kislányt a nevelőszülők elhanyagolták: egyedül hagyták a kocsiban vagy otthon, többször fizikailag is bántalmazták. A kislány orvosa, és a napközis tanára gyanította, hogy Jungint bántalmazták, de a rendőrségre tett bejelentésüket háromszor is figyelmen kívül hagyták. 

A műsorban felfedett hírek fényében rengeteg híresség, köztük Seo Hyo Rim, Hwang In Young, Han Chae Ah, Cha Beom Geun és a Jimin is a twitterért, instagramért vagy waversért nyúltak, és a képeik alatt népszerűsíteni kezdték a #SorryJungin hastaget.

A hír még szélesebb körben való terjesztése érdekében a nézők egy nemzeti petíciós platformot is létrehoztak, és bírálták azokat a rendőröket, akik "teljesen figyelmen kívül hagyták az esetet". Néhányan még azt az üzenetet is terjeszteni kezdték, hogy "a rendőrség megölte a gyereket."

Továbbá sokan azt kérik, hogy szigorú büntetést szabjanak ki a nevelőszülőkre. A rendőrség gyermekbántalmazás miatt tartóztatta le az örökbefogadó anyát, a tárgyalás pedig jövőhét 13-án kezdődik. 

Az Instagramon a koreai nyelven írt hashtag több mint 6000 bejegyzést ért el. Ezt az online kampányt maga az SBS program kezdeményezte.

(Szerk.: Én ennek a posztnak a megírásával és hirdetésével szeretnék megemlékezni a kislányról. Sajnálom, Jungin. Rettenetes, ami történt veled.)

Ő pedig itt a kis Jungin

Forrás: ITT

2020-as kedvencek és csalódások

Mivel két napja véget ért ez a csodálatos 2020, úgy gondoltam, hozok egy rövidke listát a tavalyi kedvenceimről és a csalódásaimról. A kedvenceimről már írtam ismertetőt és véleményt, így csak a csalódásaimhoz fűznék pár szót.

*Kérlek, ne akadj ki, ha valamivel nem értesz egyet! Ez mind csak az én saját véleményem, te nyugodtan utálhatod az én kedvencemet, vagy szeretheted azt, amit én nem szerettem. 

Kedvenc 2020-as sorozataim

Flower Of Evil
[Ismertető és vélemény]

Train

[Ismertető és vélemény]

Kedvenc 2020-as BL drámám

Where Your Eyes Linger
[Ismertető és vélemény]

Ezen filóztam egy darabig, mert sok szempontból a
Mr. Heart jobban tetszett, de valahogy mégis ez volt
az emlékezetesebb.

Sorozatok, amikben csalódtam

It's Okay To Not Be Okay

[Ismertető és vélemény]

Tale Of The Nine Tailed

Erről a sorozatról nem írtam ismertetőt, mert 6 rész után dobtam.
Az első 2 rész nagyon jól indított, érdekes, vicces és izgalmas volt.
De a 3. résztől borzasztóan unalmas és elcsépelt lett.

The King: Eternal Monarch

Ugyanazért dobtam, mint az elődjét: egyszerűen unalmas volt,
már az első két rész is.

My Holo Love

Az egész egy Are You Human Too? koppintás, méghozzá a rossz fajtából.

Kedvenc 2020-as k-pop dalok

Ateez - Thanxx

Ateez - Black Cat, Nero

Igaz, ez csak egy cover, de akkor is.

Hwasa - Maria

AGUST D - Daechwita

BTS - Shadow

Jackson Wang - 100 Ways

K-pop csalódások

ENHYPEN - Given-Taken

Nagyon vártam ezt a debütöt. Tulajdonképpen nincs is baj ezzel a számmal,
de jobbra számítottam. Valamivel... egyedibbre.

GOT7 - Breath

A Not By The Moon egyszerűen gyönyörű volt,
de ezt a dalt valahogy nem sikerült átéreznem.
Nem is érzem úgy, hogy ez az ő stílusuk lenne.

Nos, ennyi lett volna ez a lista. Nektek mik voltak a 2020-as kedvenceitek és csalódásaitok?