Műfaj: fantasy, horror, romantikus komédia, rejtély
Részek száma: 16
Dátum: 2016
Főszerepben: Ok Taecyeon (Park Bong-Pal), Kim So-Hyun (Kim Hyun-Ji) és Kwon Yool (Joo Hye-Sung)
Ismertető: Fogj egy magának való szellemirtót, rakj mellé egy idegesítő szellemet, és nézd meg, melyik nyírja ki hamarabb a másikat! Bizony: Park Bong-Pal különleges képessége, hogy látja a szellemeket, és nem is pocsékolja ezt a "tehetségét": az egyetem mellett ördögűzőként dolgozik, fő célja pedig, hogy ebből 10 millió wont szedjen össze. Mikor egy hívást kap, és elmegy a közeli iskolába, hogy leszámoljon egy ott kísértő szellemmel, a dolgok számára idegesítő fordulatot hoznak: a sors fintora összehozza őt Hyun-Jival, egy 19 éves korában elhunyt, 5 éve a földön bolyogó szellemmel; és egyben a legidegesítőbb kósza lélekkel, akivel Bong-Pal valaha találkozott. Hyun-Ji célja, hogy kiderítse, miért rekedt a földön, és hogyan tudna továbbmenni, és ehhez Bong-Pal segítségére van szüksége; akit nem is irritálhatna jobban a helyzet. Hyun-Ji és Bong-Pal kapcsolata eleinte elég zűrös, amolyan macska-egér játék, ám hamar rájönnek, hogy egymás segítségére lehetnek, így tetszik vagy sem, összefognak.
Vélemény: Nem tudom, mi tartott a TV előtt egész idő alatt. Komolyan. Már hónapok óta nem tudtam rávenni magam, hogy bármit is nézzek (köszönhetően a karanténnak, és a borzalmas hangulatomnak), de aztán valahol megláttam ennek az ismertetőjét, és egyszerűen a székhez szögezett.
Pedig az ég világon semmi lehengerlő nem volt benne. Tudjátok, hogy szoktam áradozni egy sorozatról, ami tetszett, vagy hogy le szoktam húzni, ami nem, de itt most nem tudom, mi történt. Megpróbálom nektek összeszedni, mi volt az, ami miatt nem bírtam abbahagyni.
Először is a szellemek. Hatalmas Odaát rajongó vagyok, engem bármikor el lehet csábítani egy ilyen sorozattal. Az ilyen sztorikban mindig a háttér történetet szeretem a legjobban; hogy miért ragadt itt egy-két szellem, miért nem tudnak tovább lépni, hogyan segítik át, vagy pusztítják el őket a főszereplők. Itt ezek a háttér történetek nagyon érdekesek voltak, minden részre jutott belőlük egy, és ezek szép lassan elvittek minket a két főszereplőhöz is, és összekapcsolták őket. A készítőknek külön piros pont azért, hogy a szellemek élethűen néztek ki, és nem sütött róluk a műség és a mozivászon. Egy két jelenetnél még meg is ijedtem, ami egy horrornak címezett sorozatnál igenis is jó pont. Még érdekesebb volt, hogy a szellemeket is érző lényként mutatták be. Féltek, szerettek, dühösek voltak, és néha szimplán csak kegyetlenek. Nem csak puszta lelkek voltak, akik random gyilkoltak embereket, vagy kísértettek itt-ott, hanem mindegyiküknek megvolt a maga története, és a maga befejezetlen ügye, ami miatt itt ragadtak. Ezeket az érzéseket pedig a főszereplők is felismerték, és ezzel a végére nem is különbözött annyira a szellem az embertől.
Aztán ott voltak a szereplők. Komolyan, ennyi klassz karaktert egy soriba nehéz belerakni. Kaptunk egy magának való ördögűzőt, aki jobban elcseveg egy szellemmel, mint egy emberrel: ő lenne Park Bong-Pal. A srácnak a sorozat elején kvázi senkivel sem volt kapcsolata, nem voltak barátai, családja vagy barátnője. Egyedül élt, egyedül evett, egyedül aludt: komolyan, már engem elkapott a magány csak attól, hogy néztem. De jót tett a lelkemnek, hogy ahogy egyre több ügyet oldottak meg, és egyre közelebb kerültek Hyun-Jivel, úgy nem csak a szellem lánnyal, de a többi emberrel is szorosabb lett a kapcsolata. Szerintem nagy pozitívuma a karakternek, hogy nem csak egy ember felé volt képes nyitni, hanem mindenkivel sokkal közvetlenebb lett, és mindezt szép lassan, nem egyik részről a másikra. Bong-Pal karakterében a legszerethetőbb a személyisége volt. Ha szét kellett rúgni egy szellem seggét, szétrúgta, de ha törődni kellett valakivel, törődött. Vicces srác volt, imádtam a humorát. Kicsit olyan volt, mintha összegyúrtak volna egy vicces, mogorva, aranyos személyiséget, és azt rakták volna be neki, ami szerintem nagyon jól átjött, és kellett is a sorozatba. Néha olyan fejeket tudott vágni, hogy ahhoz már tehetség kell, komolyan. Plusz Taecyeon nagyon jól hozta a karaktert, sokkal jobban, mint a most futó krimijében, vagy anno a Dream High-ban.
A vége felé egy két megmozdulása viszont eléggé zavart. Vagyis inkább az zavart, amit nem nem csinált; de hogy spoiler mentes maradjak, ezt most nem fejtem ki. A lényeg, hogy az utolsó epizódban kicsit idegesített és csalódtam is pöppet benne, mert ha már ennyi mindent megtett és ennyi mindenen keresztül mentek, igazán lehetett volna egy kicsit erélyesebb.
Na és akkor a női főszereplőnk, Hyun-Ji. A karakter szerethető volt, humoros és nagyszájú, piszkálódó, aki "szeretlek" helyett "utállak"-ot mondd, és közbe fintorog. Tetszett, ahogy kötekedett Bong-Pallal, és ahogy a kapcsolatuk szinte végig Tom&Jerry-s volt. Nem hiányzott a nyáladzás, meg a cuki romantika, valahogy nagyon nem illett volna ide. Viszont a sorozat végére (sok mással együtt) az ő karaktere is elromlott. Mintha nem is ő lett volna, mintha két különböző karaktert láttam volna az első részben és az utolsóban. A végére nagyon unszimpatikussá vált, ellaposodott, és klisés lett a karakter, amit nagyon sajnáltam, mert azon ritka női szereplők egyike volt, akiket tényleg kedveltem. Aztán volt néhány érthetetlen dolog is a karakterével kapcsolatban, nem igazán értettem, egy szellemnek minek kell ennie, aludnia, meg hogyan fáradhat el és hasonlók, és ezek néha eléggé kizökkentettek, bár ez nem feltétlenül a karakter, hanem a forgatókönyv írók hibája.
Na de az abszolút kedvenc párosom, akik az első résztől az utolsóig vitték a pálmát, az Chun-Sang és In-Rang, a két dilibogyó. Még két ekkora marhát (a jó értelemben) én még nem láttam. Nem volt olyan jelenetük, amin ne röhögtem volna betegre magam. Annyira feldobták az egész sorozatot a sok marhasággal, amit csináltak, meg mondtak, hogy simán elvitték volna a hátukon az egészet Bong-Pal és Hyun-Ji nélkül is.
És ne hagyjuk ki a főgonoszt sem, Joo Hye-Sungot, aki szerintem tipikus megtestesítője a pszichopata gyilkosnak. Azt hinnéd róla, hogy egy tök aranyos, jóképű, karizmatikus figura, akinek összejött az élet, van pénze, saját állatkórháza, jó állása, és csini pofija; aztán éjszaka átváltozik egy beteg elmévé, aki a krumplit is meggyilkolná, ha nem gurulna el (ezt a mondást nem erre használjuk, de illett ide). Komolyan, ami élt és mozgott azt ő kinyírta, egyetlen pislogás nélkül, és még vigyorgott is hozzá. De velem is lehet valami baj, mert imádtam, hogy ilyen elmebeteg volt. Nyilván már az elején rá lehet jönni, hogy valami nem kóser körülötte, túlságosan tökéletes és jó fej, a vak is láthatja, hogy ilyen pasi nem létezik.
És akkor az utolsó dolog, ami a széken tartott engem az a hangulat volt. Ez az összes dolog, amit eddig leírtam, egyben. A szellemek, a karakterek, a humor. Még amikor nem is történt semmi, akkor is csak vigyorogtam, vagy szurkoltam, vagy izgultam valakiért. A legapróbb, legjelentéktelenebb jelenetet is olyan érdekessé tudták varázsolni, hogy csak na.
És ezzel el is érkeztünk ahhoz, ami elrontotta az összképet. Merthogy ez a sok jó dolog, amit leírtam, egészen a 11 vagy 12. részig tartott. Az utolsó 5 rész borzalom volt. Iszonyatosan ellaposodott, átment drámába, semmi sem történt, elvesztette a sorozat a lendületét. A 14. résznél abba is hagytam, és vagy egy hét kellett hozzá, hogy rávegyem magam, hogy az utolsó két részt befejezzem. Egészen addig minden lendületesen haladt, érdekes és izgalmas volt, aztán egyszer csak puff, egyik részről a másikra kezdtem unatkozni. 10 perc után úgy beleuntam a részekbe, hogy folyamatosan csak belepörgettem, átugrottam részeket, és közben nem maradtam le semmiről! Ami borzalmas. A főszereplőink kapcsolatát sem élveztem már, Hyun-Ji és Bong-Pal is idegesítőek lettek. Az utolsó két rész izgalmasnak szánt jeleneteit pedig olyan szinten elhúzták (gondolom, hogy kitöltsék a 16 részt), hogy unatkoztam közben. Most mondjátok meg, milyen akció az, ahol unatkozik a néző?
És bár a végére szépen lezártak mindent, pont emiatt vontatott és unalmas lett. Amit a készítők egy teljes részben zártak le, azt simán belefért volna 20 percbe is, és sokkal jobb szájíze lett volna. Felesleges dolgokat raktak bele, feleslegesen húzták az időt, és olyan volt, mintha sose akarna véget érni a sorozat.
Szóval összességében egy nagyon jó soriról van szó, aminek az első 11-12 része nagyszerű és pörgős, és az utolsó 5 részről meg tegyünk úgy, mintha, nem is létezne... Sajnálom, hogy így elrontották, mert én végig azt hittem, hogy úgy jövök majd ismertetőt írni, hogy áradozni fogok. Mindenesetre ajánlom mindenkinek, mert az eleje nagyon jól leköti a nézőt, de készüljetek fel, hogy az utolsó részek rémesen laposak.
