Korea ékkövei

Lee Soo-Hyuk

2022. szeptember 25.

Név:
 Lee Soo-Hyuk (이수혁)
Születésnap: 1988. május 31.
Születési hely: Gwacheon, Gyeonggi tartomány
Horoszkóp: ikrek
Nemzetiség: koreai
Magasság: 184 cm
Súly: 61 kg
Vértípus: AB
Foglalkozás: színész
Ügynökség: YG Entertainment
Aktív évek: 2006-napjainkig
Instagram: @leesoohyuk

Érdekességek:

– A középiskola óta modellkedik. 2013-ban a londoni és párizsi divathetek kifutóján is állt, olyan márkák ruháit viselve, mint a J.W. Anderson, Juun.J és Balenciaga. Annak idején ő volt a Balenciaga egyetlen koreai modellje, amit nagy megtiszteltetésnek vett.
– Ezek alapján nem meglepő, hogy szereti és jó érzéke van a divathoz. A The Korea Best Dresser Awardson kétszer is elnyerte a Best Dresser díjat, először 2008-ban, később pedig 2014-ben. 
– 2010-ben debütált színészként, ezzel pedig egyúttal egy gyerekkori álma teljesült. Az első filmje a The Boy from Ipanema volt (amiben egyébként megcsípte egy medúza). 
– A White Christmas (2011) és a Vampire Idol (2011) során Kim Woo Binnel dolgozott együtt. 
– Színészi karriere, és korai szerepei során azonban úgy érezte, hogy még van hová fejlődnie, így több képzést is vállalt, majd 2015-ben visszatért a képernyőre. 
– A szerepeivel ellentétben a személyisége egyáltalán nem olyan komoly. "A nehéz légkör helyett jobban szeretem a frissítő hangulatot. Remélem, azok, akik ismernek frissítő, derűs és optimista emberként gondolnak rám." Ebből a játékos oldalából kaptunk is némi ízelítőt, amikor szerepelt Bistro Shigor főzőműsorban. 
– Játékos természetét mi sem bizonyítja jobban, minthogy szeret legózni, és kézzel készíteni dolgokat.
– Imádja a filmeket, és mindenkinek a The Irishmant (2019) ajánlja. Filmezés közben pedig odafigyel a filmes technikákra és a színekre.
– Tud fuvolázni és zongorázni.
– Tud szörfözni.
– Van egy húga.
– Szerepelt a 2NE1 - It hurts és Falling In Love MV-jében, illetve az EXID - Whoz that girlvideójában is.
– Ő és LØREN jó barátok.
– 2008-ban egy párt alkotott Kim Min-Hee-vel.
– 2017. augusztus 10-én sorozták be a seregbe, és 2019. július 18-án szerelt le

Filmei:

Pipeline | 2021 – Gun-Woo
Horror Stories II | 2013 – Sung Kyun
Runway Cop | 2012 – Kim Sun Ho (top model)
The Boy from Ipanema | 2010 – A fiú
My Boss, My Teacher | 2006 – Tanuló

Sorozatai:

Tomorrow | MBC / 2022 – Park Joong-Gil
Doom at Your Service | tvN / 2021 – Cha Joo-Ik
Hello, Me! | KBS2 /2021 – police officer (1. rész)
Born Again | KBS2 / 2020 – Kim Soo-Hyeok
I’m Sorry, I Love You (ごめん、愛してる) | TBS / 2017 – Baek Rang (cameo)
Sweet Stranger and Me | KBS2 / 2016 – Kwon Duk-Bong
Lucky Romance  | MBC / 2016 – Choi Gun-Wook
Local Hero | OCN / 2016 – Choi Chan-Gyoo
Scholar Who Walks the Night | MBC / 2015 – Vampire Gwi
Valid Love | tvN / 2014-2015 – Kim Joon
High School King of Savvy | tvN / 2014 – Yoo Jin-Woo
Don’t Look Back: The Legend of Orpheus | KBS2 / 2013 – Kim Soo-Hyun
Vampire Idol | MBN / 2011-2012 – Soo-Hyuk
What’s Up? | MBN / 2011-2012 – Lee Soo-Bin
Tree With Deep Roots | SBS / 2011 – Yoon Pyung
Drama Special Series: White Christmas | KBS2 / 2011 – Yoon-Soo

Díjai:

2015 MBC Drama Awards | A legjobb új színész (mini-sorozat) (“Scholar Who Walks the Night”)


Forrás: ITT és ITT

Park Bo-Young

2022. szeptember 24.

Név: Park Bo-Young (박보영)
Születésnap: 1990. Február 12.
Születési hely: Észak-
Chungcheong, Goesan megye
Horoszkóp: vízöntő
Nemzetiség: koreai
Magasság: 158cm
Súly: 41 kg
Vértípus: 0
Foglalkozás: színész
Ügynökség: BH Entertainment
Aktív évek: 2006-napjainkig
Instagram: boyoung0212_official

Érdekességek: 

– A Dankook egyetemre járt, a Színház- és Filmművészeti  tanszéken kapott színészképzést. 
– Van egy nővére és egy húga.
– Az édesapja 34 évig szolgált a Különleges Erőknél.
– Jó az énekhangja, és tud zongorán játszani.
– Első szerepét középiskolában kapta, ahol az idősebb filmkészítő diákoknak szükségük volt egy alacsony lányra egy szerephez.
– 2006-ban debütált a Secret Campusban.
– Amikor híresebb lett, pár diáktársa zaklatni kezdte.
– 2010 elején szerződéses és jogi vitákba került a ügynökségével, és emiatt 2 évig nem tudott a színészkedéssel foglalkozni. Ez idő alatt fontolóra vette, hogy kiszáll a szakmából, de végül szerencsének tekintette, hogy hamar túlesett az ügyön.
– 2011-ben felbukkant a BEAST - Fiction, 2013-ban pedig SPEED - It's over MV-jében.
– Saját elmondása szerint neki nem valóak a horrorfilmek.
– Arra a kérdésre, hogy sorozatokban, vagy filmekben nehezebb-e játszania azt felelte, hogy a sorozatok fárasztóbbak, mivel több időt vesznek igénybe, de filmeken nehezebb dolgozni.
– Kim Hae-Sookot tekinti példaképének, és egyszer szeretne vele egy közös produkción dolgozni.
– Szeret, de nem tud főzni.
– 2016-ban mentor volt a We Kid című műsorban.
– Hanwha Eagles rajongó.
– Elmondása szerint azért nem aktív a közösségi médiában, mert könnyen érzelmessé tud válni, és nem szeretne impulzívan reagálni [a kommentekre/üzenetekre/posztokra].
– A Strong Woman Do Bong-Soon forgatása előtt megsérültek a bokaszalagjai, így a sorozat befejeztével meg kellett műteni.
– Szereti a Delicious Guys c. főzőműsort, 2018-ban pedig vendégszerepelt is benne. Itt árulta el, hogy régebben nem szerette az alkohol ízét, de most már tudja értékelni. 
– Az összes karaktert közül, akiket játszott, Bong-Soonnal szeretne jóban lenni. 
– Ha választhatna szuper erőt, az időt szeretné visszaforgatni.
– Nincs kedvenc színe. A hangulatától és a szituációtól függ.
– 2019-ben heg-eltávolító műtétet végeztek rajta, ami után kis időre vissza is vonult. A heget egy 2 évvel korábbi forgatási balesetben szerezte.
– 10 évig volt a Fides Spatium ügynökség alatt, de 2019-ben véget ért velük a szerződése, 2020-ben pedig átszerződött a BH Entertainmenthez.
– Azokat a férfiakat szereti, akik őszintén és egyenesen ki tudják mondani, hogy "Kedvellek téged." Menőnek tartja, ha egy férfi egyszer csak betoppan az életébe.

Filmjei: 

Your Wedding  | 2018 – Seung-hee
Collective Invention 
| 2015 – Joo-jin
You Call It Passion 
 | 2015 – Do Ra-hee
The Silenced 
| 2015 – Joo-ran
Hot Young Bloods 
 | 2014 – Young-sook
A Werewolf Boy 
 | 2012 – Soon-yi
Don’t Click 
 | 2012 – Se-hee
If You Were Me 4 
 | 2009 – Kim Hee-soo
Scandal Makers 
 | 2008 – Hwang Jung-nam
ESP Couple 
 | 2008 – Hyun-jin
Our School’s E.T. 
| 2008 – Han Song-yi
Equal 
 | 2005 rövidfilm – Kim Da-mi

Sorozatai:

Daily Dose of Sunshine | TBA – Jung Da-eun
Doom at Your Service | tvN / 2021 – Tak Dong-kyung
Abyss | tvN / 2019 – Go Se-yeon/Lee Mi-do
Strong Woman Do Bong-soon | JTBC / 2017 – Do Bong-soon
Oh My Ghostess | tvN / 2015 – Na Bong-sun
Star’s Lover | SBS / 2008 – Ma-ri (young)
Strongest Chil Woo | KBS2 / 2008 – Choi Woo-young
Jungle Fish | KBS2 / 2008 – Lee Eun-soo
King and I | SBS / 2007 – Yoon So-hwa (young)
Mackerel Run | SBS / 2007 – Shim Chung-ah
Witch Yoo Hee | SBS / 2007 – Yoo Hee (young)

Secret Campus
 | EBS / 2006 – Cha Ah-rang

Díjak: 

2017 Seoul International Drama Awards | Kiemelkedő Koreai Színésznő díj (Strong Woman Do Bong-soon)
2017 The Seoul Awards | Legjobb Színésznő díj (Strong Woman Do Bong-soon)
2015 APAN Star Awards | Kiváló Színésznő díj (mini-sorozat) (Oh My Ghostess)
2015 Blue Dragon Film Awards | Népszerűségi díj  (The Silenced)
2009 BaekSang Arts Awards | A legjobb új színésznő díj (Scandal Makers)
2009 BaekSang Arts Awards | Népszerűségi díj (Scandal Makers)
2009 Critics Choice Awards | A legjobb új színésznő díj (Scandal Makers)
2009 Daejong Film Awards | Népszerűségi díj (Scandal Makers)
2009 Blue Dragon Film Awards | A legjobb új színésznő díj (Scandal Makers)
2009 Golden Cinematography Awards | A legjobb új színésznő díj (Scandal Makers)

Dalai és MV megjelenései:

Listen to Me” ( 얘기 들어봐) | On Your Wedding Day OST – 2018
Leave” (떠난다) | Oh My Ghostess OST – 2015

Boiling Youth” (피끓는 청춘) | Hot Young Bloods OST – 2014

It’s Over” | SPEED (feat. Park Bo-young) – 2013
My Prince” (나의 왕자님) | A Werewolf Boy OST – 2012

Fiction” | BEAST – 2011 (Csak az MV-ben szerepelt)
Era of Freedom” (자유시대) | Scandal Makers OST – 2008


Forrás: ITT