Doom At Your Service

Műfaj: fantasy, romantikus, dráma

Dátum: 2021

Részek száma: 16

Főszerepben: Park Bo-Young (Tak Dong-Kyung), Seo In-Guk (Myul-Mang/Saram), Lee Soo-Hyuk (Cha Joo-Ik), Shin Do-Hyun (Na Ji-Na), Kang Tae-Oh (Lee Hyun-Kyu)

Ismertető: Myul Mang a sötétség és a világosság határán született, nevének jelentése és egyben küldetése: pusztulás. Amikor levegőt vesz, eltűnnek az országok; ahol jár, az évszakok megbolondulnak; amikor elmosolyodik, egy élet kialszik. Pusztán a létezése pusztulást hoz mindenre, mindenkire. Nem szándékosan csinálja, egyszerűen ez a sorsa. Tak Dong Kyung keményen dolgozik szülei halála után, élete stabilnak tűnik, mióta webregény szerkesztő lett, de váratlanul agytumort diagnosztizálnak nála. Szerencsétlen élete miatt megharagszik az egész világra, dühét az égbe kiáltja, amivel megidézi a pusztulást, azaz Myul Mang-ot, az emberek és istenek közti hírvivőt. Kockára tesz mindent, és utolsó reményként szerződést köt a férfival, hogy 100 napig még élhessen. Egy sorozat arról, hogy az élet olyan, mint egy ostoba tréfa, s hogy az emberek az élet valódi értelmét a közelgő haláluk előtti kétségbeesésben találják meg.

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=C4wFwQYEses

Online: 1. rész

Véleményem: Ugye, milyen jól hangzik az ismertető? Engem is az tévesztetett meg. A sorozat már nem ilyen jó, sajnos. Ezzel most egy kicsit szembeköptem magam egyébként, mert az első 8 rész nekem kifejezetten tetszett. Sőt, konkrétan nem volt olyan rész, amin ne bőgtem volna, de gyanítom, ennek több köze volt a labilis lelkiállapotomhoz, mint a sorozathoz, szóval ezt ne vegyük figyelembe. 

Engem ez jókor talált meg, abban az állapotban, amikor nem érdekelt, min sírok, csak sírjak, ennek a kívánságomnak pedig maradéktalanul eleget tett. Szépek voltak a zenék na, nagyon hatásosak. A párbeszédek untig ismételt klisék, de pontosan azokat a dolgokat mondták, amik általában megsiratják az embereket, és most sikerült engem is csőbe húzniuk. 

Mielőtt elmondom, mi tetszett benne, felsorolom, mi nem tetszett, csakhogy a végén ez egy pozitív hangú poszt lehessen, mert minden negatívum ellenére ez most nekem tényleg bejött. 

01: Nem volt cselekmény. Nálam általában már itt kifullad a sorozat. Nem igazán tudnám összefoglalni nektek, mi történt, dramaturgia sehol, gyakran részeken keresztül állt a cselekmény, ugyanazokat a köröket róttuk, és még ismétlések is voltak. 

02: A fantasy része nem lett kibontva. Mint általában a fantasy doramáknál. Az a baj, hogy a koreaiak a fantasztikus elemeket körítésnek használják csak, és nem építenek rá cselekményt. Például, ha nem az jelentette volna a cselekményt, hogy Tak Dong-Kyung agydaganatos, hanem az, hogy Myul-Mang a Pusztítás, nagy P-vel, és mondjuk sorra tünteti el azokat a dolgokat, amiket Dong-Kyung szeret, vagy akiket szeret, vagy a Teremtés szembeszáll vele, vagy egy ponton már nem is lesz szükség Pusztításra, mert az emberek elpusztítják magukat segítség nélkül is, na az izgalmas lett volna. De mi az izgalmas egy haldoklóban? Semmi. Csak sírunk, de arra 16 rész borzalmasan sok. Az alapkoncepcióban rengeteg potenciál lett volna, és nem kell, hogy egy fantasyt kerítsenek köré, lehet akár misztikus-romantikus is, de egy jól felépített, részletes, karakteres világgal, amiben a misztikus elemnek nem annyi a funkciója, hogy, a főszereplő alátámasztott indokkal kaphassa el a házról lefelé zuhanó lányt (ő a Pusztítás, szuper ereje van, képes ilyenekre, fogadd el...). Csak ugye ehhez ismerni kellene a fantasy és misztikus zsánerek (és fogalmak...) közti különbséget, a dramaturgia, világépítés és karakterfejlődés fogalmakat, és alkalmazni is tudni kellene őket. 

03: Karaktervisszafejlődés. Az első 8 részben Myul-Mang habár nem volt menő, mert a koreai sorik tipikus seggfeje volt, akit csak a mentálisan és lelkileg sérült lányok tartanak menőnek, de legalább volt személyisége. Bunkó volt, ellenséges, gyűlölte az embereket (többé-kevésbé helytálló indokokból), és el akarta pusztítani a világot (szintén többé-kevésbé helytáll indokból). Távolságtartó volt, hideg, öncélú és számító. Voltak gondolatai, céljai. Kitűnt a tömegből. Tak Dong-Kyung erős karakternek indult. Megtudta, hogy haldoklik, és teljesen érthető módon haragudott az egész világra, és egy gyenge pillanatában azt kívánta, bár elpusztíthatná. (Ez a reakciója egyébként tetszett, nagyon valóságos volt.) A munkahelyén megállta a helyét, habár nem nagyon szerette, feltalálta magát, és voltak elmés és vicces pillanatai. Ezek nem túl összetett személyiség jellemek, de egy k-drámától ennél többet nem érdemes várni. Ehhez képest a történet végére mindketten visszafejlődtek. Myul-Mang egy szerelmetes nyálgép lett, Dong-Kyung pedig egy hisztis liba. Myul-Mang elfelejtette, hogy utálja az embereket, elfelejtette, hogy önzőek és hamisak, és hirtelen szeretni kezdte őket - csak mert szerette Dong-Kyunt is, és valahogy a kettő egybeolvadt. Pedig ez is jó cselekményszál lehetett volna. Egy főszereplő, aki olyannak látja az embereket, amilyenek valójában, és ezért nem szereti őket. Teljesen jogos reakció volt ez Myul-Mang részéről, de egy ponton elfelejtette ezt. Dong-Kyung pedig annyit kesergett, hogy nem akarja elveszíteni Myul-Mangot, mégsem tett érte semmit, nem ellenkezett valami hitelesen, mikor Myul-Mang feláldozta magát érte, csak elsírta neki, hogy mennyire fog hiányozni, és hogy nem tud majd nélküle élni. Pedig valójában Dong-Kyung jobban akart élni, mint amennyire  Myul-Mangot szerette, és ez rendben van. Önző, de rendben van. Ez egy teljesen természetes emberi reakció, és jó cselekményt lehetett volna építeni rá. Ha szépen kibontják ezt az érzelmet, Dong-Kyung nem tűnt volna egy sekélyes fruskának. 

04: Az emberek. Akiket az Istenség nagyon szeretett, Myul-Mang pedig megvetett, majd megszeretett. Sok szó esett az emberekről. Az Istenség szépen nevelgette őket, Myul-Mang szépen pusztította őket. Sok minden történt az "emberek" miatt. De az emberek nem szerepeltek ebben a sorozatban. Azt mondani, hogy "Isten szereti az embereket. Isten megbocsát nekik. Isten már nem haragszik rájuk." az egy nagy hazugság, amit az emberek találtak ki, hogy jobban érezzék magukat, és igazolva érezzék a bűneiket. Ha belemegyünk ennek a teóriájába, én nem hiszem, hogy rajtunk sok szeretni való van egy Isten részéről, aki egyszer már megpróbált elpusztítani minket. Inkább csak feladott minket és hátat fordított nekünk. És erre is nagyon jó cselekményt lehetett volna építeni! De ne kanyarodjunk el ennyire, mert elég lett volna az is, ha csak néha megmutatják, mit szeret az Istenség ennyire az emberekben (és mit gyűlöl Myul-Mang, mert azt is keveset láttuk). Nagyon szép kontrasztot lehetett volna itt bemutatni. De az Istenségnek egyáltalán nem voltak interakciói az emberekkel, egyedül Dong-Kyunggal, aki úgy tűnik, egyszemélyben alkotta a sorozatban az emberiséget - ami nekem kevés volt. Ha már olyan nagy szavakkal dobálózunk, mint az emberiség szeretete, védelme és nevelése/öntözése (virág/kert metafora, ami a sorozatban tűnt fel), akkor elvárom, hogy lássam is okát ennek a szeretetnek, és ne csak a képembe vágják, hogy ez van, fogadd el. Hiányzott a mutasd, ne mondd! rész.

Most, hogy kifüstölögtem magam, lássuk, mit szerettem!

01: A kapcsolatok a szereplők között. El se hittem volna, ha nem látom a saját szememmel, de itt mindenki képes volt érett felnőtt módjára kommunikálni az érzelmeit, Myul-Mang pedig teljesen hitelesen fedezte fel majd pedig kommunikálta őket. Olyan természetes, olyan hiteles, olyan valóságos, olyan szívmelengető volt! Számomra ez volt a sori fénypontja, mert annyira nem ehhez szoktam Koreától, hogy ennyivel sikerült megvennie. Érdekes módon itt sikerült úgy konfliktusokat behozni a párosok életébe, hogy a megoldás közben az írók nem süllyesztették őket az alsós kisiskolások szintjére. 

02: Egy férfi mellékszereplő, aki törődik vele és aggódik a főhősnőért - úgy, hogy NEM szerelmes belé. Onnan tudom, hogy felnőttem, hogy elég egy egészséges, családias légkört bemutatni, és levesznek a lábamról. Egyébként Cha Joo-Ikról van szó, Dong-Kyung főnökéről/csoportvezetőjéről. Joo-Iknek megvolt a maga kis élete, a maga kis szerelme, a maga kis konfliktusai, amik függetlenek voltak Dong-Kyungtól. Ők nem voltak barátok, én legalábbis nem nevezném annak. Joo-Ik mégis törődött vele, ha úgy volt, aggódott érte, és volt egy jelenet, amiben ki is állt érte, mindezt színtiszta jóindulatból és kedvességből, mert nem volt belé szerelmes (a k-drámákban pedig nem nagyon tesznek férfiak semmit olyan nőkért, akikbe nem szerelmesek). A beosztottja volt, a munkatársa, valaki, akivel együtt töltötte a napjait, és akivel törődött. Ennyi. Egyszerűen csak úgy viselkedett Dong-Kyunggal, mint egy normális emberi lény, hátsó szándékok, és rejtett történetszálak/érzelmek nélkül. Imádtam.

03: A k-dráma történelem első érett szerelmi háromszöge. Megismétlem: ha nem látom a saját szememmel, el se hiszem! Persze azért sikerült kicsit elhúzni az egészet, mert ugye kellett a Cha Joo-Ik/Na Ji-Na/Lee Hyun-Kyu mellékszál is a sori végére, és mással nem tudták megtölteni a részeket. De hogy ezek milyen normális, már-már hétköznapian unalmas módon oldották meg a szerelmi konfliktusaikat! Nem volt sem erőltetett, sem öncélú, teljesen természetesen hatott, és mindenki érett felnőttként reagálta le a történteket. Senki sem viselkedett úgy, mint egy gyerek, ez döbbentett meg a leginkább, és ezt szerettem a leginkább.

04: A sok szeretet. Most nem a főszereplőpáros nyálcsorgásáról beszélek, az engem is kiakasztott. Volt egy jelenet, amiben Myul-Mang belépett Dong-Kyung álmába, már nem emlékszem, mi célból, de az volt a lényeg, hogy a halála előtt boldoggá tegye a lányt. Ebben az álomban nem történt más, minthogy Myul-Mang összeszedte a lány összes szerettét (az öccsét, a nénikéjét, a barátnőjét), és mind együtt ettek. Ennyi. Nem tudom elmondani, mit éreztem, mikor Myul-Mang Dong-Kyung minden szerettét belehelyezte abba az álomba. A tény, hogy ilyen baromi önzetlen, hogy ez egyáltalán eszébe jutott… Más sorozattól azt vártam volna, hogy kettesben egyenek. Hogy csak magukkal törődjenek. De ezek basszus folyamatosan másokkal voltak elfoglalva, és mindig előrébb helyezték a szeretteiket maguknál. Nem azon a mártír módon. Hanem azon a: "nem bírok megküzdeni a saját félelememmel, a saját fájdalmammal, ezért inkább megpróbálom enyhíteni a többiekét" módon. Sír a lelkem. Eleve az, hogy olyan szereplőket kaptunk, akik tisztában voltak annyira a saját értékükkel, hogy tudják, hiányozni fognak másoknak, és fájdalmat fog okozni nekik a hiányuk. Most ez nagyon betalált nálam.

05: Az Istenséget nőként ábrázolták. Ennyi. Erről nem tudok többet mondani. 

Tudom én, hogy ez a sorozat nem volt jó, és biztos, hogy nem fogom újranézni. Viszont sikerült egy olyan lelkiállapotban találnia, amiben jólesett kisírnom magam rajta, és jól esett a sok fájdalom (ami akár kínosan mesterkélt, akár nem), valahogy olyan gyógyulós érzést keltett bennem. Ha nem most talál meg ez a sori, valószínűleg a 8. rész környékén abbahagytam volna, mert a sok céltalan szenvedés, semerre sem tartó cselekmény és gyenge világépítés nagyon lehúzta, és én ezeket szeretem a legjobban, főleg ha fantasyt nézek. De most nagyon értékelni tudtam azokat az apróságokat, amiket felsoroltam. 

Úgyhogy ne értsetek félre, nem ajánlom ezt a sorozatot. Nem volt jó. De engem jókor talált meg. 

Szeress engem annyira, hogy el akard pusztítani értem a világot!

Látni akarom, hogy fülig belém ess, és mindent feladj értem. 

My Name

Műfaj: akció, dráma, thriller, krimi

Részek száma: 8

Dátum: 2021

Főszerepben: Han So-Hee (Yoon Jiwoo/Oh Hyejin), Park Hee-Son (Choi Mujin), Ahn Bohyun (Jeon Pildo), Lee Hakjoo (Jung Taeju), Kim Sangho (Cha Giho)

Ismertető: Apja meggyilkolása után Yoon Jiwoo bosszút esküszik. Hogy megvalósíthassa, Choi Mujinba, egy helyi drogbanda vezérébe veti bizalmát, és irányítása alatt belép a rendőrségbe, hogy kiderítse, ki és miért gyilkolta meg az apját – és hogy végezhessen vele. 

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=v_8vL7LO4PI

Online: Sorozatbarát

Vélemény: Ez a bejegyzés nem lesz túl hosszú, ugyanis nem tudok sem áradozni a sorozatról, sem lehúzni azt. Egyszerűen pontosan azt kaptam, amit vártam: egy egyszerű bosszúdrámát. Semmi csavar, semmi bonyodalom. Csak egy lány, akinek a szeme láttára végeztek az apjával, belépett egy bandába, hogy kiképezze magát, majd rendőrré vált, hogy elkapja a gyilkost. Minden épp olyan szépen és simán zajlott, ahogy leírtam. Nem múlta sem felül sem alul a várakozásaimat. Egy nagyon egyszerű, nagyon lényegretörő sorozat volt, és hadd emeljem ki, mennyire örülök, hogy csak 8 részes, mert így sikerült erőteljesen és hatásosan lezárni a történetet.

A sorozat szépen ívelt felfelé, és csúcsosodott ki valahol a 6-7. rész körkényékén, aztán lejtemenetben gyorsan és erősen fejeződött be. Végig fent tartotta a figyelmet, a kiszámíthatósága ellenére is érdekes volt, az akciójelenetek látványosak és kíméletlenek. Az emberek csúnyán sérültek meg, és mocskosan haltak meg. Nem szépítgette a valóságot, és próbált mindent megoldani a szeretettel és a megbánással. A karakterek nem voltak sem sérthetetlenek, sem szentek. Akit meg kellett ölni, azt megölték, akinek gyilkolnia kellett, az gyilkolt. És tudjátok, hogy én szeretem, ha a dolgokat úgy mutatják be, ahogy vannak, és nem szépítik a végtelenségig, hogy hiteltelenre maszkírozzák. 

És éppen ezért nagyon tetszett a befejezés: valóságos volt, hiteles és kíméletlen. Ha valaki bosszút esküszik, annak szembe kell néznie azokkal a veszteségekkel és áldozatokkal, amikkel Oh Hyejin is szembenézett. Örülök, hogy nem kellett bosszankodnom a jellemző szépítgetés miatt, hanem tényleg minden olyan nyers és velős volt, mint a valóságban. Viszont pont mivel számítottam a koreaiakra jellemző végkifejletre, meglepődtem, mikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy vártam. Főleg Oh Hyejin lepett meg; végig elkötelezett volt a bosszúja iránt, tudta, hogy akarja véghez vinni, ám a végére kicsit ingadozott a karakter, vívódni kezdett a bosszújával és saját magával kapcsolatban, ami emberivé és valóságossá tette az egész lányt. Nem egy gyilkológép volt, és nem is egy határozatlan kis fruska, hanem egy nő, aki bosszút akart, de a bosszúban nem akarta elveszteni önmagát. Tetszett ez az ingadozás az utolsó részekben, a befejezésnek pedig néhány szempontból sikerült meglepnie.

Ami a többi karaktert illeti, ők is azt nyújtották, amit egy bosszúdrámától elvárunk: ki-kinek megvolt a maga sérelme, és hála a jó égnek nem kezdték el mindenki gondját-baját untig és a klisékig boncolgatni. Épp csak annyit árultak el, ami ahhoz kellett, hogy együtt érezzünk velük, a többit a fantáziánkra hagyták. Ezt csinálhatnák gyakrabban a koreaiak, sokkal hatásosabb, mint a szánkba rágni minden egyes részletet, amíg már képtelenek vagyunk a drámai háttérsztorikat fintorgás nélkül végighallgatni. Choi Mujin volt a másik karakter, akinek sikerült meglepnie. Sokkal emberibb volt, mint azt az ember egy bandavezértől várná. Ettől még persze brutális, de a brutalitása mögött emberség, nem pedig színtiszta kegyetlenség rejtőzött. Inkább sértett és csalódott volt, mintsem szimplán kegyetlen, és minden cselekedetében lehetett látni azt a gyarló emberséget. Kicsit olyan, mintha azt próbálták volna mondani, hogy egy bandát a bizalom és a hűség tart össze, és mikor Choi Mujint elárulták, akkor ő csalódottságból cselekedett kegyetlenül. Csalódott, mert ő sosem árult el senkit, őt mégis elárulták. Pozitívum, hogy ezt sem rágták a szánkba, hanem a néző odafigyeléssel tudta kiismerni. 

Összességében azt tudom mondani, hogy ugyan semmiben sem tűnt ki a többi közül, nem okozott katartikus élményt, és túl emlékezetesre sem sikerült, de amit beígért, azt jól hozta, úgyhogy nézzétek meg bátran, csalódni szerintem nem fogtok.

A bosszú ára, hogy szörnyeteggé válj.

You Make Me Dance

Műfaj: romantikus, BL, webdráma

Dátum: 2021

Részek száma: 8 (15 percesek)

Főszerepben: Chu Young-Woo (Song Shi-On) és Won Hyung-Hoon (Jin Hong-Seok)

Ismertető: Song Shi-On kortárs tánc szakos, főiskolai hallgató, akit elhagy az édesanyja, és emiatt mély sebeket hordoz magában. Jin Hong-Seok egy pénzbehajtó cég vezető beosztásában dolgozik, és faképnél hagyta az álmát, hogy zongorista legyen. Az előbbi mint adós, az utóbbi, mint a hitelező képviselője kerülnek egymással kapcsolatba. Az élénk táncos fiú és a hűvös, de figyelmes pénzbehajtó bimbózó kapcsolatát az előbbi féltékeny osztálytársa, Jung-Hun és az utóbbi ragaszkodó főnöke, Cha Soo-Ryeon látszik akadályozni.

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=UskwfDFnd88

Véleményem: Vívódtam, hogy írjak-e erről a webdrámáról, mert igazából másra nem volt jó, csakhogy szétcringe-eljem azt a másfél órát, ameddig tartott. De ha már ennyit rááldoztam az időmből, elmondom, miért nem tetszett – és miért tartom az eddigi legrosszabb W-Story résznek (még a Color Rushnál is rosszabbnak). 

Először is, mert ez még mindig csak egy vágybeteljesítő sorozat. Mellőz minden logikát és teljesen szembemegy az emberek normális gondolkozásával. Egy 14 éves tinédzser által írt fanfiction szintjén található ez a történet, amivel nincs baj... ha 14 éves vagy. Sajnos én pár év híján 10 évvel több vagyok. A sorozat továbbra sem ad semmit azonkívül, hogy a BL kedvelők kiélhetik a vágyaikat ezen keresztül - láthatnak cukimuki szerelmet, veszekedést, csókot, szexet (! erre még visszatérünk), és a végén egy beteljesülő szerelmet. Mindezzel nem lenne baj, ha ezt sikerülne valósághűen felépíteni.

Mondom mi a problémám. A történet azzal indul, hogy főhőseink rémesen nyálas podcastot hallgatnak, és ennek köszönhetően észreveszik egymást egy busz leghátsó sorában. 10 másodperces szemkontaktus után Shi-On majdnem fent hagyja a balett cipőjét, amit Hong-Seok nagy előzékenyen kinyújt neki az ablakon. Ezután ugrás, három évvel később. Mikor három évvel később Hong-Seok meglátja Shi-On aktáját az adósok között, rögtön felismeri. Nem mintha nem hinnék a szerelem első látásban (nem hiszek), de nekem akkor se magyarázza be senki, hogy miután egyszer láttál valakit a buszon, utána 3 év múlva is emlékszel rá (és ez bármilyen hatással van rád). Ha igen, akkor az emberi kapcsolataid száma a nullával egyenlő.

Probléma numero dos: egyre hiteltelenebb, abszurdabb, nevetségesebb szituációba kényszerítik ezeket a webdrámás srácokat. Képzeld el, hogy hitelt vettél fel és a behajtó agyba-főbe üldöz. Ha csak nem vagy egy kétbites papucsállatka szintjén, akkor nem fogod beengedni a házadba, hogy aztán együtt szülinapozzatok… Mármint, emberek, csak egy pillanatra gondoljatok már bele a szituációba! Egy random pénzbehajtó, akivel reggel találkoztál először, beállít a lakásodba este, egy szülinapi tortával, te meg mintha ez tök természetes lenne, beengeded aztán leülsz vele, és kényelmesen megkajáljátok a tortát. Ismétlem: egy vadidegennel, akinek az a dolga, hogy az alsógatyát is leszedje rólad, hogyha nem tejelsz. Aki ilyen felelőtlenül gondolkozik, annak valami nagyon fontos dolog hiányzik az agyából. De jó, tekintsünk el attól, hogy a pasi egy pénzbehajtó. Hong-Seok akkor is egy idegen. Nincs az a magány, ami miatt az ember (hacsak nem tényleg mentálisan beteg) fittyet hány az ösztöneire; ami ugyebár azt mondja ki, hogy idegeneket nem engedünk be a házba csak úgy, nem fogadunk el tőlük ételt (mert mondjuk megmérgez, vagy elkábít), pláne, ha az egy behajtó, aki amúgy rohadtul le fogja vágni a függelékeidet, ha nem fizetsz neki. És utána a mi mentálisan beteg Shi-Onunk még hagyta is a vadidegen behajtó Hong-Seoknak, hogy beköltözzön a lakásába és ott aludjon. Úgy, hogy összvissz kétszer találkoztak, és abból Shi-On egyszer menekült előle. Egyetlen ember sem viselkedik így, vagy hoz meg ilyen felelőtlen és irracionális döntéseket a való életben. Értelmes emberi gondolkodás; ez az, ami hiányzik ebből a soriból.

Aztán a romantika. Láttam óvodás gyerekeket, akik tökösebbek voltak ennél a két 20+-os csávónál. Nem értem, hogy két felnőtt férfi szerelmét miért kell úgy bemutatni, mintha 14 évesek lennének. Egymáshoz ért a kisujjuk... Atyaúristen! Nehogy felforrjon az agyuk a heves érzelmektől! Ez nem aranyos, basszus, hacsak nem 10-14 éves gyerekek első szerelméről nézünk filmet, mert akkor de, akkor rohadt cuki. De itt felnőtt férfiakról van szó. Úgy viselkedtek, mint ahogy én, meg az óvodás crushom (bár én lány létemre tökösebben viselkedtem a kiszemelt srácommal, mint ezek ketten). Azok a podcastok meg iszonyúan nyálasak voltak. Fúj. Ezzel leginkább az a probléma, hogy két férfi szerelmét próbálják úgy ábrázolni, mintha egy fiú&lány páros lennének; holott a BL-t a lányok többsége (khm, én) pont azért nézik, mert nincs tele azokkal az általánosító, degradáló társadalmi szerepekkel, amikkel a hetero társaik. Ha egy fiú&lány páros viselkedik így, arra még azt mondom, oké (bár azt is irtó nyálasnak tartanám), de két férfi ugyan már ne essen ki az alsógatyájából, mert összeért a kisujjuk...

Aztán a beharangozott, majd elmaradt háttérsztori az anyukával (aki megházasodott, és elvileg kiköltözött Svájcba, vagy hová, a gyerekét meg otthagyta. (Mármint, Svájc szép, én is kiköltöznék oda.)). Nem tudtuk meg, mi történt, és őszinte leszek: ennek végre örülök. Nem erőltettek bele semmiféle klisés, unalmas sztorit, hogy még fájdalmasabbá tegyék az amúgy sem fájdalmas történetet (én legalábbis nem éreztem semmit, csak feszültséget). Már így is borzalmasan elsietett, és összecsapott volt, ha még ezt is beletették volna, akkor 10/2 csillagot adtam volna rá a 10/3 helyett. 

Az egyetlen dolog, amiben fejlődést érzek, az a csókok és a szex. Mert most nyilvánvalóan a szánkba rágták, hogy volt szex. És ez jó. Ez egy áttörés. Taps.

Amúgy valahol olvastam, hogy Chu Young-Woo valóban kortárs táncos. Nem szeretnék gonosz lenni, de ha ennek nem olvasok utána, akkor nekem nem ez jött volna le. Láttam már balettos srácokat, akiknek a táncától az alvilágig esett az állam, de... ez nem olyan volt. Chu Young-Woo mozgása nagyon szaggatott, töredezett és kimért, nem légies és könnyű, vagy ruganyos és kecses. Kicsit szekunder szégyenérzet fogott el, miközben néztem. Az egyik jelenetben, amikor nyújtott, lehetett látni, hogy nem hajlékony (látott már valaki nem hajlékony balettost? Merre vannak ilyen egzotikus lények?) Ezenkívül (bár ez tényleg semmiség) nem tudom, hogy lehet pulóverben és nagykabátban balettozni. Én is táncoltam nagyon sokáig, bár nem balettot, de ha tudtam volna nagykabátban táncolni, azért nagyon hálás lettem volna. Iszonyúan zavar a mozgásban... Shi-On azonban következetesen állandóan abban táncikált, illetve azon egyedül alkalommal, amikor a többi táncost láttuk, ők is vastag pulóverben billegtek ide-oda.

Továbbra is ott tartunk, hogy ez a sorozat is teljesen értelmetlen és idegesítő jelenetek halmaza, mellőzve mindenfajta logikát, teljesen szembemenve az emberek mindennapi gondolkozásával. A vágybeteljesítésen túl semmit nem ad, egy 14 éves lány fanfiction adaptációjának tűnik leginkább. Az ötlet, hogy Korea nyisson egy kicsit a BL felé nagyon klassz, de a történetek lehetnének hitelesebbek és élethűek.