Miért nincsenek barátaid Koreában?

David A. Tizzard elmesélte, hogy egy alkalommal, mikor a kislánya vidáman ugrándozott körbe-körbe a szobában, mert várta, hogy a szomszéd kislánnyal játszhasson, megkérdezte tőle: "Mindjárt jön a barátnőd játszani. Örülsz?" A lánya pillanatnyi hezitálás nélkül ránézett, és azt mondta: "Apu, ő nem a barátnőm. Ő az unnie-m."

(Szerk.: Unnie: lányok között használt kifejezés, így szólítják meg a fiatalabb lányok a náluk idősebb lányokat. Hyung: ugyanez, csak fiúk között.)

Elizabeth még csak 8 éves, de már könnyedén jellemezni tudja a kapcsolatait koreai ismerőseivel. A barát olyasvalaki, aki velünk egyidős. Ezekkel a barátokkal kötetlenül lehet beszélni, nem kell udvariaskodni. Akik idősebbek Elisabethnél, azok unnie-vá vagy oppává válnak. Akik fiatalabbak nála, azok a dongsaengjei, de nem a barátai. Koreában nem szólíthatod a nevén azt, aki idősebb nálad. Címeket kell használnod. Az emberek kor és pozíció alapján azonnal határozzák meg, milyen kapcsolatban vannak egy másik emberrel.

"A sógornőmmel 12 éve ismerjük egymást. Rengeteg országba utaztunk már együtt, rendszeresen ettünk és ittunk együtt, és nagyon sokban hozzájárult a gyerekeink neveléséhez. Néhány pohár után azonban, mikor koreaiul beszélgetünk néha a nevén szólítom, csak hogy teszteljem a határokat. Ilyenkor azonnal rám mered, és olyan hevesen reagál, mintha hihetetlen bűnt követtem volna el. "– Héj!" – kiabál rám. "– Chohyunnak kell szólítanod!" Ezen a címen szólítják a férfiak a sógornőjüket." – mondta David. Majd így folytatta:

"A feleségem öccsével már kicsit bonyolultabb a helyzet. Idősebb nálam, így technikailag nekem kellene formálisan beszélnem vele. Azonban mivel feleségül vettem a nővérét, státuszban fölé helyezkedtem, és neki kellene formálisan beszélnie velem. Ennek az eredménye egy csodás tánc, amiben hol mindketten túlzottan udvariasak vagyunk, hol pedig teljesen lazák és kötetlenek."

Mindez pedig kimondatlanul történik. Korea egy magas kontextusú társadalom, az emberek nem beszélnek mindig egyenesen és konkrétan. A legtöbb beszélgetés szótlanul történik, és elvárják, hogy a szemeddel navigálj végig az életen és az emberi kapcsolataidon. Egy teljes dialógus játszódik le a szavak hátterében, és ezek helyett szinte észrevehetetlen morgások és kézmozdulatok jellemzőek"

A "fehér"-kártya

Külföldiként Koreában lehet könnyű is az élet. Ha nem beszélsz koreaiul, akkor eltudsz lavírozni az életben és elég könnyen megúszhatsz dolgokat. Néha van ez a kimondatlan és igazságtalan elvárás, különösen, ha fehér vagy, hogy a koreaiaknak alkalmazkodniuk kell a nyelvedhez és a kultúrádhoz. De a délkelet-ázsiai emberek sajnos már nem részesülnek ugyanebben a bánásmódban. Tőlük elvárják, hogy beszéljék a nyelvet és értsék a koreai kultúrát.

Ha pedig beszélsz koreaiul, akkor a kapcsolatod az emberekkel azonnal meg fog változni. Sokkal összetettebbé válik minden. Már nem csak barátaid lesznek, hanem egy sereg hyungod, unnie-d, dongsaenged és így tovább. A kapcsolataid kölcsönösen fognak függeni egymástól. Ahelyett, hogy egyetlen autentikus, hiteles személyiség lennél, felveszel egy maszkot és eljátszol egy szerepet, attól függően, kivel beszélsz éppen. Néhány akadémiai irodalom azt mutatja, hogy a változatlan identitás fogalma egy feltűnően nyugati, zsidó-keresztény gondolkodásmód, ami vallási és irodalmi személyiségekre jellemző. A konfuciánus társadalmakban az ember ahhoz a személyhez alkalmazkodik, akivel beszél, és akivel kapcsolatba kerül. Én soha nem David vagyok, hanem professzor, apa, testvér, nagybácsi vagy diák. Minden pozíció más-más beszédmódot és személyiséget hoz magával. És egészen másféle maszkokat.

Egyetemi élet

Az egyetemi szemeszter elején, amikor a hallgatók bemutatkoznak, gyakran meglepődnek azon, hogy ennyi unnie-t látnak az osztályukban. Bár osztálytársak, akik 16 héten át fognak együtt tanulni, de az első naptól kezdve különbség van a kapcsolataikban. Aztán eltelik egy év, teljesen új gólyák érkeznek, és hirtelen mind unnie-vá válnak. Megváltozik a nézőpontjuk. Már nem ők a csillogó szemű újonnan érkezettek, akik útmutatást és segítséget keresnek. Ehelyett nekik kell segítséget nyújtaniuk a fiatalabbaknak. Névtelenül kell írniuk az egyetemi alkalmazásokba, és körbe kell vezetniük másokat az egyetemen.

De ismétlem, ez nem mindig az életkoron alapul. Egyes hallgatók kétszer, háromszor, sőt négyszer is letették a suneung vizsgát, mielőtt egyetemre mentek, abban a reményben, hogy jobb jegyeket kapnak, vagy Szöulban tanulhatnak. Így vannak olyanok, akik idősebbek, mint mások, mégis lejjebb vannak a tudományos karrierjükben. Itt jönnek képbe a sunbae és hoobae címek.

(Szerk.: sunbae: egy nálad tapasztaltabb személy. Hoobae: egy nálad tapasztalatlanabb személy.)

Amit élvezettel veszek észre az az, hogy egyes lányok már nem oppának hívják az idősebb férfi ismerőseiket, hanem helyette a hyung címet választják (ezt a kifejezést általában a férfiaknak tartják fenn, akik más férfiakat szólítanak meg így). 

Túlanalizálás

Az utolsó pontban a lehetséges veszélyekről beszélnék. Lehet, hogy túlanalizálunk egy nagyon egyszerű dolgot. Miért nevezik például az emberek Angliában egymást „bro”-nak, amikor nyilvánvalóan nem rokonok? Miért lett a „fam” a nem vér szerinti rokonok iránti szeretet kifejezése? A nyelv folyékony, változó, és a társadalmi-kulturális feltételeket reprezentálja. A sok itt élő ember számára minden, amit fent elmondtam, teljesen nyilvánvaló, és bizonyos mértékig már a második természete. Különösen akkor, ha beszéli a nyelvet, és koreai nyelven folytatja mindennapi életét.

De azok, akik nem ebben az országban élnek könnyen lehet, hogy figyelmen kívül hagyják ezt a kulturális nyelvi különbséget. Vegyük például a K-drámákat. Gyakran látni, hogy az angol felirat az emberek nevét használja, pedig a képernyőn a koreai nyelv címeket és pozíciókat használ megszólításként. A fordítások tele lesznek Jisoo-kkal, Donghyunokkal és Eunyoungokkal. A képernyőn azonban, akárcsak a koreai életben, az emberek címekkel szólítják meg egymást.

Tehát amikor a külföldi hallgatók azt mondják nekem egy szemeszter végén, hogy gondjaik voltak a barátkozással Koreában, együtt érzek velük. Az itteni élet elég nehéz lehet néhány ember számára. De ilyenkor megpróbálok egy másik megoldást ajánlani. Ne barátokat keress. Keress egy unnie-t, keress egy hyungot, vagy keress egy dongsaenget. Ha ezt teszed, teljesen megváltozik az életed.

A kapcsolat először nagyon távolinak, szinte fagyosnak tűnhet. Ha olyan kultúrából jössz, amelyben életkortól függetlenül a keresztnevükön szólítasz embereket, a társadalmi- és baráti köröd mindenféle korosztályból áll, akkor idegennek tűnhet pusztán az életkoruk alapján megkülönböztetni az embereket, és eszerint használni a nyelvet és ennek megfelelően viselkedni. De valami egészen más dolog fog ekkor történni. Ha van egy hyungod, az megerősíti a kapcsolatodat azzal a személlyel. Bizonyos módon kötődni fogtok egymáshoz.

A legmélyebb és legbehatóbb kapcsolataim Koreában azokkal vannak, akikkel formális nyelvet használok. Azokkal, akiket sosem neveztem a nevükön. Ők nem a barátaim. De nem is jobbak vagy rosszabbak, mint a más kultúrákban élő emberek kapcsolatai. Csak különböző. Olyasvalami ez, amit remélem, más emberek is meg tudnak tapasztalni, ha látogatóba jönnek, vagy kapcsolatba lépnek a koreaiakkal. 

Forrás: ITT