Flower Of Evil

Műfaj: thriller, romantikus

Dátum: 2020

Részek száma: 16

Ismertető: Ha van tökéletes hazudozó, akkor az Baek Hee-Sung. A külvilág számára ő nem több egy tökéletes családapánál, aki imádja a kislányát és a feleségét, tehetséges mesterember és aki csak ismeri, az szereti. Olyan tökéletes, hogy az már lehetetlen. Nos, mert valószínűleg nem is az. Hee-Sung felesége, Cha Ji-Won rendőr, és akkor kezdi maga is felismerni ezt a tényt, amikor egy sorozatgyilkosság kapcsán a férje egyre gyanúsabb körülményekbe kerül; míg végül Baek Hee-Sung tökéletessége meginogni látszik, és Ji-Won kénytelen feltenni magának a kérdést: mi van, ha a férfi, akit szeret egy sorozatgyilkos? 

Főszerepben: Lee Joon-Gi (Baek Hee-Sung), Moon Chae-Won (Cha Ji-Won), Jang Hee-Jin (Do Hae-Su), Seo Hyun-Woo (Kim Moo-Jin)

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=7JjeA7EWEKo

Online: Sorozatbarát

Véleményem: Lee Joon-Gi neve már önmagában is minőséget jelez. Nagyon kevés színésznek sikerült ezt elérnie, de ő egy ezek közül. Akármiben játszik akárkit, abban az ember biztos lehet, hogy nagyszerű lesz. Nekem sem kellett több az ő nevénél ahhoz, hogy nekiálljak a sorozatnak, és ismét bebizonyította, hogy Dél-Korea legtehetségesebb színésze. Ez a pasi akármit el tud játszani, olyan átéléssel, hogy egy érzéketlen pszichopatát is megérintene a játéka. Az meg már csak hab a tortán, ha még rossz fiút is alakít (mert ki ne szeretné a dögös rossz fiúkat, de komolyan).

A Flower of Evil a Train mellett szerintem simán az idei év legjobb k-drámája. Olyan precízen volt összerakva, és szakmailag is olyan hiteles volt, hogy le a kalappal. Bár a sorozat tele volt akcióval, verekedésekkel, harccal, miegymással, ami már önmagában is izgalmas, de szerintem ami ezt a történetet zseniálissá tette, azok maguk a karakterek (mint ahogy annak lennie is kell egy thrillernél). Egy-két szereplőre komplett pszichológiai tanulmányt lehetne építeni.

Ahogy az ismertetőből is láthattátok, kaptunk egy zsaru feleséget, meg a férjét, aki nagy valószínűséggel sorozatgyilkos, de ha kételkednénk ebben, akkor is tuti, hogy valami nem százas a pasi fejében. Úgy manipulálja az embereket, mintha bábok lennének, és egyébként is látszik rajta, hogy valami elpattant az agyában. Joon-Gi nagyon tudja alakítani az ilyen szereplőket. Kapunk egy látszólag tök sima kis sorozatgyilkosságot, amiből aztán több szálon keresztül vezetik az egészet, és végül oda lyukadunk ki, hogy azt sem tudjuk, ki kicsoda, és most akkor ki kinek a kicsodája. Én például egy csomószor tekergettem vissza jeleneteket, mert sokszor nem egészen értettem, mi történik. Van egy-két szál, ami még most sem egészen tiszta, ezeket jobb lett volna egyértelműen tisztázni, mert szerintem néha nagyon csűrték-csavarták a dolgokat, és az ember elvesztette a fonalat. 

Nem nagyon tudom, hogyan jellemezzem a történetet és a szereplőket spoiler mentesen, szóval innen óvatosan olvassatok, ha még nem láttátok! De azért igyekszem a fő fordulatokat kikerülni.

Képzeljetek el egy családapát, akinek van egy gyönyörű kislánya (majd megzabáltam a cuki fejét), akit egyszerűen imád, és egy felesége, akiért szintén oda van, és akik szintén imádják őt. Klisés, de basszus, minden pszichopata ilyen, nem? Egyik nap még térden állva kér bocsánatot, mert rálépett a lábadra, másnap meg megnyúzza a szomszéd kisgyereket és kiakassza a bőrét a ruhaszárító kötélre. Jó, túlzok, de értitek. Aztán ott a másik oldal, SPOILER egy sorozatgyilkos fia SPOILER VÉGE, egy férfi, akinek a szempillája rezdülése is kamu, és azt se hidd el neki, amit rólad mondd, mert tuti csak manipulál. Na, ez a két ember ugyanaz, és attól függ, melyikkel van dolgod, hogy mennyire bír téged. Baek Hee-Sung nagyon, nagyon, nagyon, nagyon összetett karakter volt. És Joon-Gi ezt a karaktert képes volt úgy hozni, hogy ha ő nevetett én is nevettem, és ha sírt, én is sírtam. A srácot sok durva dolog érte gyerekként, ami kvázi kiölte belőle az érzéseket (vagyis ő azt hitte, így volt), és odáig jutott, hogy ő maga sem tudta, volt-e valaha is olyan pillanat, hogy önmaga lehetett. És amikor azt hitte, hogy magát adta, vajon nem csak átverte ezzel is saját magát, és mindenki mást? Na, értitek, kicsit szétcsúszott volt a pasi. 

Viszont - és innen SPOILER jön, bár ez a spoiler már az első pár részben kiderül - nyilván mind tudjuk, hogy a srác nem sorozatgyilkos. Az egészet csak rákenik, meg a múltjában vájkálnak (sorozatgyilkos apa, ördögűzés, kínzás, minden, amit el tudtok képzelni), meg az ő nevét használják fel, és ő csak a húgát védi, meg hasonlók. Az tény, hogy Hee-Sung nagyon elszánt, és haragtartó. Ha egyszer beleköptél a levesébe, véged. Az elején bármit megtett volna, hogy ne tudódjon ki a titka, majd később ezt újra eljátszotta, hogy a húga titka ne derüljön ki, és végül már ott tartott, hogy semmije sem maradt, csak a saját titka, miszerint nem gyilkos. De addigra már annyi embert manipulált és vert át, és annyira belekeveredett a szarba, hogy még ő maga is kétségbeesett, vajon ki fog-e jutni belőle. Hogyan győzhetett volna meg ilyen múlttal bárkit is? Vagy ha mást nem, Ji-Wont? 

Azt el kell mondani, hogy Hee-Sung nagyon jól értette a dolgát: a néző egy percig sem kételkedett benne, hogy nyerni fog, végig mindent kézben tartott, már-már túl okos volt. Aztán volt egy fordult, amikor kicsúszott a lába alól a talaj, és ott kezdett izgalmasra és érdekesre fordulni minden. Én egy percig komolyan a rossz oldalnak szurkoltam, mert basszus, micsoda gonosztevőt kaptunk már? Hee-Sung viszont a vége felé annyira kezdett szétcsúszni, hogy azt nézni is fájdalmas volt. Az utolsó előtti részben (ha nem egy sorozatról lenne szó, aminek mindenképp heppienddel kellene végződnie) én tényleg azt hittem, hogy a srác bekattant. És be is kattant egy időre, amitől annyira élő lett a karaktere, hogy majd lefordultam a székről. Volt ez a pasi manipulatív szemét láda, pszichopata, törött kisgyerek, meg nem értett áldozat, de még egyszerű szerelmes férfi is. Azt szerettem benne a legjobban, hogy egy morally gray karakter volt, vagyis olyas valaki, aki túl sok rosszat tett ahhoz, hogy jó ember legyen, de túl sok jót is ahhoz, hogy rossz. A kettő között állt, és tudtuk, hogy helytelenül cselekedett, mégis szerettük. Az ilyen szereplők a legjobbak, akikhez a néző igazán tud kötődni. És nézzétek, máris három bekezdést írtam róla. Mondom, pszichológiai tanulmányt lehetne róla írni.

A feleségével, Ji-Wonnal nem egészen voltam kibékülve; és valószínűleg azért, mert iszonyú reálisan ábrázolták. Állandóan meginogott a hite Hee-Sungban, ha valamilyen bizonyíték ellene szólt, ő rögtön ellene fordult. Ez kicsit szélsőségesen hangzik, de erről volt szó. Hiába mondta Hee-Sung, hogy ártatlan, Ji-Won a bizonyítékoknak előbb hitt, mint a férfinek, akit hosszú évek óta ismert. De ha belegondolunk, hogy rá kellett jönnie, hogy éveken át átverték és manipulálták, akkor ez teljesen ésszerű reakció. Ehhez társult még, hogy mivel szerette, nyilván védte is, de közben ott volt benne a zsaru, és az elárult feleség, aki meg akarta tudni az igazat. Szóval éppen amiatt nem szerettem Ji-Wont, ami a legjobb volt benne: hogy iszonyú reális volt a karaktere, és pontosan így kell viselkednie egy nőnek, akinek a férje lehet, hogy sorozatgyilkos. De nekem, aki tudom, hogy ártatlan, pontosan ennyi ellenszenvet kellett tápláljak vele kapcsolatban, szóval ez így volt jó.

És akkor a valódi sorozatgyilkosunk. Tudjátok, hogy imádom a sötét, kissé beteg dolgokat, és pszichopata gyilkosokat, szóval szerintem nem mondok újat azzal, hogy ezt a pasit imádtam. A legdögösebb pszichopata volt, akivel valaha találkoztam. Egyszerűen beteg volt, és kész. Viszont a probléma ott adódott, hogy "beteg volt és kész". És nem tudtam, meg miért volt beteg. Én szeretem, ha a rossz fiúk háttere ki van dolgozva, és bemutatják, milyen gyerekkora volt, hogyan nőtt fel, milyen érzelmek játszódtak le benne, mikor gyilkolt először és amúgy is, mi vezette el idáig. De az itteni sorozatgyilkosunk esetén nagyjából semmit nem tudtunk meg. Kész tényként volt elénk pakolva, hogy ő beteg és kész. Csak annyit tudtunk meg, hogy Hee-Sung apja megkörnyékezte, és gyilkost csinált belőle; de nyilván egy tiszta lelkű tiszavirágból nem lehet sorozatgyilkost csinálni (mint ahogy az apja Hee-Sungból sem tudott), tehát kellett lennie valaminek, ami már egyébként is alaposan el volt cseszve a sorozatgyilkos agyában; és ezt nem kaptuk meg. Miért ment el Hee-Sung apjával? Miért segített neki, miért gyilkolt vele? Miért nem szaladt világgá? Mikortól mentek el a fejében a dolgok, és mit érzett közben? Jó lett volna látni, hogy milyen érzelmek játszódtak le benne anno, az első gyilkosságánál, vagy hogy mit jelentett ez neki (a gyilkosoknál a gyilkosság mindig jelent valamit). De nála nem kaptuk meg azt az információt, ami élővé tette volna. Nem volt rossz gyerekkora, a szülei szerették, voltak barátai, munkája, szóval mi okozta a törést? Persze vannak így születettek, de akkor is van egy alkalom, amikor elszállnak a dolgok. És ez itt nekem nagyon hiányzott. 

Voltak a sorozatgyilkosunknak szülei is - méghozzá a jó fajtából. Csak azért beszélek róluk is, mert szeretném elmondani, hogy a végére nagyon megsajnáltam őket, pedig az elején nagyon utáltam mindkettőt. A végére ők is kénytelenek voltak belátni, hogy akármit is tesznek, a gyerekük nem fog megjavulni, nem lesz már jó ember, és ez összetörte őket. Nem hibáztattam őket, amiért védték és segítették a gyereküket, de nézőként a jó oldalnak szurkoltam, így nyilván nem voltak szimpik. 

Volt egy-két karakter, akik nem tudom, miért voltak benne a sorozatban, mert amúgy nem sok vizet zavartak (sőt, kifejezetten irritáltak), ilyen volt Do Hae-Su. Kövezzetek meg, de nem értem a lány funkcióját ebben a történetben. Hee-Sungnak nem sokat segített, a gonoszunkat nem hátráltatta, és igazából semmit nem csinált azon kívül, hogy szomorú arccal elküldött maga mellől mindenkit. 

Egyetlen egy dolog zavart; és az a pofátlanul undorító, és a nézőt arcba vágó klisé, amit az utolsó részbe beletettek. Ennél jobban hátba sem szúrhattak volna minket, de komolyan. Egy ilyen fergeteges, pörgős, elgondolkodtató érzelmekkel és sebekkel teli sorozat után képesek voltak az egészet megkoronázni... SPOILER egy amnéziával SPOILER VÉGE. Hát én azt hittem, ott fogom kivágni Leot (az új laptopomat) az ablakon. Olyan mérges voltam, hogy majdnem átpörgettem az egész részt a fenébe. Nem tudom, ki találta ezt ki, és hogyan illik ez bele a pszichológiai tanulmányba, amit felállítottak Hee-Sungról, de felidegesítettek vele, és mellesleg totál felesleges volt. Értem, hogy mit akartak elérni vele, nem erről van szó. Értem, mi volt az üzenet: hogy rájöjjünk és ő is rájöjjön, hogy egész életében rosszul cselekedett, nem lehetett önmaga, bántott olyan embereket, akiket szeretett és akik szerették őt, és hogy nem érdemli meg a heppiendet. De ezt úgy is meg lehetett volna oldani, hogy közben nem idegesítik fel vele a nézőt.

A végével kapcsolatban annyi kivetnivalóm van, hogy én nem biztos, hogy heppienddel zártam volna. Ugye említettem, hogy minden szereplő a végletekig reálisan volt ábrázolva, ami sajnos azt is feltételezi, hogy ilyen sérelmek, konfliktusok és becsapások után Ji-Wonnak és Hee-Sungnak nem kellett volna együtt maradniuk. Én legalábbis nem tudtam volna mellette maradni ezek után. Ahogy Hee-Sung is mondta, "Biztos vagy benne, hogy megtudod mondani, mikor hazudok, és mikor nem?". Nem tudtam volna többé bízni benne. Mert bár a végre kiderült az ártatlansága, de végső soron rengeteget manipulálta Ji-Wont. Még ha szerette is, és még ha nem is bántotta őt soha, az ilyen sérelmeket egyszerűen nem lehet már helyretenni. A valóságban, persze. Örülök neki, hogy végül együtt maradtak, ne értsetek félre, de ha nem lett volna heppiend, én akkor sem törtem volna össze.

A Train volt eddig az egyetlen ilyen sorozat, de most erre is csak azt tudom mondani, hogy az összes rész olyan erőteljes volt, hogy nehéz volt utánuk felkelni a székből. Nagyon élveztem, úgyhogy mindenkinek szívesen ajánlom.

Biztos vagy benne, hogy megtudod mondani, mikor hazudok, és mikor nem?

Kíváncsi vagyok, van-e egy csepp őszinteség is bennem.

Engem látsz, de őt keresed bennem. De tudod, én gyűlölöm őt.

Te csak a hátamat látva üldözöl, és én menekülök előled, mert nem akarom, hogy elölről láss.

A gyilkosságra nincs mentség. Egy gyilkos az gyilkos, bármi is legyen az indíték.