A világ kultúráiban a
sámán egy kiemelkedő alak, hiszen hidat képez a
halandó- és a szellemvilág között. Gyakran a társadalom peremén élnek, mégis ők képezik annak központját. Rájuk bízták azt a képességet, hogy kommunikáljanak a
természet szellemeivel, az
ősökkel vagy a kultúra
isteneivel és
istennőivel – és működhettek
orákulumként,
orvosként,
pszichoterapeutaként és azon túl is.
Ezeknek a gyakorlatoknak ősi gyökerei vannak, de a sámáni hagyományok még ma is aktuálisak. Az alábbi cikk Jorge Mañes Rubio, a TED* egyik ösztöndíjasának tapasztalatait írja le, aki 2017-ben belépett a kortárs koreai sámánizmus világába, és elmondja véleményét arról, hogy ez hogyan kapcsolódik az emberiség művészethez és spiritualitáshoz való viszonyához.
(*A TED Fellows program egy több mit 500 főből álló globális közösségnek nyújt támogatást, akik különböző tudományterületeken működnek együtt olyan változások előidézésének érdekében, amik átalakíthatják a jövőt.)
Hogyan értelmezted a sámánizmust, mielőtt Koreába mentél? Mennyiben volt ez helytálló azzal, amit valójában találtál?
Mikor belekezdtem ebbe a projektbe, az én elképzelésem a sámánizmusról főként a nyugati perspektíva volt: azt hittem, a sámánok távoli helyen élnek, mondjuk egy brazíliai dzsungelben vagy Nyugat-Afrikában, és hogy valamiféle anyagot fogyasztanak, hogy a lelküket más világokba küldjék, és onnan tudást szerezzenek.
A koreai sámánizmus viszont pont fordítva működik. A sámán szelleme – amelyet Koreában manshinként ismernek – nem utazik máshová. Ehelyett istenek, szellemek vagy ősök szállnak alá a sámánba, így a sámán maga is istenné válik. Nagyon erőteljes élmény ennek tanúja lenni: a megszállt sámán teljesen másként beszél és mozog, egészen más személyiségeket mutat be – olykor regionális dialektusokban beszél, amelyeket maga a sámán nem tud – és tekintélyi pozíciót foglal el. Az emberek speciális kézmozdulatokkal és meghajlással ismerik el az isten jelenlétét – ezzel fejezed ki, hogy felismerted, hogy a sámán már nem sámán, hanem isten.
Miért keresik fel az emberek a sámánokat?Mert egy sámánnal bármilyen célból lehet konzultálni; akár új házba költözik az illető, vagy új autót vásárol, segítséget kér a vállalkozásához, vagy szeretné megérteni a gyermekeit, de bármi ennél súlyosabb okból is. Ha valaki például egy különösen súlyos betegségen megy keresztül, akkor a sámán következtethet arra, hogy egy gonosz szellem vagy valamelyik nyugtalan őse avatkozik bele az életébe, és ördögűzésre van szükség. Soha nem voltam szemtanúja ördögűzésnek, de láttam például olyan szertartást, amelyet az ügyfél a szüleinek szerveztek, mert attól tartott, hogy nem boldogan távoztak.
Ha egészségügyi problémáról van szó, a sámán ajánlhat módot erre, de azt nem állítja, hogy ő helyettesíti a nyugati orvoslást. Ha valaki nagyon beteg, és a sámán ezt látja, akkor elvégzi a szükséges rituálét, de arra buzdítja az illetőt, hogy látogasson el egy kórházba, esetleg jósként viselkedik, és ajánl egy megfelelő időpontot vagy egy adott intézményt.
Hol dolgoznak a koreai sámánok? Vannak templomaik? Főként távoli területeken gyakorolnak, ahogy gondoltad?
Az előítéleteim azt súgták, hogy a sámánizmus és az urbanizmus nem igazán járnak együtt, de megtanultam, hogy Koreában igen. Szöulban van a legnagyobb sámánkoncentráció Koreában. Régen ez vidéki gyakorlat volt, és persze Koreában – így Észak-Koreában is – különböző stílusok terjedtek el, de a sámánok oda mennek, ahol az ügyfeleik vannak.
Például, amikor tűz ütött ki a Nemzeti Modern és Kortárs Művészeti Múzeum építkezései közben, mielőtt folytatták volna, felhívták Kim Keum-Hwa sámánt, hogy tisztítsa meg a helyet, hogy az építkezés a továbbiakban jól menjen. Tehát bár az emberek előítéletesek lehetnek a sámáni gyakorlattal szemben, az igazság az, hogy a 21. századi Szöulban még mindig számítanak a sámánokra, akik szerepet játszanak a társadalomban.
Vannak sámántemplomok Szöul körül – talán egy vagy kettő. De legtöbbször a gutdang nevű kereskedelmi templomokban működnek. Szobát bérelnek az adott napra, és ott találkoznak az ügyfelekkel, hogy elvégezzék a rituálét. Ebben az épületben egy időben öt rituálé folyhat.
Hogyan néz ki egy átlagos rituálé?
A rituálék kollektív törekvések, amelyek összekötik a sámánt, az ügyfelet és a szellemvilágot. Minden sámán jellemzően a saját teréből cselekszik, amelyet istenszobrok díszítenek. Kicsit olyan, mint egy orvosi rendelő. Az emberek gyakran csak rövid látogatásokat tesznek, alkalmanként felkeresik a sámánt jóslás vagy tanácsadás céljából. Csak amikor a sámán komolyabb problémát diagnosztizál, akkor kezd hosszabb, kidolgozottabb szertartásba. A teljes rituálé az utolsó lehetőség bármilyen probléma megoldására.
A rituálék végrehajtásában a sámánnak egy egész csapat segít. Olyan hangszereken játszanak, amelyek segítenek a sámánnak felvenni a kapcsolatot a természetfeletti világgal – a legfontosabb a homokóradob és a cintányér, de gongok, csörgők és fuvolák is. Különböző hangok kísérik a sámánt a szertartás alatt: hangos, lendületes, magával ragadó ritmusok jelennek meg a legdrámaibb pillanatokban, amelyek több percig is eltarthatnak. A Szellemek Lányai is a csapat részét képezik: ők fiatal tanoncok, akik most tanulják az énekeket és a rituálék különböző szakaszait.
A szertartás fontosságától és a megidézett istenektől függően többféle felajánlás is történhet: ezek általában gyümölcsök, rizssütemények, szárított halak és alkoholos italok, például soju és makgeolli. Különleges alkalmakkor akár egy egész sertést és tehenet is kínálnak.
A sámánok kést is használnak tekintélyük és hatalmuk érvényesítésére, a rituálé végén pedig rálépnek az éles pengére. A sámán közvetlenül előtted élesíti a pengéket, és elvág néhány ruhát vagy zöldséget, hogy bebizonyítsa, milyen élesek. A sámán néhány percig rájuk lép, sőt rájuk is ugrik, de nem fog sem vérezni, sem megsérülni. Hihetetlen, hacsak nem látod.
Ez ijesztően hangzik.Az is. Egyszer tanúja voltam, hogy egy sámánt – aki valójában a legédesebb, legszebb és legkedvesebb hölgy volt – megszállt egy félelmetes isten. Hirtelen késekkel kezdett hadonászni, kiabált, és azt követelte, hogy mindannyian hajoljunk meg előtte – engem is beleértve. Nem voltam benne biztos, hogy mit tegyek, de mindenki úgy nézett rám, mintha azt mondaná: „Haver, ennek most te is a része vagy! Hajolj meg, mint mindenki más!” Így hát megtettem.
Később a sámán bocsánatot kért. Azt mondta: „Mindig igyekszem visszautasítani ezt az istent, mert tudom, hogy nagyon gonosz, és nagyon erős. Mindig megpróbálok nemet mondani neki. De ezúttal nem tudtam. Nagyon sajnálom.”
Hogyan lépnek kapcsolatba az istenek a kérővel?
Az istenek nagyon temperamentumosak. Néha féltékenyek lesznek. És mindig panaszkodnak. Egyszer láttam egy istennőt, aki leereszkedett és panaszkodni kezdett, hogy a sámán jelmeze – amely magát az istent ábrázolta – nem volt elég jó. Tehát mindig van tárgyalás. „Ezek a felajánlások nem elegendőek” – mondja az isten a sámánon keresztül az ügyfélnek. „Nem ajánlottál eleget. Ez a gyümölcs nem elég, a hús, a két disznó és az egész tehén – nagyon éhes vagyok, nem elég.” Egy istennő egyszer azt mondta: „Nézd meg ezt a festményt rólam, és nézd meg a jelmezt, amely rajtam van. A festmény gyönyörű, de ez a ruha nem elég jó.”
Az istenek gyakran követelnek imát is: „Nem imádkoztál hozzám eleget”. Az ősök azt mondják: „Nem gondoltál rám; nem adtad meg a kedvenc italomat vagy a kedvenc ételemet." Vagy ha ez egy gyerekisten: „Nem kaptam elég édességet”.
A kérő ekkor azt mondja: „Ezután jobban fogom csinálni. Hozok neked egy szebb ruhát; többet fogok imádkozni hozzád. Hozok még bort." A végén az isten végül beleegyezik, hogy segítsen a kérőn. De mindig van egy ilyen ping-pong meccsszerű tárgyalás.
Hogyan lesz valakiből sámán a koreai kultúrában? Bárki számára nyitott ez a hivatás?
A Han folyó északi részéről származó sámánok többsége Hwanghae-do stílusban dolgozik – amely az egykori közös észak- és dél-koreai tartományról kapta a nevét. Ők egy szellemi betegség útján kapnak elhívást. Először nagyon megbetegszenek, majd amint végre rájönnek, hogy ez egy elhívás, hogy sámánná váljanak, elfogadják isteneiket, és elvégzik a beavatási szertartást. A világ számos kultúrájában ez a klasszikus elhívás a sámáni gyakorlatra. És ez az a fajta sámáni gyakorlat, amikor a sámánokat túlvilági lények szállják meg.
Korea déli részén, többnyire a Han folyótól délre az elhívás többnyire örökletes. Lehet, hogy a szakmát a szüleidtől, a nagymamától vagy egy nagybátyjától tanulod. Ezek a sámánok szertartásokat végeznek, de nem szállják meg őket istenek vagy szellemek. Tehát óriási különbségek lehetnek a sámánstílusban.
Tudják az emberek a korabeli Koreában, hogy ezek a hagyományok még mindig fennállnak? Milyen helyet foglal el a sámánizmus a jelenlegi kultúrában?
A kultúrában mindenki tudja, mik a sámánok. Lehet, hogy letagadják ezt a tudást, mégis felkeresik őket, hogy gondoskodjanak szükségleteikről. A sámánizmus önmagában nem egy szervezett vallás, és egyesek „primitívnek” is tartják, ezért Koreában sokan nem veszik komolyan. De számomra a hierarchia hiánya még legitimebbé teszi. Szerintem a legtöbb embert világszerte, különösen a fiatalabb generációkat, a hatalom és az elnyomással miatt kevéssé érdekli a vallás. De a sámánizmus nem foglalkozik ezekkel. A jó sámán szívesen látja azokat, akik szeretnének többet megtudni vagy tanulni róluk, de nem kívánják a gyakorlataikat rákényszeríteni másokra, vagy a képességeiket mások befolyásolására használni.
A koreai sámánizmus különlegessége, hogy a sámánok többsége nő – körülbelül 90%, 95%-a. Ezzel szemben Koreában a legtöbb rituálét az ősök tiszteletére kizárólag férfiak hajtják végre merev konfuciánus keretek között. Mint sok más kultúra, a koreai kultúra is meglehetősen patriarchális, és a sámánizmus egy olyan hely, ahol a nők hatalmi pozíciót töltenek be.
Hagyományosan Koreában a sámánok mindig a társadalmi piramis alján voltak; ez összefüggésben állhat a női nemmel és társadalmi osztályokkal is. Most, a modern időkben sokan sikeresek és magasabb pozíciót tartanak fenn. A sámánok diplomával rendelkező emberek, akik az interneten (Facebookon és YouTubeon) is jelen vannak. Blogokat írnak.
Hogyan fejlődött a sámánizmusnak ez a formája az idők során – elvárják-e a sámánoktól, hogy a hitelesség érdekében szigorú hagyományokat kövessenek? Ők maguk a múlt hagyományainak őrzőinek tekintik magukat?
Nézőpont kérdése. Akadémiai szempontból a sámánizmust ünneplik, sőt védik Koreában. Néhány sámánt kulturális kincsként tartanak számon, a tudósok és akadémikusok pedig törődnek azzal, hogy kövessék a hagyományokat – ugyanazokat a dalokat éneklik, mint 300 évvel ezelőtt, és ugyanazokat a szabályokat követik. A kormány által védett sámánoknak különösen meg kell őrizniük és meg kell védeniük bizonyos rituálékat.
Azonban a legtöbb sámán, akivel találkoztam, nem ért egyet a hagyományok fenntartásával. Azt mondják, hogy minden rituálénak másnak kell lennie, rugalmasnak és az ügyfél igényeinek megfelelően kell módosítani. Szerintem ők úgy látják a saját szerepüket, mint aki megteremti vagy helyreállítja az egyensúlyt az emberek életében.
Te miként reagálsz erre az élményre?
Be kell vallanom, hogy megváltoztak a szándékaim a koreai tartózkodásom során. Kezdetben az volt a célom, hogy részt tudjak venni néhány rituálén, és ezt egy fényképészeti projektben szemléltessem. De nehéz volt ábrázolnom az összes túlcsorduló érzelmet, a zenét, a kántálást, a mozdulatokat. Úgyhogy elkezdtem el filmezni, és felfedeztem néhány műtárgyat is, amelyeket a rituálék során használtak.
Az igazi váltás akkor következett be, amikor barátságot kötöttem két emberrel, akik hajlandóak voltak egy mélyebb perspektívából bemutatni nekem a sámánizmust. Megtanítottak az egyes rituális szakaszok vagy dalok jelentésére, és megmutatták a sámán emberibb oldalát – nem csak az egzotikus és hatalmas lényt, hanem a nyugodt, barátságos, bölcs nőt is. Fontosnak tartom, hogy az emberek ilyennek is lássák a sámánokat: olyasvalakinek, akiben bízhatnak és akitől nem kell félniük.
Elkezdtem kérdezgetni ezeket a barátokat, hogyan lehet létrehozni bizonyos, a sámáni rituálékban használt tárgyakat, főleg a papírszobrokat, amelyeket az áldozatok mellé helyeznek el – gyönyörűen szólva: „a székeket az istenek számára”. Jo barátom megtanított papírt festeni, hajtogatni és vágni, és megmutatta, hol vásárolhatom meg a szükséges alapanyagokat. Végül úgy döntöttem, hogy megalkotom saját interpretációimat ezekről a tárgyakról – nem szent tárgyként, hanem élményeim emlékeztetőjeként.
Mit szeretnél, ha az emberek magukkal vinnének erről a kiállításról?
A koreai sámánizmusban vannak olyan értékek, amelyeket magunkkal vihetünk és alkalmazhatunk: ilyenek az őseink tisztelete, a bennszülött hiedelmek, a természet szeretete és megbecsülése, valamint az együttérzés. A sámánizmus nem kapcsolódik az elithez, a társadalmi osztályokhoz vagy a hatalomhoz. Hasonlóképpen úgy gondolom, hogy az igazi művészet alulról fakad: nem a gazdagoktól és a hatalomtól, hanem azoktól, akik mélyen keresnek a saját lelkükben, és képesek képviselni a benne talált eszméket és értékeket.
Nem igazságos, hogy a sámánizmust az anakronizmus státuszába sorolják – ezt a témát az antropológusok tanulmányozzák, és a néprajzi múzeumokban mutatják be. Az európai vagy amerikai művészek művészetét miért a modern és kortárs művészeti múzeumokban mutatják be, miközben egy csodálatos műalkotás mondjuk Kongóból vagy Peruból egy népi vagy néprajzi múzeumba kerül? Ez a redukcionista és gyarmati megközelítés ma is az a keret, amelyet követünk a művészet értékének meghatározásában.
Én úgy szállok szembe ezekkel az előítéletes keretekkel, hogy egy hagyományos nyugati, fehér kockagalériában állítom ki ezeket a darabokat. Ezenkívül az Európai Űrügynökséggel közös Hold-templom projektem folyamán olyan tárgyakat szeretnék küldeni a Holdra, amik a történelem számos civilizációjában megtalálható. Az ilyen tárgyak univerzálisabbak az emberiség egésze számára, és a legmélyebb, legősibb meggyőződésünkhöz kapcsolódik.
Forrás: ITT
(Ha szereted a munkámat, és szívesen támogatnál egy kávé árával, akkor ezt az alábbi gombra kattintva teheted meg.)
