XX. századi lány

Műfaj: romantikus, melodráma

Dátum: 2022

Ország: Korea

Játékidő: 119 perc

Ismertető: Na Bo-Ra kissé felelőtlenül ígéretet tesz a legjobb barátnőjének, Yeon-doo-nak, hogy amíg a lány távolt van, ő mindent kinyomoz egy bizonyos Baek Hyun-Jin-ről, Yeon-du új keletű szerelméről, hogy mire visszajön, randizni kezdhessen az áhított fiúval. Ám a saját románca időközben magával ragadja.

Főszerepben: Kim Yoo-Jung (Na Bo-Ra), Byeon Woo-Seok (Poong Woon-Ho), Park Jung-Woo (Baek Hyun-Jin), Roh Yoon-Seo (Kim Yeon-Doo)

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=izClpEHwtB8

Online: Netflix

Véleményem: Ez a film annyira semmilyen, hogy nem is terveztem róla írni. Inkább csak néhány jelenség került elő a filmben, amiről beszélni szeretnék.

Sajnos a melodráma nem az én műfajom, bár időről időre megpróbálkozom vele. A Where Stars Land c. sorozatot például kifejezetten szerettem, így továbbra is van bennem remény, hogy én is tudok olyan művet találni a műfajon belül, ami tetszik. Sajnos ez most nem volt így. Egyrészt talán kinőttem a sulidrámákból, már nem foglalkoztatnak az olyan konfliktusok, amiket a tinédzserek saját maguknak kreálnak (itt pl. azért, mert képtelenek értelmesen kommunikálni). Sajnos kifejezetten unom a műfaj kliséit is. Egy részem nem hiszi el, hogy ne lehetne úgy felépíteni egy drámát, hogy az untig ismételt trope-okat lecseréljük valami másra. Miért kell mindig lennie egy barátságnak, ami tönkremenni látszik egy fiú/lány miatt? Miért kell mindig egy félreértés, ami a karaktert is, meg az egész filmet nevetségessé teszi? Miért kellenek ezek a komolyan vehetetlenül túlzó érzelmek? A melodráma műfaji ismertetésében a "szenvedély" azt jelenti: "Nagyon heves, szinte ellenállhatatlan erővel megnyilvánuló, kirobbanó érzelem." Ezt érdemes megalapozni, és erős lábakra állítani, ami itt nem történt meg (főleg a legjobb barátnő, Yeon-doo részéről, amiről mindjárt szó lesz).

"A barátsággal, ami tönkremenni látszik egy fiú/lány miatt" volt az egyetlen, ami megmaradt bennem ebből a filmből. A film végén Na Bo-ra és Yeon-doo barátsága veszélybe kerül, mert ugyanabba a fiúba szerelmesek. És most hadd akadjak ki kulturáltan. Yeon-doo a film elején elmegy az USA-ba egy szívműtétre. Egész évben nincs az iskolában. Bo-ra az, aki minden áldott nap követi Baek Hyun-jint, aki időt tölt vele és a legjobb barátjával (Woon-Ho-val), Bo-ra az, aki fizikai és érzelmi kontaktusban van a fiúkkal, akinek valódi emlékei és élményei vannak velük. Bo-ra az, aki szerelmes. Nem Yeon-doo, aki a világ másik végén kap egy listát Bo-rától arról, hogy milyen magas Baek Hyun-jin, mekkora a láb mérete, milyen zenét hallgat, és mivel mossa az arcát. Bo-ra tölti minden napját velük (Hyun-jinnel és Woon-Ho-val), nem Yeon-doo. Yeon-doo, miután hazatér, nagyjából kétszer randizik a fiúval, hogy van képe kijelenteni, hogy ő szerelmes? Ne haragudjanak a készítők, de az, hogy egy tinédzser lány sztárol és rajong egy fiúért, akivel két mondatot váltott, az nem "szenvedélyes érzelem". Ez "szeszély", és inkább a tragikomédia eleme. 

Arról ne is beszéljünk, mennyire undorító dolog volt Yeon-doo részéről hazugnak nevezni Bo-rat, és azt éreztetni vele, milyen szar barát, amiért beleszeretett a fiúba, akivel az egész évet együtt töltötte. Pláne, hogy azt még nem is mondtam, hogy Yeon-doo-nak félévente új szeszélye van, mindig más srácba "szerelmes". Komolyan képes volt kockáztatni a barátságát egy srác miatt, aki fél év múlva már nem fogja érdekelni? Az ilyen lányokat én mélyen megvetettem a gimiben (és megvetem ma is). Még ha bele is helyezem magam az ő helyzetébe (voltam én is szeszélyes tinédzser), akkor sincs értelme. Bo-ra ráadásul egész életében Yeon-doo-ra vigyázott, mindent megtett érte, még a fiút is ellökte magától, akit szeret, erre ez a fruska benyekergi neki, hogy milyen rossz barát... A falra másztam tőle.

Engem a film vége sem érzékenyített el. Persze, szomorú, nem vigyorogtam, de inkább csak fáradtan sóhajtottam, hogy "oké, akkor ezt a tragédiát még gyorsan be kellett ide tenni, hátha javít az elmúlt másfél órán". Nem javított. Engem nem érintett meg. Egyrészt azért nem, mert ha a lányok lekommunikálják, hogy mi a helyzet, akkor elkerülhető lett volna az a fél órás (nekik pár hetes) szenvedés. Másrészt nem egészen értettem, miért is kell Woon-Honak elmennie... Koreába lett küldve a válás miatt, aztán mégis vissza kellett mennie az anyjához, de nem volt megindokolva, miért, tehát valószínűleg csak a dráma kedvéért (kérdőjel). Ami így mondvacsinált, tehát a készítők hibája, nem a karaktereké, ezzel meg mit kezdjek? (De ha elkerülte a figyelmem a magyarázat, szóljatok.) Aztán azért sem tudtam különösebben sajnálni Bo-rát, mert ha egyszerűen csak felkeresi a fiú családját, és rákérdez arra, hogy mi van vele, akkor a tragédia nem 20 évvel később derült volna ki, és nem kellett volna addig bizonytalanságban élnie. Aki nem kérdez, aki nem cselekszik, az ilyeneken ne csodálkozzon.

Kár a filmért, mert az alapötlet vonzó volt, de a készítők képtelenek voltak két órán keresztül fenntartani a figyelmemet. Sokszor ellaposodott, állt a cselekmény, a színészi játék nem kifejezetten jó, a zenék nem fogtak meg, az iskolai közeg untig ismételt, a karakterek nem érdekesek, nincs a történetben semmi újszerű vagy egyedi, és látványosnak sem mondanám. Annyira semmilyen volt, hogy a lányok borzalmas barátságán kívül másra nem is tudok kitérni.