A werewolf boy (film)

Műfaj: dráma

Idő: 125 perc

Dátum: 2012. szeptember 31.

Főszerepben: Song Joong-Ki (Chul-Soo) és Park Bo-Young (Soon-Yi)

Ismertető: Egy anya a lányaival vidékre költözik. Az idősebbik lány Soon Yi (Park Bo Young) tüdőbetegségben szenved és az orvos tanácsára kellett neki egy kis levegőváltozás. Hármuknak hatalmas házba költöznek, amit egy éve elhunyt apjuk üzlettársának a fia vesz nekik. Miután szépen berendezkedtek, kiderül, hogy az előző tulaj nagyon szerette a farkasokat és velük kapcsoltban végzett kutatásokat. Egy napon egy szakad ruhájú fiú jelenik meg az udvarban, akinek a Chul Soo (Song Joong Ki) nevet adják. Egy időre befogadja a család, mert nem tudják csak úgy árvaházba tenni. A fiú nem tud beszélni és igen érdekes étkezési szokásai vannak. Az épp depresszív időszakát élő Soon Yi felfigyel a srác kutyatermészetére és elkezdi tanítani. Lassan elválaszthatatlanok lesznek egymástól, ám jön a ház tulaja, aki felségül szándékozik venni a lányt és Chul Soo titka felforgatja az életüket.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=bGyLPT6pQs8

Felirat: ITT

Vélemény: Ez volt az egyik legszomorúbb film, amit láttam. Az a fajta, amit az ember végigbőg. Valójában az egész történet nagyon az érzelmekre koncentrált, de azokra olyannyira ráfókuszált, hogy ahogy haladt a történet, félóránként biztos történt valami, ami olyat csavart a szívemen, hogy a végére teljesen elfáradtam érzelmileg. Egy gyönyörű történetről van szó, ami ugyan nem hibátlan, sok nyitott kérdést hagy maga után, megválaszolatlan rejtélyeket, amik engem nagyon érdekeltek volna, de összességében tekintve egy csodálatos szerelmi történetet kaptam. És ebbe a szerelembe belefacsarodott a szívem.

De lássuk csak azokat a megválaszolatlan kérdéseket: például engem nagyon érdekelt volna az a bizonyos előző tulaj, akiről olyan sokat hallottunk a filmben. Valami visszaemlékezés, esetleg egy teljesen önálló jelenet is megtette volna, hogy kicsit belepillantsunk, miért is kezdte el az a bizonyos ember tanulmányozni a farkasokat, és mire jutott. Mert sajnos enélkül egy kicsit homályos volt minden. A történet úgy indult, hogy már adott volt a helyzet, adottak voltak a szereplőink, és minden folyt a maga medrében. A szereplőkről nem sokat tudtunk meg, ami csak még inkább azt bizonyítja, hogy itt bizony az érzelmeken van a hangsúly. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy novellát vittek volna filmre.  

Na de ha ettől eltekintünk - én nagyon könnyen el tudtam tekinteni tőle -, akkor egy csodás, szívfacsaró szerelmi történetet kapunk. Én teljesen padlót fogtam Song Joong-Ki-től. Az egész filmben konkrétan 3 mondatnál több nem hagyta el a száját, mégis annyira hihetetlenül játszotta a szerepét, hogy minden tiszteletem az övé. Imádtam Chul-Soo-t, a karakterét. Imádni való volt, vicces, és közben megszakadt érte a szívem a végén. A farkasfiú kitartása és hűsége annyira gyönyörű volt, hogy nem bírtam abbahagyni a sírást. Belegondolva, hogy miután a lány elhagyta őt, búcsúkép pedig egy üzenetet hagyott neki azokkal a szavakkal, hogy: “Várj meg, vissza fogok térni.” és ő tényleg megvárta... 47 évet várt rá... Az egyszerűen szívfacsaró volt.

Ami a női karaktert illeti: Soon-Yi nekem az elején nem volt szimpatikus, eléggé magának való volt, aki igazából nagyon jól el van saját magával. Kezdetben Chul-Soo-val is gorombán bánt, de nagyon tetszett, ahogyan a kapcsolatuk lassan, de biztosan elmélyült, s ezzel együtt teljesen megváltoztatta a lányt is. Kedvenceim voltak azok a jelenetek, mikor tanítgatta a fiút, hogyan is működnek a dolgok az emberek között. Miután Chul-Soo jól teljesített, mindig megsimogatta a fejét, és a végére a fiú már minden feladatért odadugta a fejét egy simogatásra - imádni való volt ez a jelenet. Nem bántam volna, ha kapunk egy kis magyarázatot arra vonatkozóan, hogy vajon gondolt-e a fiúra, mialatt leélte az életét (jó persze, biztosan gondolt, de azért ez egy szép jelenet lett volna).

Őszintén, ez az a film, amit én mindenkinek csak ajánlani tudok, mert remek történet, szívfacsaró, vicces, és a végletekig gyönyörű, amit szerintem mindenkinek látnia kell.