Korea ékkövei

2018 legjobb sorozata || Eredmény

2019. január 9.

Sziasztok, kedveseim!


Vasárnap lejárt a határidő, úgyhogy most meg is hoztam a szavazás eredményeit. Amit el kell mondjak bevezetésként, hogy volt egy kis kavarodás a szavazás alatt. Sokan írtatok olyan sorozatokat, amik nem is 2018-asak, hanem sokkal korábbiak. Volt aki például odaírta a Moon Lovers-t, mert hogy az "időtlen" sorozat... Ez a szavazás azokról a sorozatokról szólt, amit 2018-ban kezdtek el vetíteni, és tetszett nektek, nem pedig arról, amit 2018-ban megnéztetek. Értem én, hogy a Moon Lovers egy időtlen sorozat, de nem 2018-as, hanem 2016-os, ami minket már nem érint. 

Aztán, volt pár olyan sorozat azok között, amit írtatok, amit még 2017-ben kezdtek el levetíteni, ezeket sem tudtam elfogadni. Bár 2018-ban értek véget, de 2017-ben kezdték el leadni, így azok 2017-es sorozatoknak tekinthetőek. Volt olyan sorozat is, ami idén fog véget érni, és bár azt írtam, csak olyat fogadok el, ami 2018. december 31-ig véget ér, azért ezeket elfogadtam, hisz 2018-ban kezdték el vetíteni. 

Na szóval ennyi bevezető után lássuk is az eredményeket!

A blogon összesen 48 komment érkezett, illetve egy szavazás a chat ablakban (azt is elfogadtam), így ez alapján a 49 szavazat alapján fog összeállni a sorrend.

A szavazataitok szerint 2018 legjobb sorozatai....




1.

Are You Human too?

 

 

2.

Thirty but seventeen

 

 

3.

100 days my prince


Holt versenyben a 4. helyen:

A Poem A Day

My Ahjussi



Szintén holtverseny az 5. helyen:

Come and Hug me

Lawless Lawyer

What's Wrong With Secretary Kim

The Smile Has left Your Eyes


További sorozatok, amiket írtatok, de sajnos nem értek el helyezést, mert nagyon kevés szavazat érkezett:

Something In The Rain
My Secret Terius
Woke Of Love
Radio Romance 
Encounter
 Grand Prince
Welcome To Waikiki
Hymn Of Death
 Where Stars Land
Children of a Lesser God
Life On Mars
Feel Good To Die
Lovely Horribly
Misty
MY ID is Gangnam Beauty
Familiar Wife
The Beauty Inside
Hide and Seek
Witch's Love
When Time Stopped
Mr. Sunshine
Rich Man Poor Wonam



Nos, akkor ezek lennének az eredmények! Ne feledjétek, ezek szubjektívek, és persze nem mérvadóak, mindenkinek más a kedvence. Köszönöm, hogy benne voltatok ebben a kis játékban, és ennyien kommenteltetek!

2 megjegyzés: