Író: Meng Xi Shi
Műfaj: wuxia, danmei, fantasy
Ország: Kína
Nyelv: Angol
Fülszöveg: Shen Qiao is a devout Daoist priest who has spent his life honing his skills and spirit, leading his sect with martial talent, beauty beyond measure, and an earnest heart. His polar opposite, Yan Wushi, leads one of the most powerful demonic sects and is said to be unrivaled in his strength and cunning. Yan Wushi believes in the inherently selfish nature of all people—himself included—and that nobody is above committing dark deeds for their own benefit.
When a fight leaves Shen Qiao injured, blind, and with hazy memories, Yan Wushi takes in the defeated sect leader with a dark plan: test the limits of the man’s patience and faith in others to lure him onto the demonic path. Little does he know that he is about to meet the first immovable force of his life, and that two hearts can connect in unexpected ways. With the passing of a thousand autumns, who can stay eternal?
Fanfordítás: ITT
Értékelésem:
Mivel
a fülszöveg angol, hadd foglaljam össze gyorsan, miről szól ez a kötet: Shen
Qiao egy világi kis plüsscica: mindenkivel kedves, jóságos, jámbor, nagylelkű,
akkor is, ha hátba szúrják. Ő a Xuandu Hegy
Szektájának vezetőjét (illetve csak volt), és a történet elején egy egy-egy elleni harcban legyőzi
őt egy nagyágyú, Kunye. Shen Qiao lezuhan a hegyről, élet és halál között
vergődik, megvakul és elveszti emlékei egy részét. Yan Wushi, a három démoni
szekta egyikének vezetője ilyen állapotban talál rá, és egy sötét tervtől
vezérelve megmenti Shen Qiaot: próbára akarja tenni Shen Qiao jámborságát,
kedvességét és jóságát, abban a reményben, hogy rá tudja csalni őt a démoni
útra. Meg lehet-e mérgezni egy ilyen kedves lelket, és ha igen, hány árulás
kell hozzá?
Hát, ez a regény nem úgy alakult, ahogy vártam. Tegyük félre a nagyon izgalmas alapkoncepciót (ami ugye az, hogy egy démoni kultivátor meg akarja mérgezni egy tisztességes kultivátor szívét), és nézzük a sajnálatos tényeket. Az egész story-line ide-oda csapong, a szereplők látszólag random, céltalanul lődörögnek egyik városból a másikba, minden olyan előrángatott, olyan hirtelen, olyan felszínes. Többször is szó esik „földrengésszerű” sokkról, amiben olyan karakterekről derültek ki felháborító dolgok, akikről akkor hallottunk először. Semmi nem volt felvezetve ezek közül a felháborító dolgok közül, semmi nem volt bemutatva, csak bumm, bele a közepébe. Úgyhogy mivel nem ismertem ezeket a szereplőket, nem is érdekelt, kiről mi derült ki, elmaradt tehát a katarzis.
És ha már lehet, beszéljünk légyszi arról is, hogy borzasztóan kiábrándító volt a történet felvezetése. Azt megcsinálni, hogy találkoznak a főszereplők egyetlen fejezet erejéig, majd elválnak útjaik, és teljesen érdektelen szereplőkkel kezdenek interaktálni, miközben mi arra várunk, hogy végre valami történjen, az felháborító. És itt most nem valami romantikus dologra gondolok. Én ezt a sztorit Shen Qiao és Yan Wushi miatt kezdtem el. Hogy 100 oldalt kelljen várnom rá, hogy Yan Wushi egyáltalán felbukkanjon(!), az nagyon lehangoló. Ők vezetik a fő konfliktust, úgyhogy 100 oldalon át a sztori nem tartott semerre, és még miután találkoztak is kellett úgy 80 oldal, hogy elkezdjen érdekes lenni. 180 oldal. Rettenetesen nehéz volt átrágnom magam rajta.
A könyv második felében voltak jó pillanatok, szeretem badass Shen Qiaot, Yan Wushi is érdekes karakter lehet (csak épp semmit nem tudunk még róla), de itt is nagyon hullámzó volt a történet. Valószínűleg a rengeteg érdektelen politika húzta le. Olvastam, hogy sok lesz benne az intrika, és jól sejtettem, hogy utálni fogom. (Ez valószínűleg az én szegénységi bizonyítványom, akinek ez bejön, az imádni fogja.) Ebben a könyvben találkozik az ázsiaiak „mondd, ne mutasd” történetmesélése, és a rémunalmas politika, ami azt jelenti, hogy 1-2 oldalon át töményen nyomatja az írónő a dumát mindenféle random emberekről, akiket még sosem láttunk, de meg kéne jegyezni a nevüket. Nem történelem órára iratkoztam be, kedvesem! Úgyhogy ez egy rémszenvedős első kötet volt. Lássuk, történt-e progresszió a második kötetben.
Ha az első részre 2,5 csillagot adtam (és bizony annyit adtam), akkor a második megérdemel egy féllel többet, mert itt már történtek dolgok, amik érdekeltek. Például Yan Wushi árulása, ami szerintem nem lepett meg senkit, de azért kicsit fájt. Vagy például a könyv végi csata, aminek kimenetele szintén nem lepett meg senkit, de kellőképpen kielégítő volt. De tetszettek a kolostoros jelenetek is, Shiwu-t is kifejezetten szerettem, magát a koncepciót is, hogy Shen Qiao shizun lett (bár abban is biztos voltam, hogy amint lehet, lepasszolja valakinek a kölyköt, (és így is lett)), és a Shen Qiao „megmenti” Yan Wushit is egy jó rész volt. De ne legyenek téves elképzelései senkinek, ennek a kötetnek a története még mindig nem elég erős.
A könyv 85%-át továbbra is az (érdektelen) politika teszi ki, a maradék 15%-ot pedig az, hogy Shen Qiao milyen gyenge, beteges kinézetű, aztán elver mindenkit egy bambusznáddal. Nincs tétje annak, hogy Shen Qiao ennyire erőtlen – mert igazából nem az. Akárkivel kerül is szembe, mindenkit legyőz. Lehet az a legerősebb démon, vagy az ereje teljében lévő halhatatlan, a gyenge, vak Shen Qiao mindegyiket leveri.
A
fent említett ominózus eseményre (Yan Wushi árulása) 209 oldalt kellett várjak.
És vajon mi történt az előtte lévő 208 oldalon? Semmi érdekes. Politika. Ilyen
és olyan uralkodókkal találkoztunk, megint heteket utazgattunk egyik városból a
másikba, volt egy csók jelenet, de egyáltalán nem érdekelt, volt egy harc
jelenet Yan Wushi meg nem tudom ki között, de szintén nem érdekelt, mert
tudtam, hogy Yan Wushi vagy nyer vagy döntetlen lesz. Nincsenek tétek ebben a
könyvben. (Még annak sincs tétje, hogy Shen Qiao bambusznádja eltörik, mert
abból is mindig szerez egy másikat >д<) Sajnálom, ez így nagyon unalmas.
Visszatérve a politikára, jó lett volna egy térkép ehhez a könyvhöz, mert nem
áll össze, ki kivel van, és tulajdonképpen mit is akarunk elérni. Azt sem
tudom, kinek szurkoljak. Megjelenik egy új karakter és nem tudom eldönteni,
hogy barát vagy ellenség, pedig elmondják, kinek az oldalán áll.
És ha már új karakter: na az volt. Sok. Minden fejezetben legalább három. Ezzel még meg tudtam volna barátkozni, ha az író nem erőlteti le a torkomon az összes új szereplő belső viszályát. A könyv végén mintegy 30-40 oldalt vesztegeltünk a Bixia Szekta viszályának megoldásán – egészen odáig én nem találkoztam ezekkel a szereplőkkel, nem ismertem őket, nem volt érzelmi kötődésem feléjük. De itt az írónő felfüggesztette az engem érdeklő fő cselekményt (azokkal a szereplőkkel, akiket ismerek és érdekelnek), hogy végighallgassam, miért mészárolja le egymást egy csapat vadidegen. Nem ér-de-kel. Mikor értik már meg a kínaiak, hogy nem tudunk azonosulni előrángatott karakterek problémájával? Ez a nő 50 oldalanként előhoz új szereplőket, akiket nem vezetett fel, helyette mint a Zanza TV, fél-egy oldalban elmesélte az egész élettörténetét, majd elvárta, hogy ez alapján engem érdekeljen, mi lesz vele. Hát nem érdekel. Ellenben itt van ez a Shen Qiao meg Yan Wushi gyerek, akiket két könyv óta követek, mégsem tudok róluk semmit. Na ők érdekelnének, kedves Meng Xi Shi! Róluk mikor tudok meg végre valamit? Mert szerintem már nagyon ideje lenne.
Végig fogom olvasni mindezek ellenére is a sorozatot (megvettem az első két részt, és utálom, ha megkezdetlen sorozatok állnak a polcomon), de ilyen első kötetek után ez tőlem hatalmas erőfeszítés. Csak kitartó olvasóknak ajánlom, és olyanoknak, akik szeretik a politikai intrikákat. Töményen.
Kedvenc idézeteim:
„Only something
that's gone can be called precious.”
(„Csak ami már elveszett, azt nevezhetjük értékesnek.”)
„Everyone holds evil
thoughts inside their hearts; the difference lies in whether or not they act on
it.”
(„Mindenki hordoz gonosz gondolatokat a szívében; a különbség
abban rejlik, hogy ezek alapján cselekednek-e.”)
„You can kill
people, but you cannot kill their hearts.”
(„Az embereket megölheted, de a szívüket nem.”)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése