Korea ékkövei

Steal My Heart ~ Catch me

2018. január 31.
Műfaj: romantikus, vígjáték, akció

Játékidő: 115 perc

Dátum: 2013

Ismertető: Lee Ho-Tae vérprofi rendőr, akit a sors 10 év után összehoz régi szerelmével, Jin-Sook-kal, a tolvajjal. A két szereplő története még gyerekkorukban kezdődött, mikor aztán Jin-Sook hirtelen eltűnt Ho-Tae életéből. 10 évvel később ismét találkoznak: Ho-Tae elment a lakására, hogy letartóztassa cserbenhagyásos gázolásért. Ám mikor rájön, ki az illető, akit le kellene csukatnia, meginog, próbálja rejtegetni őt. Mikor aztán kiderül, hogy a lány tolvaj, szegény srác azt sem tudja, mihez kezdjen. Vajon a munkáját választja majd, vagy a rég elveszett, de újra fellángoló szerelmét?

Főszerepben: Joo-Won (Lee Ho-Tae) és Kim A-Joon (Yoon Jin-Sook)


Online: Indavideó

Véleményem: Nagyon jó kis film volt!  Egyrészt szeretem a vígjátékokat, másrészt a romantikát is, és itt iszonyat jól vegyítették a kettőt! Kaptunk bőven nevetnivalót, amiket a legváratlanabb pillanatokban sütöttek el, és voltak aranyos momentumok is, mikor a néző tűkön ülve várta a csókot. Egyetlen egy sírós rész volt benne, de aztán az is nevetésbe torkollott. A két főszereplőnk bombajó párost alkotott, nagyon összeillettek! Nagyon passzoltak egymáshoz, végre nem volt bajom azzal, hogy olyan színészeket tettek egymás mellé, aki inkább taszítják, mintsem vonzzák egymást. Ők nagyon aranyosak voltak, volt köztük kémia, és hát nagyon jól is mutattak együtt.

Jin-Sookban nagyon szerettem, hogy bár egy vérprofi tolvaj volt, és rendkívül okos is, megmaradt egy szeleburdi, vicces és aranyos lánynak. Nem az a komoly fajta volt, mint pl. a Bounty Hunters-ben a bérgyilkos, vagy mint más hasonló műfajú filmekben a tolvajok. Aranyos és nagyon szerethető volt, és hát kicsit megbízhatatlan, mivel amit meglátott, azt tuti elemelte (pl. a szomszéd sótartóját...)

Ho-Tae eredetileg művészetire akart járni, de mikor megismerte Jin-Sookot, pályát váltott. A lány azt mondta neki, hogy szerinte a rendőrök nagyon menőek így egy menő rendőrré vált. Ho-Tae gyereknek egy kis félnótás, naiv srác volt, akiből aztán ki sem néznénk, milyen férfi vált! Milyen aranyos volt már, mikor kiderült, hogy 10 évig ugyanazt azt a cipőd hordta, amit Jin-Sook szó szerint hozzávágott! Az is aranyos volt, mikor gyerekkorában, majd felnőttként is nekiállt mindenki előtt énekelni Jin-Sooknak, nem törődve azzal, mennyire leégeti magát. Ez egy iszonyú romantikus keretbe foglalta az egész sztorit. Azért annyit mégsem változott, nem igaz?

Amit igazán értékeltem a filmben, hogy semmi, az ég világon semmi dráma, semmi bonyolítás nem volt benne. Igazából az egész rém egyszerű volt, mindenki kitalálhatta, mi lesz a vége, mégis egy az egyszerűség adta a film varázsát. Egyáltalán nem hiányzott ide a dráma, vagy bármilyen durva csavar. Így volt tökéletes. A poénok és a karakterek adták a film alapját, hisz a történet maga sem volt valami bonyolult.

Nem is tudom, mit mondhatnék még nektek róla. Egy könnyed, nevetős film, ami esti kikapcsolódásnak tökéletes. Tényleg nagyon-nagyon tetszett, igazán tudom mindenkinek ajánlani, akár többször nézős is lehet. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése